Minden sokat társasjátékozó szülőben titkon bujkál a vágy, hogy előbb-utóbb az ő saját kedvenc játékait játszhassa a gyerekeivel. A gyakorlott társasjáték-őrültek egy szűk rétege ezt annyira komolyan veszi, hogy már a háromévesekkel is a saját, bonyolult és hosszú kedvenceit játszatja, mondván, „még két év, és már egész jól fogja játszani”. A korábbi bejegyzésekből talán kiderült, hogy erről más a véleményem, nem vagyok ennyire megszállott – de azért kedvenceim és kedvenc tervezőim nekem is akadnak. Ezek egyike Wolfgang Kramer, aki évtizedek óta számos csodás társasjátékot kreált felnőtteknek és nagyobb gyerekeknek (a teljesség igénye nélkül: El Grande, Tikal, Torres, vagy az utóbbi időkből Asara, The Palaces of Carrara). És egyik legnépszerűbb, legtöbb példányban elkelt, ugyanakkor talán legegyszerűbb alkotása, a Vigyáz(z)6! című kártyajáték, eredeti címén 6 nimmt!

A játéknak pár éve junior változata is létezik, és már bő négyéves korában ki is próbálta a keresztfiam, amint azt valamikor megtudtam. Nosza, remek alkalom, hogy megismertessük Miskát is az első Kramer-darabbal, jutott elvakult rajongói eszembe, és mivel a dobozon „5 éves kortól” szerepel, a kártyákon pedig állatok, ami a lehető legjobb téma az én állatbolond nagyfiamnak, pár héttel a születésnapja után már téptük is le a fóliát a Vigyáz(z)6! Junior kártyáinak csomagolásáról.

Aki esetleg a Vigyáz(z)6!-ot nem ismeri, annak röviden elmondom, hogy olyan kártyajátékról van szó, amelyben a 104 számozott kártya mindegyikén egy vagy több ökörfej látható, és mivel minden ilyen fej mínuszpontokat jelent, igyekeznünk kell a lehető legkevesebbet begyűjteni belőlük. A játék elején a pakliból négy kártyát csapunk fel, amelyeket egymás alá lerakunk, majd minden játékos húz tíz kártyát. Minden körben minden játékos egyszerre kijátszik egy lapot, majd ezeket a lapokat bizonyos szabályok szerint kell a négy lap által meghatározott sorokhoz passzintanunk –a legkisebb lapot rakjuk sorhoz először, a legnagyobbat utoljára; a kártya abba a sorba kerül, amelyikben az utolsó lap értéke az adott lapéhoz a legközelebb áll, de kisebb annál (ez így leírva bonyolultul hangzik, játszva igen egyszerű); ha minden utolsó lapnál nagyobb, akkor a kártyát kijátszó játékos választ egy sort, amelynek a lapjait begyűjti maga elé; ha a kártya egy olyan sorba kerülne, amelyikben már öt lap van, akkor pedig ezt az egész sort elviszi a játékos. A játék taktikus, a szerencse néha szórakoztatóan kiszámíthatatlan benne, mégis sok lehetőségünk van arra, hogy ügyesen befolyásoljuk a végeredményt. További nagy előny, hogy ketten, hárman, de még akár tízen is játszhatjuk egyszerre.

Ezek után igen kíváncsi voltam a gyerekjátékra (Vigyáz(z)6 junior). Ebben a kártyalapokon nincsenek még számok, hanem állatok vannak, hatféle: egér, tyúk, liba, nyúl, kecske, ló (nem, ökör még véletlenül sincs; itt kellett volna gyanút fognom). Némelyik kártyán 2-2 különböző állat, sőt néhányon 3-3 látható. Ezeket kell négy sorba, konkrétan négy tanyához rendezni. A szabály itt még egyszerűbb: minden állat olyan sorba kerülhet, ahol még nincs olyan (a több állatot mutató kártyákon pedig az ott lévő legalább egyik állatnak meg kell, hogy feleljen ennek a feltételnek) – vagy ha mindenhol van, akkor szabadon választható, hogy hova tesszük le. Több állatot mutató lapok esetén az a lényeg, hogy legalább egy állatra igaz legyen a fenti állítás. Amikor egy tanyánál hat különböző állat összegyűlt, az adott sor lapjait begyűjti a játékos. Az nyer, aki a legtöbb lapot gyűjti össze; az eredeti játékhoz már jobban hasonlító szabályvariáció szerint viszont az, aki a legkevesebbet.

Az ötlet bájos, de vajon hogyan kell taktikáznunk, hogyan kell kijátszanunk ügyesen a játékokat? A tervező úgy gondolta, ez a kérdés az ötéves játékosoknak már túl bonyolult lenne (talán valóban), ezért… inkább megfosztotta a gyerekeket mindennemű döntéstől. Nem egyszerre játsszuk ki a lapokat a kezünkből, hanem egyesével felcsapunk lapokat egy képpel lefelé fordított pakliból, és az aktuálisan soros játékos ezt a lapot a fenti szabály betartásával helyezi le.

Ezzel a szabállyal a játékban a döntés a négyéveseknek ajánlott (de akár már háromévesekkel is játszható) Szivárványkígyók szintjére redukálódik – helyezd a kártyát abba a sorba, ahova szabad; ha „kész” a sor, gyűjtsd be! Csupán itt valamivel bonyolultabb az a szabály, hogy hova szabad lerakni a lapjainkat. Taktikázásra, ügyeskedésre semmi lehetőség. Más szóval, bonyolultabb szabályokkal ellátott, de semmi értelmes döntési lehetőséget nem kínáló játékról van szó, amely csak a bonyulultsága miatt kapta meg az „5 éves kortól” besorolást, miközben élvezeti szintje a kisebbek játékait idézi, vagy inkább idézné, ha egyáltalán a gyerekek látnák a szabálynak bármi praktikus értelmét. Vagyis fölöslegesen bonyolított lerakási szabályai semmilyen módon nem növelik a játékélményt – sem a témát nem erősítik, sem a döntéseket nem teszik izgalmasabbá.

Bár a csalódásomat igyekeztem elrejteni – nem az a lényeg, hogy én mennyire élvezek egy játékot, hanem hogy a kölyöknek mennyire tetszik –, Miska sem követelt újrajátszást. Amikor az alternatív, kicsit izgalmasabb érzetet keltő, döntést még mindig nem igénylő változattal is szerettem volna játszani, szívesen rábólintott – aztán azóta sem kérte, hogy játsszunk vele. Ez persze részben annak is köszönhető, hogy túl sok jobb játékot ismer már; el tudom képzelni, hogy egy fele ennyi játékot sem ismerő négyévesnek, vagy egy társasjátékok terén teljesen kezdő ötévesnek sokkal több örömet tudna okozni ez a játék. (Sőt hogy valami pozitívumot is megemlítsünk, a kártyák példás módon gyerekbarát, vastag papírból készültek.) Azoknak azonban, akik már sokfélét kipróbáltak, nem tudom jó szívvel ajánlani.

Tetszett a cikk? Kövesd az oldalunkat facebookon is, mert a következő hétvégén, talán még a hétvége elején, igyekszünk tanácsokat adni a karácsonyi társasjáték-vásárláshoz. :)