Ahol sok pénz van, oda állítólag már könnyen száll még több pénz. Nos, ezt az állítást sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom (sajnos), ellenben ha a „pénz” szót „társasjáték”-ra cseréljük, a helyzet máris ismerőssé válik. Amióta elvesztem a társasjátékozás bugyraiban, kaptunk már mások által nem használt játékot ajándékba, vagy kipróbálásra kölcsönbe is – és a következő pár cikkben az utóbbi típusba tartozó játékokról szó. Konkrétan a következő kettő olyan játék lesz, amelyeket megláttam és kölcsönkértem, amikor februárban két napra otthon maradtam a belázasodó Miskával (hogy aztán én is megbetegedjek, így hosszabb ideig tartózkodjunk együtt otthon).

A két játék közül az egyik három-, a másik ötéveseknek való ajánlást kapott, ezért azt gondoltam, az elsőt inkább csak Borcsával fogom játszani, a másikat pedig inkább Miskával. De a határok nálunk elmosódnak, így aztán végül mindketten játszottak mindkettővel. A hároméves kortól ajánlott Linus, a kis varázsló volt az, amelyet először kipróbáltunk, én, a nagybeteg apa és a lábadozó, (magyarul mintha semmi baja nem lenne, vígan ugrándozó, ezért némi közös mókával legalább pár percre a földhöz ragasztandó) fiam.

Mivel a Drei Magier Spielének bejött a varázslótanoncos tematika (sorolhatnám az ilyen témában próbált játékainkat, de inkább hagyom, hogy a blogban megtalálja ezeket, aki nagyon kíváncsi), ettől ebben a faék egyszerűségű játékban sem szakadtak el: a kiinduló helyzet szerint Linus, a kis varázsló véletlenül átvarázsolta néhány játékát. Nekünk pedig segítenünk kell megkeresni ezeket… És hogy a Drei Magier még egy jellegzetes gyerekjátékos trükkjét megemlítsem: ebben rejtett mágnesek lesznek a segítségünkre.

Mit jelent mindez a gyakorlatban? 30, képpel felfelé fordított korong hever szerteszét az asztalon (vagy inkább a padlón). Ezeken hatféle varázslatos tárgy (labda, dobókocka, varázsital) vagy állat (macska, béka, denevér) látható, 5-5 példányban. Minden ötös készletből csak három  van elvarázsolva (tartalmaz vélhetőleg vasat csekély mennyiségben), a többi csupán közönséges tárgy vagy állat a gyerekszobában. A sorra kerülő játékos felcsap egyet a 18 négyszögletes varázstárgy-lapka közül, és az azon látható képet mutató korongokból kell megtalálnia egy elvarázsolt példányt. Ezt pedig egy fa varázslófigurával teszi: megfogja, és ráhelyezi valamelyik megfelelő ábrájú korongra. Ha a varázsló elvarázsolt korongra került, akkor az katt, feltapad a figura aljára, a játékos maga elé rakhatja a zsákmányát, és a következő játékos új lapkát csap fel. Ha viszont közönséges korongot sikerült találnunk, akkor ezúttal nem jártunk szerencsével, és a következő játékoson a sor, hogy az adott tárgy vagy állat többi lapkája közül találjon egy megfelelőt. Természetesen az nyer, aki a legtöbb korongot gyűjtötte a játék során.

A játékszabály csupán ennyi, de a hároméveseknek, vagyis a szabályjátékokkal még épp csak ismerkedő apróságoknak ajánlott játékok között nehezen találnánk ennél bonyolultabbat és izgalmasabbat. A Linus, a kis varázsló a látszat ellenére nem csupán szerencsejáték, bár kellő mennyiségű szerencse van benne ahhoz, hogy a kevésbé jó megfigyelőknek és kevésbé jó memóriával rendelkező gyerekeknek is lehessen esélyük a győzelemre. Igen, a megfigyelés és memória az, ami egyébként számít itt: ha sikerül megfigyelnem, megjegyeznem, hogy az adott ábrából melyik lapok voltak „közönségesek”, vagyis melyikeket próbáltuk hiába felemelni Linus figurájával, jobbak az esélyeink a győzelemre.

És ebben a legszebb az, hogy bár a gyerekek nem veszik még észre, de a mechanizmus (a kooperáció hiányát leszámítva) szinte tökéletesen megegyezik a gyerekek által már régen játszott Kis gyümölcsöskertével. Abban a kocka által meghatározott típusú viráglapkák között kell megtalálni azt, amelyiknek a másik oldalán cseresznye van (a háromból kettő nem jó), itt a lapkák által meghatározott típusú korongok között a mágneses példányokat.

A mágnessel felturbózott és Rolf Vogt szokásosan kellemes rajzaival ellátott játék kellőképpen elszórakoztatja a korosztályt (bár Borcsa néha csalni próbált, amikor nem sikerült elsőre elvarázsolt tárgyat találnia, és még hisztit is képes volt levágni, ha ezt számon kértük rajta). De ami fontosabb, az öt és fél éves fiam is kedvelte annyira, hogy nem is egyszer, de kétszer is újrajátszást követeljen, majd este megtanítsa az egészet a húgocskájának is. A másik játékkal egyetemben persze, amelyről a legközelebbi alkalommal lesz szó…


Tetszett a cikk? Kövesd az oldalunkat facebookon is, hogy ne maradj le a (remélhetőleg még a jövőben is megjelenő) új cikkekről és a blogban meg sem jelenő színes tartalmakról!