játszma

Valamiért sokakat vonz a vadnyugat világa, ahol a kopár vidéken minden fekete és fehér volt, tiszta szívű sheriff és a törvény emberei szálltak szembe a velejéig romlott banditák hordáival. Ez a vonzódás látszik meg már a társasjátékok világában is, hiszen évről-évre több western játék jelenik meg, most ezek közül mutatunk be kettőt, a frissen megjelent kétszemélyes Revolvert, és a mára már klasszikussá vált parti játékot, a Bang!-et.

Kezdjük ez utóbbival, hiszen a Bang! már majdnem tíz éve az egyik legnépszerűbb western játék, amit a balatoni strandoláshoz és a karácsonyi rokonlátogató körútra is szívesen vág zsebre az ember, hiszen bárhol lerendezhetjük a filmekbe illő vadnyugati csetepatét. Csak négy embert kell kerítenünk, és már kezdődhet is a lövöldözés! A játékosok kihúzzák titkos szerepüket a játék elején, ebből derül ki, hogy a partiban kik alakítják a törvény őreit, kik a banditákat illetve a szerencsevadász renegátot. Minden szereplőnek megvan a maga célja, ami leegyszerűsítve az, hogy időben lepuffantsuk az összes ellenfelünket. Egyre-másra dobáljuk a Bang! és Nem talált! lapokat, bújunk hordók mögé amíg .45-ös Coltunkról Gyorstüzelőre váltunk, kötünk szövetséget vélt társainkkal, majd támadhatjuk őket egy körrel később hátba a nagyobb zsákmány reményében! Egyszóval a Bang!-ben minden megvan, ami egy B kategóriás western filmben felbukkanhat. Próbáljuk megtalálni a saját oldalunkon állókat, blöffölünk és taktikázunk, de néha pont a legrosszabbkor fogy ki a tárunk. A nagyobb társaságokban tuti nyerő, pörgős, és vicces, csak nehogy sértődés legyen a vége, ha becsúszik egy-egy rossz lövés.

Én magam nem rajongok a western filmekért, a Bang! mégis nagy kedvencem lett kissé kaotikus játékmenetével együtt, a Revolver sem emiatt keltette fel az figyelmemet. A White Goblin Games társasjáték kiadó különösen szép játékokat adott ki az elmúlt években (példának okáért az Inca Empire, a Rattus, a Norenberc, vagy a Hotel Samoa) nemrégiben pedig egy különleges fémdobozos sorozattal rukkolt elő, ebben jelent meg a már bemutatott Panic Station, a Dragon’s Gold újrakiadása mellett a két személyes vadnyugati párbaj, a Revolver is.

Furcsa játék, az egyszer biztos. Első ránézésre tarol mindent a hangulatos grafika, ami egyrészt idézi a klasszikus western filmek hangulatát, de ugyanúgy fölfedezni vélem benne Guy Ritchie őrült alkotásainak stílusát, engem ez a kombináció azonnal megvett magának. A háttér sztori is ismerősen hat: egy csapat bandita kirabolja a Repentance Spring-ben álló bankot, majd a sheriff emberei elől menekülve igyekeznek elérni a rattlesnake-i állomásról induló vonatot, és a gazdag szabadságot. Második hullámban jöttek a szabályok, amelyek viszont hamar elbizonytalanítottak, hiszen túl egyszerűnek tűnik az egész. Helyszíneken szaladunk végig, fegyvereket, helybélieket és a természet erőit állítjuk magunk mellé, és akinek ezekből a kártyákból több „támadó pont” gyűlik össze a kör végén, az eldobathat embereket az ellenség csapatából. Ha a főbandita eléri élve a vonatot, ő nyer, ha nem, akkor a sheriff. Ennyi az egész. Elég kevésnek hangzik, igaz? Nekem is ez volt a benyomásom, szerencsére az első parti után eloszlottak a kételyeim. Mert, akárhogy is hangzik, a dolog nagyon jól működik! Jól kombinálhatjuk a lapjainkat, használhatjuk ki a terep és a karakterek adottságait, végig izgalmas mind a két oldalról nézve. Teljesen más észjárást igényel a bankrablókkal játszani, mint a törvény embereivel, így gyakran dupla partikat játszottunk, szerepet cserélve újra átélve az izgalmakat. Kell egy kis szerencse, hiszen néha a legjobbkor húzzuk fel a Gatling gépágyút, de az utolsó pillanatban is kötél kerülhet banditáink nyaka köré, ugyanakkor, ha jól játsszuk meg a lehetőségeinket, akkor már a véletlen sem állíthatja meg száguldó golyóinkat.

