játszma

A mára-már klasszikussá vált blöff játék, a balatoni vonat utak örök favoritja, a Csótánypóker mellé most egy új szivatós kártyajáték érkezett a Csaló Molyok személyében.

Az igazán jó parti játék az, aminek a szabályait egy perc alatt meg lehet tanulni, elfér a farzsebünkben és az alkalmi játékosok is dőlnek a röhögéstől. Ennek a legjobb példája a Csótánypóker! A játékosok kártyákat kapnak, amelyeken a csatornavilág legundorítóbb élőlényei, patkányok, varangyok, pókok és persze csótányok láthatóak. A játék során mindenki összes ravaszságával és legjobb pókerarcát elővéve próbálja a többiekre rásózni a különféle csúszómászókat. Sorra át kell nyújtanunk egy kártyát valamelyik ellenfelünknek, majd a szemébe nézve el kell vele hitetnünk, hogy az adott lapon milyen undormány látható. Lehet igazat mondani, vagy lódítani, a lényeg, hogy valamelyik ellenfelünk előtt mihamarabb összegyűljön egy állatfaj négy tagja. Ha elfogadjuk a bemondott állatot, akkor kirakjuk magunk elé, viszont ha nem hisszük el az állítást, akkor visszadobhatjuk, de csak akkor, ha az ellenfelünk tényleg blöffölni próbált.  Látszik, a szabály maga pofon egyszerű, viszont az biztos, hogy óriási siker lesz, mind a kocsmában két korsó sör között, mind a suli nagyszünetében. Csak a tanárnő meg ne lássa!

A Drei Magier társasjáték kiadó kisdobozos kártyajátékait mind őrült, rekeszizom rengető szabályok uralják (a Csótánysalátáról és a Csótánylevesről majd egy későbbi bejegyzésben értekezünk), az illusztrációkon is nagyon mókás stílusban jelennek meg a különféle csúszómászók. És most megérkezett a sorozat legújabb része, amely, még agyamentebb, mint az eddigiek, a Mogel Motte, avagy a Csaló Molyok!

A legtöbb játékban nem szabad (és nem illik) csalni, meg is öli a játék lelkét, azonban a Csaló Molyokban nem csak lehet, hanem egyenesen elengedhetetlen a győzelemhez! A játék alapja, hogy különböző számokkal jelölt rovar kártyákat kell egymásra raknunk, mindig egy értékkel nagyobbat, vagy kisebbet az előzőnél. Játékba hozhatunk akciólapokat, mint a szúnyogot, amire rá kell csapnunk mihamarabb, mert aki utolsóként tesz így annak plusz lapot kell húznia, vagy például a kultikus csótánynál sikítva eldobhatunk egy lapot, így közelebb kerülve a győzelemhez. A legjobb az egészben mégis az, hogy a játékban, ahol csak tudunk, csalnunk kell, hogy megszabaduljunk lapjainktól! Ennek érdekében mindent bevethetünk, bedughatjuk a pulóverünk ujjába, több lapot szoríthatunk egybe lerakáskor, vagy egyszerűen csak az asztal alá ejthetjük, csak az Őrbogár észre ne vegye! Ugyanis, ha a kijelölt játékos csaláson kap minket, akkor büntetéssel sújthat minket, majd mi leszünk a rend új őre. Csalni, csalni és csalni, minél többet, ahogy csak bírunk, hogy minél hamarabb elfogyjon az összes lapunk!

Fergeteges hangulatot teremt, amint mindenki próbálja terelni a figyelmet, minél észrevétlenebbül hajigálja a háta mögé a lapokat, csak az arcunkra kiülő ravasz vigyor le ne buktasson!

Milyen lenne, ha a pókert zsetonok helyett színes kúpokkal játszanánk, egy pörgős, logikai játékban? Hát olyan, mint a Kabaleo!

Első érzésre a Kabaleo nekem – és még sokaknak – a pókert juttatta eszembe. Gyönyörű kivitelű műanyag kúpok, mint a zsetonok csilingelnek, hogy tornyokba halmozva egy nagyszerű blöffölős logikai játék főszereplői legyenek. De lássuk kicsit bővebben, hogy miért idézi a klasszikus kártyajátékot a Kabaleo. A játék elején mindenki húz egy fehér kúpot, aminek belsejében egy színes pötty jelzi titkosan, hogy melyik szín tartozik majd hozzánk a partiban (amikor ezt takarva megnézzük az is olyan, mint amikor a pókerben osztott két „hand” lapot óvatosan meglessük). Játéktérként kirakunk pár színes „kezdő” kúpot, majd a játékosok felváltva húznak a zsákban rejlő többi kúp közül, és ezeket sorban rárakják valamelyik kezdő kúpra. A játék célja igen kézenfekvő, hiszen az nyeri meg a partit, akinek a játék végén a legtöbb saját színű kúpja lesz a tornyok tetején. Húzunk, rakunk, ha azonos színek kerülnek egymásra, akkor levesszük őket, elég egyszerű, valljuk be. A játék igazi izgalmait azonban a titkos színek adják, ugyanis minden lépés mögött okokat keresünk, próbálunk blöffölni, egy-egy szín lerakásából vagy éppen levételéből következtetni ellenfeleink identitására, hogy mindenkit leelőzve a mi színünk dominálja a tornyokat.

A szabálykönyvben olvasható alapváltozatban a véletlenszerű húzás miatt gyakran kegyetlenül közbeszól a szerencse, viszont a játékvariációk közt szerepel egy olyan játékmód, amiben minden színből egyenlő számút kapunk a parti elején, részemről én ezt részesítem előnyben, hiszen sokkal jobban tudunk tervezni a kúpok beosztásával, bár itt sokszor az először elfogyó pár színt ki is lehet zárni a játékosoknál, hiszen mindenki a végjátékra tartalékol.

Remélem a beszámoló alapján nem csak nekem tűnik a póker újradizájnolt, megreformált változatának, de azt is remélem, hogy a színes műanyag kúpok csörgése legalább annyi embert elvarázsolt majd, mint az egyik legnépszerűbb kártyajáték zsetonjainak zenéje. Hisz végső soron itt is licitálunk, blöffölünk, és várunk a nyerő kombinációra, de végül mindenki kiteríti a lapjait. Vagyis, akarom mondani, a kúpjait…

A képeket a BGG-ről és Lacxox-tól kölcsönöztük

Nem létező "Arany kaviár" rovatunkban most olyan játékról írok, amely itthon nem kapható, külföldről aranyáron beszerezhető, ráadásul nem is biztos, hogy megéri.

Március. Még mindig csak két és fél éves a fiam, ami a szakirodalom szerint nagyjából háromszáz szavas szókincset jelent. Ennek fiam esetében máris részét képezték az olyan kifejezések, mint "tábla", "kártya", "szabály", "kocka", "dobókocka", "lapka", "korong", "jelölő"…

Csaknem elmaradt a heti magyar nyelvű olvasnivalókat kínálgató linkajánló, mert ezen a héten, az év végi hajrában a társasbloggerek nem nagyon tettek ki magukért (röpke megtorpanás még nálunk is érezhető volt), de azért hogy ne maradjatok teljesen olvasnivaló nélkül erre a hétre sem, mégis összegyűjtögettem szorgos Hive-méhecske módjára pár ismertetőt.