Írtam már párszor róla, és valószínűleg a jövőben is fontos téma lesz a játékokhoz ajánlott minimális életkor kérdése. Európai típusú vagy kártyajátékok esetén a dobozra írtak viszonylag jó iránymutatót jelentenek (kivéve, amikor nem), de mi a helyzet az absztrakt stratégiai játékokkal?

És itt most az absztrakt játékokról a klasszikus definíciójuknak megfelelően beszélek, amely nem olyan megengedő, mint a fél-köznyelvi meghatározás, hogy tudniillik az absztrakt annyi, mint téma nélküli, vagyis színek, formák, számok, effélék lehetnek benne, de nincs sztorija, nincsenek rajta sajtra vágyó, vidám egérkék és így tovább. A klasszikus definíció nem ez, abba ugyanis például az egeres-sajtos Quoridor Kid belefér, ahogy a két királyság háborúját a csatamezőn bemutató sakk is, miközben például a számjegyes, színes korongos Rondo, amelyről korábban írtam, nem.

Mi tehát a klasszikus értelemben vett absztrakt stratégiai játék, vagy rövidebben absztrakt játék? Olyan, többnyire kétszemélyes játék, amelyben általában nem jellemző a téma (de nem kizárt), viszont a szerencse szerepe biztosan nulla, beleértve azt is, hogy a kezdő felállás mindenkinek egyforma (nem aszimmetrikus, nem is véletlenszerűen meghatározott) és titkos információk sincsenek (például titkos küldetések, kézben tartott kártyák stb.). A Rondo tehát nem klasszikus absztrakt játék, mert a szerencse szerepe is nagy, titkos információink is vannak; hasonló a helyzet az Indigóval, nem beszélve a Code Crackerhez hasonló kockadobálósdiról vagy az Uno/Solo jellegű kártyajátékokról (sőt a kártyajátékokról szinte kivétel nélkül). Csaknem illik már a leírás a Bunte Rundéra – leszámítva a játékelemek véletlenszerű elhelyezését.

Megfelel viszont a definíciónak a Kamisado (még a gyerekbarát, alternatív szabályokkal is, amelyekről annak idején írtam) és a Quoridor Kid is. Mivel ezek viszonylag fiatal absztraktok (az egyik egy 1975-ös, a másik egy 1983-as játék 2000-es években enyhén átdolgozott változata), ezeknek ismerjük a korosztályajánlásait, ám még itt is látható, hogy a kiadók bajban vannak a meghatározással – a Blockade/Quoridor három, alig különböző inkarnációjának és a Square Routes/Kamisado két változatának dobozán összesen ötféle szám szerepel a minimum életkornál (5-től 10-ig csak a 9 hiányzik a listáról).

Mi tehát az absztrakt stratégiai játékok esetében a minimális ajánlott életkor? Azon túl persze, hogy „nem mindegy, melyik játékról van szó”, és hogy „gyereke válogatja”, hiszen ezek a frázisok nyilvánvalóan igazak. A látszat az, hogy leginkább 10 éves kor fölött ajánlhatók az efféle játékok, hiszen egyrészt a téma hiánya nem teszi túlságosan vonzóvá ezeket a sztoriközpontú világban élő gyerekeknek, másrészt a szerencse teljes hiánya túlságosan kíméletlen lehet és esetleg túl komoly stratégiák átlátását követelheti meg a játékosoktól. És valóban, állítólag egy élet is kevés ahhoz, hogy az ember igazán megtanulhassa a Gó minden rejtelmét, és a sakk-nagymesterek sem éppen óvodások…