A képek forrása a Boardgamegeek.com

A társasjátékozás legfontosabb napjainak elébe nézünk. Nem, semmilyen jelentős fesztivál, díjkiosztó, vagy verseny nem lesz, mégis a Karácsony a játékok legfontosabb ünnepe, hiszen ekkor játszanak a legtöbben az emberek a világban. Sok társas kerül a fa alá, majd utána az asztalokra, és még olyanok is játszanak, akik az év más részében nem tennék. Tanítsatok örömmel játékokat, játszatok türelemmel, és élvezzétek ki, amikor tanítványaitok szemében felcsillan a játék öröme! A Játszma nevében kívánunk nektek kellemes ünnepeket, és aktív pihenést - természetesen minél több társasjátékkal! Most pár napra mi is pihenni megyünk, de aggodalomra semmi ok, még az Újév előtt jelentkezünk az egyik legjobb szilveszteri parti játékkal, majd jövőre újult erővel és új rovatokkal indulunk! Addig is mindenkitől várjuk írásos és képes beszámolókat, élményeket az ünnepi társasozásról a jatszma.postr@freemail.hu mailcímre, a legjobbaknak külön ajándékkal is készültünk! Boldog Karácsonyt!

A mára-már klasszikussá vált blöff játék, a balatoni vonat utak örök favoritja, a Csótánypóker mellé most egy új szivatós kártyajáték érkezett a Csaló Molyok személyében.

Az igazán jó parti játék az, aminek a szabályait egy perc alatt meg lehet tanulni, elfér a farzsebünkben és az alkalmi játékosok is dőlnek a röhögéstől. Ennek a legjobb példája a Csótánypóker! A játékosok kártyákat kapnak, amelyeken a csatornavilág legundorítóbb élőlényei, patkányok, varangyok, pókok és persze csótányok láthatóak. A játék során mindenki összes ravaszságával és legjobb pókerarcát elővéve próbálja a többiekre rásózni a különféle csúszómászókat. Sorra át kell nyújtanunk egy kártyát valamelyik ellenfelünknek, majd a szemébe nézve el kell vele hitetnünk, hogy az adott lapon milyen undormány látható. Lehet igazat mondani, vagy lódítani, a lényeg, hogy valamelyik ellenfelünk előtt mihamarabb összegyűljön egy állatfaj négy tagja. Ha elfogadjuk a bemondott állatot, akkor kirakjuk magunk elé, viszont ha nem hisszük el az állítást, akkor visszadobhatjuk, de csak akkor, ha az ellenfelünk tényleg blöffölni próbált.  Látszik, a szabály maga pofon egyszerű, viszont az biztos, hogy óriási siker lesz, mind a kocsmában két korsó sör között, mind a suli nagyszünetében. Csak a tanárnő meg ne lássa!

A Drei Magier társasjáték kiadó kisdobozos kártyajátékait mind őrült, rekeszizom rengető szabályok uralják (a Csótánysalátáról és a Csótánylevesről majd egy későbbi bejegyzésben értekezünk), az illusztrációkon is nagyon mókás stílusban jelennek meg a különféle csúszómászók. És most megérkezett a sorozat legújabb része, amely, még agyamentebb, mint az eddigiek, a Mogel Motte, avagy a Csaló Molyok!

A legtöbb játékban nem szabad (és nem illik) csalni, meg is öli a játék lelkét, azonban a Csaló Molyokban nem csak lehet, hanem egyenesen elengedhetetlen a győzelemhez! A játék alapja, hogy különböző számokkal jelölt rovar kártyákat kell egymásra raknunk, mindig egy értékkel nagyobbat, vagy kisebbet az előzőnél. Játékba hozhatunk akciólapokat, mint a szúnyogot, amire rá kell csapnunk mihamarabb, mert aki utolsóként tesz így annak plusz lapot kell húznia, vagy például a kultikus csótánynál sikítva eldobhatunk egy lapot, így közelebb kerülve a győzelemhez. A legjobb az egészben mégis az, hogy a játékban, ahol csak tudunk, csalnunk kell, hogy megszabaduljunk lapjainktól! Ennek érdekében mindent bevethetünk, bedughatjuk a pulóverünk ujjába, több lapot szoríthatunk egybe lerakáskor, vagy egyszerűen csak az asztal alá ejthetjük, csak az Őrbogár észre ne vegye! Ugyanis, ha a kijelölt játékos csaláson kap minket, akkor büntetéssel sújthat minket, majd mi leszünk a rend új őre. Csalni, csalni és csalni, minél többet, ahogy csak bírunk, hogy minél hamarabb elfogyjon az összes lapunk!

