Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hétvégi apuka 59. - Bogyó és Babóca

Értelmiségi (sznob) és "túl régen voltam gyerek" körökben illik szidni, lenézni Bartos Erika könyveit (Anna, Peti és Gergő-sorozat, Bogyó és Babóca meg a többiek). Nyilván nem is minden alap nélkül: mind a nyelvezet, mind a narratíva ezekben néha bántóan gyenge. A helyzet azonban az, hogy mégis csak tudhat valamit, konkrétan azt, hogy miként szólítsa meg a gyerekeket - ehhez talán sok dicsért művésznél is jobban ért. A célzott korosztály (bölcsisek és óvodások) nagyon is kedveli ezeket a műveket. A Bogyó és Babóca alapján készült animációs sorozat ráadásul a maga profi gárdájával (animációs rendezők, zene, narrátor) jóval az alapanyag fölé emeli a meséket. Nem véletlen, hogy a menő katicalány, a két lábon járó csigafiú és a rovarnép történeteire immár egész franchise épül, pólók, kegytárgyak - és társasjátékok formájában.

6 Tovább

Hétvégi apuka 57. – További kártyajátékokról és a korhatárról, megint

Mielőtt az ünnepek végeztével végre visszatérhettem volna dolgozni, sok olyan dologra jutott időm, amire máskor nem - például játékok szabályait olvasgattam, esetleg fordítgattam is magamban. Bár alapfokon sem tudok németül, a társasjátékos németem az elmúlt évek alatt egészen magas szintre fejlődött, ezért nekiestem a Cards4You szabályainak. Emlékeztetőül: ez az a Németországból rendelt kártyajáték, amely 4 játékot ígért 4 éves kortól, és annak idején komoly csalódást okozott, mivel a négyből mindössze egy szólt a négyéveseknek, egy (az itthon repülős/autós kártyaként ismertté vált Trumps) hatéveseknek - ráadásul az utóbbi a nyelvfüggősége révén csaknem használhatatlan -, továbbá egy hét-, egy pedig nyolcéveseknek.

No, miután elolvastam a hét- és nyolcéveseknek szóló játékok (Zwölf és Hamstern) szabályait, meglepődtem, hiszen az utóbbi 80%-ban megegyezett a karácsony óta játszott Cheeky Monkey (Monkey Business) legkisebbeknek (négyéveseknek) szóló szabályvariációjával.

0 Tovább

Hétvégi apuka 55. - Okavango

Az Okavango egy hazánkban szinte teljesen ismeretlen, bár nagymúltú lengyel kiadó, a Trefl 2011-es játéka, kezdő tervezőtől (Bartek Brosz). Letisztult európai játékdizájnokhoz szokott szemmel kissé gyanúsnak is találtam a tiritarka, enyhén gügye állatfigurákkal és színes szövegekkel telepakolt dobozfedőt, és amíg nem kezdtük játszani, enyhe bizalmatlansággal kezeltem. A játék maga azonban kisebb pozitív csalódást okozott.

1 Tovább

Hétvégi apuka 51. – A plüssmajom

Maradjunk még mindig a karácsonynál, ha már ilyen bőkezűen kaptunk ajándékokat. Nemcsak a gyerekeket várta társasjáték a fa alatt, hanem a szülőket is; nem is egy, de rögtön kettő is. Az egyik, a Ticket to Ride sorozat legújabb, afrikai térképes kiegészítője nem tartozik ebbe a rovatba, bár persze megnézegettük a táblát és a kártyákat is a gyerekekkel, a játék maga pedig izgalmas és meglehetősen kegyetlen variációt nyújt a vonatosdira.

A másik viszont rovatunk számára érdekesebb: a Cheeky Monkey című játékot magunknak rendeltem nem sokkal korábban külföldről, mivel azt hallottam, a szerző (Reiner Knizia) kellemes, könnyed családi játékáról van szó, és rettentően tetszett az az idétlen ötlet, amellyel a játék csomagolását sikerült megoldani. A "doboz" ugyanis, amely a játék során egyben húzózsákként is funkcionál, nem más, mint egy tépőzáras hátú plüssmajom.

0 Tovább

Hétvégi apuka 37. - Játék egy négyéves kissráccal

Szeptember 1-én Miska betöltötte a negyedik életévét. Ha már a kétéves lányomról is írtam egy afféle helyzetjelentést bő egy hónapja, megteszem ezt a fiamról is. Még akkor is, ha - talán érthető okokból - egyelőre inkább róla szólnak ezek a gyerekekkel játszós bejegyzések. Ezért pár olyan témát említek, amelyek talán kevésbé kaptak hangsúlyt egy-egy játék kipróbálásának leírásakor.

0 Tovább

játszma

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek