Eddig azt hittem, hogy ha egy PC játékot próbálnak meg társasjátékra adaptálni, annak csak rossz vége lehet, hiszen bármennyire is jól kitaláltak a táblás játékok, nem tudják a számítógépes stratégiai játékok komplexitását lemodellezni. Sok félresikerült próbálkozással találkoztam már, így kicsit szkeptikus voltam, amikor a haverom beállított a Sid Meier zseniális civilizációépítő játékának társas változatával a, nem nagyon hittem benne, hogy a nagy klasszikus nyomába érhet.

Kipakoltuk, fantasztikus grafika, minőség fogadott, és a szabályok összetettségük ellenére meglepően egyértelműek voltak. Nagy civilizációk sorsát vettük a kezünkbe, a harcos Németország és a fejlett technológiájú Kína ellen szálltam harcba Egyiptommal, akiknek előnyként már egy ókori csoda is rendelkezésükre áll a játék elején, majd kezdetét vette a történelem! A szabályok pár kör alatt kikristályosodtak, és lehetőségek sokasága nyílt meg: a gazdasággal vagy a technológiával törjünk előre? Fejlett haditechnikánkkal sakkban tudjuk tartani ellenfeleink kulturális törekvéseit? Végig feszülten kell figyelnünk a többi civilizáció ténykedéseire, köthetünk szövetségeket, majd rúghatjuk fel egy kör alatt, igazi stratégia volt a javából. Az első partink kicsit elhúzódott, a második összecsapásunk már szűk három órába belefért, de szinte fel sem tűnt az idő repülése annyira feszülten figyelnünk kellett minden mozzanatra.

 

Végre megszületett egy olyan PC játék adaptáció, ami felveszi a versenyt az eredetivel, ez hamar nyilvánvalóvá vált, hiszen abban a három órában egy reális, sokrétű és agyalós játékot kaptunk, amibe sokkal szívesebben szál be mind a harci stratégia kedvelői, mind a gazdasági játékok szerelmesei. Sid Meier számítógépes játékának zsenialitását szerintünk sikerrel ültették át a táblás verzióba, kicsit letisztultabb lett a dolog, de a rengeteg lehetőség miatt hihetetlenül változatos több játék után is. Úgy érzem fogunk még játszani vele… sokat!