A Hive címben jelzett kiegészítőioről akartam írni, de rájöttem, hogy talán sokan még az alapjátékot sem ismerik, úgyhogy annak ismertetésével kezdem. Entomológusok, sakk-kedvelők és a sakkot túl nehéznek találók, figyelem! Ez a játék nektek való.

A kétszemélyes, „fehér a fekete ellen” Hive ha nem is nyújt olyan mélységet (bár elég komoly taktikai/stratégiai kihívásokkal szolgál), olyan, mintha a sakkot tábla nélkül, hatszög formájú bábukkal játszanánk. Mindkét játékosnak az a célja, hogy az ellenfél (mindig csak egyet lépni tudó) királya, akarom mondani, méhkirálynője (na jó, ez itt speciel csak egy méhecske rajza) be legyen kerítve, mozgásképtelenné váljon. Mindezt a játékos a különböző módokon mozogni képes állatkákkal tudja elérni.

A játék során egyesével pakolunk le a vaskos bakelit hatszöglapkákból egyet-egyet (a méhet legkésőbb a negyedik lépésben), de nem is az összeset: mindig választhatok, hogy lerakok egy újabb ízeltlábút (kizárólag a saját rovarjaimat érintve), vagy a már lent lévőket mozgatom. A hangyával bármennyit léphetek, ha ki tudom mozdítani a helyéről; a pókkal mindig hármat (se többet, se kevesebbet); a szöcskével egy sor egyik végéről a másik végére ugrom; a bogárral is csak egyet lépek, de ráléphetek másnak a figurájára is. Mozgásommal azonban soha nem szakíthatom a kaptárt két részre, ami rengeteg taktikázásra adhat lehetőséget: például ha a kaptár szélére lerakott a királynő másik oldalára mozgatjuk a hangyát, a királynőm mozgásképtelen lesz, hiszen ha elmozdítanánk, a hangya leszakadna a kaptár többi állatától. Ekkor aztán kezdhetek építeni kerülőutat, amellyel esetleg ez a hangya mégis csatlakozhat a kaptárhoz a királynő nélkül is – akit így esetleg kimenekíthetek.

Egyszerű szabályok, nagy variációs lehetőség. Könnyen játszható, de komoly agymunka kell hozzá két tapasztalt játékos között. Ellentétben a sakkal, amely kezdőként közel élvezhetetlen, a Hive bájos illusztrációival és egyszerű stratégiai-taktikai megfontolásaival már a kezdőknek is élményt nyújt

No, hogy így bevezettem, végre írhatok a Szúnyogról (Mosquito) és a Katicabogárról (Ladybug). Mindkettő egy-egy kis kiegészítés, amely 1-1 fehér és fekete lapkát tartalmaz a meghatározott állatok képével (a komoly absztrakt stratégiai játékok kedvelőinek kiadott elegánsabb, színes helyett fekete-fehér állatokat felvonultató verzió, a Hive Carbon már magába foglalja ezeket a lapkákat is). Mindkét kiegészítő rovar rettentően átgondolt, láthatóan komoly tesztelés eredményeképpen publikált lapka, amelyek tényleg sokat adnak a játékélményhez. Ami persze nem jelenti azt, hogy feltétlenül egyforma jók lennének.

A szúnyog hatása igen érdekes: mindig olyan állatnak számít, amilyen mellett áll. Szöcske mellett van? Átugorhat a sor másik végére. Pók mellé került? Léphet hármat. Bogár mellett áll? Felléphet a szomszédos állatok tetejére (és ez esetben bogárként viselkedik, amíg le nem fárad onnan).

Ezzel szemben a katicabogár jóval egyszerűbb: a bogárhoz hasonlóan felléphet egy szomszédos lapkára, majd fent halad egyet és végül lelép az alapszintre. Ez meglehetősen mozgékonnyá teszi, hiszen ha nem is mindenhová, sok helyre elérhet egy lépéssel a kaptárban, akár több helyre is, mint a szúnyog (legfeljebb nem olyan messzire).

Érdekes, hogy bár a szúnyog ötlete izgalmasabb, egyben a használatával járó kreatív megoldások, furcsa helyzetek is több fantáziát visznek a játékba, a katicabogár az, amelyik jobban illik a Hive-hoz. Mozgása kiszámítható, egyben segít abban is, hogy a játék végi, profik között gyakrabban kialakuló patthelyzeteket orvosolja (hiszen mozgékonyságával könnyebben be tudja zárni a bezárhatatlan réseket). A szúnyog valóban érdekes, azonban hatása közel beláthatatlan, így egyfajta káosz-érzetet visz az egyébként elegáns játékba, amit lehet izgalmasnak is mondani, nekem egy kicsit idegen a Hive világától. De működni mindenképpen jól működik, örülök is, hogy megvettem – csupán míg a katica az első próbálkozás után rögtön az alapkészlet elmozdíthatatlan részévé vált, a szúnyogot csak időnként, egy kis változatosság kedvéért fogom bevetni, hogy szívhassam vele az ellenfeleim királynőjének vérét…