Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hétvégi apuka 90. - Yōkaï no Mori

Sakkozni jó. Állítólag. Nekem sosem ment. Bíztatom magam, hogy nem azért, mert hülye vagyok hozzá. De akkor miért? Mert a sakk alapjait, csakúgy, mint a ét, hiába egyszerű, pár mondatban összefoglalható a szabályuk, nem könnyű elsajátítani. Mély és komoly játék ez, amely ráadásul, más absztraktokkal ellentétben, nincs tele rögtön az első lépésektől "kis sikerélményekkel" (amilyen például az, ha az Othellóban/Reversiben az ellenfelünk jelölőit átfordíthatjuk), és amÍg nem kezdünk rákapni az ízére, csak a sötétben tapogatózunk, és nehéz elsőre átlátni, hogy a lépéseink jók vagy rosszak voltak-e. Ráadásul én kizárólag kétféle emberrel találkoztam sakk tekintetében: olyannal, aki már elég jól tud, ezért jó ellenfeleket is keres, és olyannal, aki épp úgy nem tud sakkozni, mint én.

A sakknál ritkán találni nehezebb (vagy legalábbis nehezebben elsajátítható) stratégiai játékot, de a japán sakk, vagyis a Sógi éppen ilyen. Nemcsak azért, mert a nagyobb (9×9-es) táblán elhelyezkedő, sakkhoz képest többféle és némely esetben bonyolultabban működő (20-20) figura nem is igazán figura, hanem csak japán írásjellel ellátott lapka - különösen összetetté teszi az is, hogy az ellenfél kiütött figuráit a későbbiekben lépés helyett a saját seregem tagjaként bevethetem a harcmezőn.

0 Tovább

Hétvégi apuka 70. - Othello és az olümposziak

No, még egyet az absztrakt stratégiai játékokról, mielőtt a kronológiában eljutunk oda, hogy a lányom hároméves lett… Az alább kivesézendő játékoknak több közös tulajdonsága van, még ha nem is egyformák - annyi viszont már első blikkre is feltűnő, hogy a sakkhoz és az egyszerűbbik dámajátékhoz hasonlóan fekete és fehér jelölők küzdenek egymás ellen a 8×8 mezőből álló hadszíntéren.

Miska a Quoridorra némileg emlékeztető Mole Hill után, még aznap mindenképpen ki akarta próbálni azt a játékot is, amelynek vászonzsákján egy polip volt látható (oké, ez nem meglepő, hiszen szereti a polipokat, a polipmozgást is gyakran gyakorolja négy csápjával, de a polipos pizzát és szusit is élvezettel fogyasztja). Bár egy kicsit ki kellett ábrándítanom, mert kezdő szinten a Battle for Olympost a korongok szörnyeket, teremtményeket, isteneket mutató oldalával lefordítva kell játszani, azért még így is szívesen kipróbálta.

0 Tovább

játszma

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek