Borcsa karácsonyra a 2011-es év gyerekjátékát kapta meg, így Miska sem kaphatott kevesebbet: ő a 2013-as év gyerekjátékát találta a fa alatt. Az 5 éves kortól ajánlott Az elvarázsolt torony az ő választása volt: ahogy azt karácsonykor írtam, több játékot megmutattam neki az interneten, hogy aztán ő válasszon közülük kedvére (persze csak azért, hogy beleírhassuk a kívánságlista-levélbe…). Az egyébként számára is érdekes, kalózos tematikájú Piratissimo és az Év gyerekjátéka-díjas, ám a későbbi Kis varázslóinasokra túlságosan hasonlító Az elvarázsolt labirintus, de a valamivel nagyobbaknak való Hotel is szóba került. Mégis, ahogy az lenni szokott, olyan játékra esett a választás, amit biztosan nem tippeltem volna meg.

Talán a varázslós-hősös tematika nyerhette meg Miska szívét – vagy az egészen különleges játékmenet, már amennyire sikerült azt előzetesen felvázolnom neki. A történet szerint a gonosz varázsló bezárta a királylányt egy toronyba, a kulcsot pedig jól elrejtette, hogy senki ne találhassa meg. Hős lovagunk ekkor kerül a képbe, és bőszen kezdi keresni a kulcsot, reménykedve, hogy a varázsló előtt sikerül megtalálnia… De akárki is ér előbb a kulcshoz, még az sem biztos, hogy rájön, a torony hat kulcslyuka közül melyikbe is illik bele az a fránya kulcs…

No szóval, először is, ez egy kétszemélyes játék, amit hárman vagy négyen is játszhatunk. Utóbbi esetben többen is a lovaggal vannak, és felváltva irányítják a piros figurát a táblán (ez esetben nagyon is figyelniük kell a többiek mozgását, hogy hősünk merre járt és merre nem még). De először is elfordul(nak) a lovagot irányító játékos(ok), amíg a varázsló valamelyik mező alá (a tábla alatti műanyag betét lyukainak egyikébe) el nem rejti a kulcsot.

Ez után megkezdődhet az őrült verseny a lovag és a varázsló között! Az egyik, ugyebár, tudja, hol van a kulcs; a másik viszont előnnyel indul (ezt kellőképpen kihangsúlyozza, hogy a varázsló a dobozba helyezett táblán kívülről indul, itt kell számos lépést megtennie).

Kocka határozza meg nemcsak azt, hogy ki hányat lép, de azt is, hogy ki lép előbb. Hogy hogyan? A két kocka egyike azt mutatja, hogy melyik figura mozog először – a varázsló vagy a lovag –, míg a másik azt mondja meg, hogy hányat lép a piros, és hányat a kék bábu. Ezzel hosszú távon nagyjából kiegyensúlyozottan lépkedhetünk a két figurával, ám a versenyben így minden kockadobás izgalommal jár, hiszen gyakran minden azon múlik, ki lép a következő körben először. (Egy példa az érthetőség kedvéért: az első dobást követően a lovag lép hármat és a varázsló négyet, majd a második dobás után a varázsló hármat és a lovag ötöt – ez esetben a varázsló egymás után hetet lép, mielőtt a lovag kitalálhatná, hogy merre menjen).

Amikor a lovag vagy a varázsló arra a mezőre lép, ahol a kulcs rejtőzik, „katt”, hallatszik, ahogy a fémkulcs a bábukban található mágneshez ugrik (a mágnes megbízható csoda a kölykök számára, alkalmazza is jó sok gyerekjáték).

A játékos a kezébe veszi a kulcsot, és megpróbálja azzal megnyerni a játékot – behelyezi a királynőt fogva tartó torony valamelyik kulcslyukába. Ha sikerült megtalálni az egyetlen jó nyílást, a királylány (újabb mókás technikai megvalósítás) egy rugóval kiugrik a toronyból és játékosunk nyert.

Ha viszont nem találtuk meg (márpedig mi például rendszeresen hatodszorra járunk csak sikerrel), a lovagot mozgató játékos ismét elfordul. A varázsló ismét elrejti a kulcsot, majd visszamegy a kiindulási helyére – nem úgy, mint a lovag, aki a jelenlegi helyéről folytatja a játékot.

A hős és bátor lovag tehát az egész játék során igyekszik célratörően eljutni a kulcshoz, a varázsló viszont csalafinta gonoszsággal próbálja félrevezetni a pozitív főszereplőt. Hova is tegye a kulcsot? Valami olyan rejtekhelyre, amit a lehető leghamarabb elérhet és a hőstől a lehető legtávolabb van? Jól hangzik, de ha mindig ezt tesszük, előbb-utóbb a lovagot mozgató játékos rá fog jönni, merre érdemes a kulcsot a leginkább keresni. Tehát át kell verni a lovagot, olyan helyre téve a kulcsot, amire nem számít – és esetleg még a táblára érkező varázslónk mozgásával is félrevezetni egy rossz irányba tett „mintha balra mennék, pedig jobbra van” csellel.

Mindez Miskának egész jól is megy, de az alig három és fél éves Borcsa is játszani akart. Nem is volt gond addig, amíg nem ő lett a varázsló… Egy ekkora kölyöktől ugyanis nem lehet elvárni, hogy tudjon titkot tartani. Elsőre konkrétan megmondta, hova rejtette a kulcsot. Másodjára azt mondta meg, hogy melyik az az egyetlen mező, amire nem léphetünk. Harmadjára már csak azt mutogatta, hogy merrefelé ne menjünk, negyedik alkalommal pedig már csak olyan utalásokat tett, hogy „A kulcs nagyon messze van ám a lovagtól!”, amiből persze rögtön tudhattuk, hogy a hősünktől legmesszebbi rejtekhelyet érdemes meglátogatnunk…

Azóta Borcsa szerencsére sokat fejlődött, bár még mindig nem tud igazán jól titkot tartani. A fejlődésre viszont volt alkalma bőven, amiben elsőre nem is bíztam igazán. A december 24-i játékdömpingben, amikor fáradtan bontogattuk a csomagokat és próbálgattunk ki mindent, ami a fa alatt volt, a játék egy kissé túl hosszúnak és lassúnak tűnt, ezért év végéig ezután nem is került elő. Szerencsére január elején újra belevágtunk, és láthatóvá vált, hogy ha mindenki koncentrál és egy kicsit próbáljuk pörgetni a dolgokat (mondjuk apa dobálja a kockákat), akkor jó tempójú, izgalmas és vicces játék ez; ez sem hiába nyert tavaly Év játéka-díjat… Miska pedig, mint mindig, ismét nagyon jól választott játékot magának.

Tetszett a cikk? Kövesd az oldalunkat facebookon is, hogy ne maradj le az új cikkekről és a blogban meg sem jelenő színes tartalmakról!