Fergeteges hangulatot teremt, amint mindenki próbálja terelni a figyelmet, minél észrevétlenebbül hajigálja a háta mögé a lapokat, csak az arcunkra kiülő ravasz vigyor le ne buktasson!

Milyen lenne, ha a pókert zsetonok helyett színes kúpokkal játszanánk, egy pörgős, logikai játékban? Hát olyan, mint a Kabaleo!

Első érzésre a Kabaleo nekem – és még sokaknak – a pókert juttatta eszembe. Gyönyörű kivitelű műanyag kúpok, mint a zsetonok csilingelnek, hogy tornyokba halmozva egy nagyszerű blöffölős logikai játék főszereplői legyenek. De lássuk kicsit bővebben, hogy miért idézi a klasszikus kártyajátékot a Kabaleo. A játék elején mindenki húz egy fehér kúpot, aminek belsejében egy színes pötty jelzi titkosan, hogy melyik szín tartozik majd hozzánk a partiban (amikor ezt takarva megnézzük az is olyan, mint amikor a pókerben osztott két „hand” lapot óvatosan meglessük). Játéktérként kirakunk pár színes „kezdő” kúpot, majd a játékosok felváltva húznak a zsákban rejlő többi kúp közül, és ezeket sorban rárakják valamelyik kezdő kúpra. A játék célja igen kézenfekvő, hiszen az nyeri meg a partit, akinek a játék végén a legtöbb saját színű kúpja lesz a tornyok tetején. Húzunk, rakunk, ha azonos színek kerülnek egymásra, akkor levesszük őket, elég egyszerű, valljuk be. A játék igazi izgalmait azonban a titkos színek adják, ugyanis minden lépés mögött okokat keresünk, próbálunk blöffölni, egy-egy szín lerakásából vagy éppen levételéből következtetni ellenfeleink identitására, hogy mindenkit leelőzve a mi színünk dominálja a tornyokat.

A szabálykönyvben olvasható alapváltozatban a véletlenszerű húzás miatt gyakran kegyetlenül közbeszól a szerencse, viszont a játékvariációk közt szerepel egy olyan játékmód, amiben minden színből egyenlő számút kapunk a parti elején, részemről én ezt részesítem előnyben, hiszen sokkal jobban tudunk tervezni a kúpok beosztásával, bár itt sokszor az először elfogyó pár színt ki is lehet zárni a játékosoknál, hiszen mindenki a végjátékra tartalékol.

Remélem a beszámoló alapján nem csak nekem tűnik a póker újradizájnolt, megreformált változatának, de azt is remélem, hogy a színes műanyag kúpok csörgése legalább annyi embert elvarázsolt majd, mint az egyik legnépszerűbb kártyajáték zsetonjainak zenéje. Hisz végső soron itt is licitálunk, blöffölünk, és várunk a nyerő kombinációra, de végül mindenki kiteríti a lapjait. Vagyis, akarom mondani, a kúpjait…

A képeket a BGG-ről és Lacxox-tól kölcsönöztük

Nem létező "Arany kaviár" rovatunkban most olyan játékról írok, amely itthon nem kapható, külföldről aranyáron beszerezhető, ráadásul nem is biztos, hogy megéri.

Március. Még mindig csak két és fél éves a fiam, ami a szakirodalom szerint nagyjából háromszáz szavas szókincset jelent. Ennek fiam esetében máris részét képezték az olyan kifejezések, mint "tábla", "kártya", "szabály", "kocka", "dobókocka", "lapka", "korong", "jelölő"…

Csaknem elmaradt a heti magyar nyelvű olvasnivalókat kínálgató linkajánló, mert ezen a héten, az év végi hajrában a társasbloggerek nem nagyon tettek ki magukért (röpke megtorpanás még nálunk is érezhető volt), de azért hogy ne maradjatok teljesen olvasnivaló nélkül erre a hétre sem, mégis összegyűjtögettem szorgos Hive-méhecske módjára pár ismertetőt.

Ha valamiben a társasjátékok világában biztos voltam, az az volt, hogy egy élvezhető autós társasjátékot sosem fognak kiadni. Nem passzol a modern táblajátékokhoz, mert vagy túl gyerekesre sikeredik, vagy olyan szabályrendszert adnak mellé, aminek a bevágásától már rögtön elmegy a kedvünk. Hát erre az elképzelésemre cáfolt rá a Formula D újrakiadása, ami mindezen sztereotípiáim ellenére egy nagyon jól kitalált játék. Szkeptikusan ültem az asztalhoz, amikor az egyik ismerősöm beszerezte a játékot (igazándiból ő is elég nagy lutrinak tartotta a vásárlást), majd amikor kiterítette a táblát és rárakott egy maroknyi színes, sokoldalú kockát ha lehet még jobban elszomorodtam, hogy egy „ki dob nagyobbakat” körverseny veszi kezdetét. De bárki, aki első látásra így gondolja, felejtsen el mindent és hallgassa meg a tíz perc alatt elsajátítható szabályokat, és kezdődhet a Forma-1!