Csakhogy szerintem mindenkinek van legalább egy ismerőse (nekem több is van, nem is feltétlenül társasjátékosok), aki szívesen visszaemlékszik rá, hogyan tanította őket Gózni, sakkozni vagy valami egyéb klasszikus stratégiai játékkal játszani a nagyapja, apja vagy valamely másik családtagja, gyakran már óvodás korukban. Ők biztosan vitatkoznának azzal az elképzeléssel, hogy az absztrakt játékok a kicsiknek nem valók. Magam is sokat malmoztam már kisgyerekként (a sakkot hagyjuk; nővéremmel egyszer próbálkoztunk vele gyerekoromban, és jó sokára jöttünk csak rá, hogy már régen kiütöttük egymás királyát). Miska pedig tegnap mondta nekem beszélgetés közben, hogy a nagymamája valamikor a nyáron megmutatta neki a sakk-készletet, és játszottak is egyet, „igaz, nem játszottuk végig”. Ezután tíz percen át a sakkról (és a mattról) beszélgettünk a fiammal az utcán…

Fordítsuk hát meg a kérdést: miért valók az absztrakt játékok – mert úgy gondolom, valók, mégpedig öt-hat éves kortól – a gyerekeknek? Egyrészt azért, mert ezeknek a szabályrendszere szinte kivétel nélkül nagyon egyszerű, általában három-négy mondatban elmondható. Másrészt azért, mert hacsak nem absztraktjáték-rajongó és -gyűjtő szülőkről van szó (ezek jóval kevesebben vannak, mint a társasjáték-mániások; sokkal gyakoribb az olyan játékos, aki egy-egy klasszikus absztraktban igyekszik minél jobban elmélyülni), nemcsak a gyerekeknek, de a szülőknek is a nulláról kell megtanulni egy-egy újonnan kipróbált absztrakt stratégiáit. A jó absztrakt játékok stratégiái sosem nyilvánvalók rögtön az elején; mindenkinek hosszas tanulási folyamatot igényelhet az elsajátításuk. Így gyermekünk is inkább számít – hozzánk hasonlóan – kezdőnek, mint „túl kicsinek” a játékhoz. És ez csak látszólag nem nagy különbség.

Tudom, nem is olyan régen azt éreztem a Quoridor Kid kapcsán (Miska akkor négy éves és négy hónapos volt), hogy talán az ötéves alsó korhatárt túlságosan alacsonyra lőtték be a Gigamic kiadónál, de most, hogy a fiam éppen betöltötte az ötödiket, kezdek hajlani arra, hogy csupán én tévedtem. A fene látja előre, hogy hogyan fejlődnek a gyerekek képességei és a dolgokhoz való hozzáállásuk! Ötéves korra állítólag minden gyereknek tudják már a játékok fejleszteni az önkontrolljukat és kudarctűrésüket (nem baj, ha veszítenek), vevők a határozottabb szabályokra és az értelmi képességeik is fejlődnek; ráadásul térbeli tájékozódás terén is komoly előrelépések történnek (mi mostanában kezdtük el használni a térképet; nem tudom, ki hogy van ezzel). Mindezek olyan képességek, amelyek a táblás absztrakt játékokhoz szükségesek, illetve azok fejlesztik is ezeket.

A gyerekek pedig valamikor ez idő tájt elkezdenek vevők is lenni arra, hogy tanuljanak (nem véletlen, hogy egy évvel később iskolába is zavarjuk őket). Látják a kihívást az absztrakt játékokban, de már érdekli őket, hogyan lehetne ezeknek megfelelni, hogyan lehetne ügyesen játszani. Ezt tette Miska is egy kora nyári délutánon, amikor kíváncsiságtól hajtva előpakoltatta velem pár absztraktomat, és mindegyikkel játszottunk is egyet-kettőt. Eredetileg ezekről szerettem volna írni, de végül annyit okoskodtam a fentiekben (utólag is megkövetek minden olvasót), hogy magukról a játékokról inkább a jövő hétvégén írok majd. Addig is, az öt-hat éves gyerekek szüleinek javaslom, ha még nem tették, hogy tegyenek egy próbát mondjuk a dámajátékkal vagy a malommal…

Tetszett a cikk? Kövesd az oldalunkat facebookon is, hogy ne maradj le az új cikkekről és a blogban meg sem jelenő színes tartalmakról!