A játék maga hihetetlenül egyszerű! A táblán látható versenypálya (amely a híres monacói pálya stilizált változata), ami apró mezőkre van felosztva. A kanyarok külön jelezve vannak, minél élesebb egy kanyar, annál többször kell a versenyzőknek megállniuk benne, amikor áthaladnak rajta. Ha túl gyorsak vagyunk, és túlcsúszunk a kanyaron, akkor egyszerűen kopik az autó gumija. Na de most jön a csavar az egészben! Minden játékos kap maga elé egy műszerfalat, amin egy váltó látható. A játékosok 1-es fokozatból indulnak, ilyenkor egy négyoldalú kockával dobnak, amivel egyet vagy kettőt léphet. A következő körben följebb lehet váltani, és immáron már a négyoldalúval dobhat kettőtől négyig. A sebességi fokozatok így mennek fölfelé egészen hatig, de nagyon téved az, aki azt hiszi, hogy felvált a maximumra és gyorsan végigszáguld az egész pályán, mert amennyivel a kanyarokban túlcsúszik, annyival kopik az autó gumija. Óvatosan kell vezetni, hogy minden kanyarban meg tudjunk maradni, de közben néha rizikót vállalva törhessünk előre. A játék szabályainak gerince lényegében ennyit takarnak, percek alatt megtanulható és megérthető, az első játék után már mindenki profiként ülhet az autójába.

Mivel a játék hamar rutinná válhat, ezért az alkotók megleptek minket egy kétoldalas táblával, aminek másik oldalán egy haladó utcai verseny látható, különféle pályai sajátossággal, valamint különböző sofőrkarakterekkel, akik speciális képességekkel felvértezve vágnak neki a versenynek. Az igazi nehezítés viszont a kopási pontok felosztása: így lesz a gumikopáson kívül, fék, karosszéria, lengéscsillapító és egyéb eszközök állapotára vonatkozó értékek, amik még óvatosabbá, vagy éppen merészebbé teszik a versenyzőket.

A játék újrakiadásával együtt egy kiegészítő is napvilágot látott, Formula D – Sebring & Chicago címmel, ahol egy új táblán két új pálya látható, az egyik Forma-1-es, a másik az alapjátékhoz hasonlóan egy vadabb, utcai verseny. Mint ahogy a játék régebbi kiadásainál, itt is várhatóak az új pályák tucatjával, ami igen változatossá tehet egy-egy Formula D partit. A játék egyszerű szabályai és viszonylag gyors játékideje (1kör=1óra), nagyszerű családi és baráti játékká teszi, amit az ember szívesen elővesz, amikor a tévében éppen ellaposodik a Forma-1.

Lássuk, mi történt az elmúlt héten a társasjátékok világában!

• Akik gyerekként kedvelték a Kombi-kolor című, színcsereberélős játékot és azóta is szeretnék újra megtalálni, most örülhetnek: a Gryphon Games újra kiadja Sid Sackson 1967-es Bazaar című játékát, amelynek játékmenetét a nyolcvanas években sok más társassal egyetemben a Novoplast lenyúlta. A Bazaar heteken belül megérkezik a boltok polcaira, valószínűleg itthon is. Ami a játék kinézetét illeti, a doboz hátulja magáért beszél.

Két hónap telt el, minden este megnéztük közösen Apa egy-egy játékát. A fiam pedig két és fél éves lett, és eszembe jutott, hogy találkoztam már boltokban olyan társasokkal, amelyeket két és fél éves kortól ajánlanak. Itt volt az idő, hogy megvegyem Miska első társasjátékát!

A Hive címben jelzett kiegészítőioről akartam írni, de rájöttem, hogy talán sokan még az alapjátékot sem ismerik, úgyhogy annak ismertetésével kezdem. Entomológusok, sakk-kedvelők és a sakkot túl nehéznek találók, figyelem! Ez a játék nektek való.

Új, a jövőben csütörtökönként jelentkező rovatunkban a magyar olvasnivalók, főként, de nem kizárólag blogbejegyzések, játékismertetők közül válogatunk. Ezen a héten még nem vesszük szigorúan az egyhetes időintervallumot (november eleji cikkekre is felhívjuk a figyelmet), a jövő héttől már a heti válogatásra koncentrálunk.