játszma

Hát ez van, amikor az ember még előre, jóhiszeműen megírja a cikkét egy Év Játéka díjra esélyes társasról, és akkor jön a pofára esés a Spiel des Jahres jelöléseivel, ugyanis a befutónak tartott játék még az ajánlott kategóriába se jutott be. A 7 Csodát is jegyző Antoine Bauza új játéka, a Takenoko nem csak a díjra tippelő listákon volt élvonalban, de én magam is a díj célközönségének szóló játékok között magasan kiemelkedve a legjobbnak tartottam, ehelyett az esélyt a történetmesélős partijáték Eselbrücke, a szerencsejáték témájú és mechanizmusú Vegas, és a könnyed területi stratégiájú Kingdom Builder kapta meg.

Az Év Játéka díj évről-évre „szelídülni” látszik, ez az idei jelöltekből is nagyon jól látszik. Egyesek szerint ezzel régi ázsióját teljesen elveszti, mások szerint pedig pont ellenkezőleg, sokkal több embert tud ma megszólítani, mint tíz évvel ezelőtt. Azzal, hogy a fő kategóriát tavaly két részre szakították, még bizonytalanabbak lettünk, hiszen a tapasztalt játékosokat megcélzó Kennerspiel kategória első kiosztásával sem az igazán összetett játékok közül választottak a 7 Csodával (föl is merül a kérdés melyik évben vezeti be a zsűri az Über-Kennerspiel des Jahres elismerést). Így képzeletemben már látom is a tavalyi Év Gémerjátékát megalkotó Bauzát, amint töri a fejét, hogy ha 7 Csoda túl összetett volt nekik, akkor idén milyen témát válasszok? Bambuszrügyet falatozó pandamackókat? És igen, a Zooloretto után csal elég idő telt el, hogy újabb állatos játékot válasszon a német zsűri. No persze nem csak ezért, hanem mert a Takenoko a tavalyi év egyik legjobban összerakott családi játéka, aminek közel sem csak olyan erénye vannak, mint, hogy „jaj de cuki ez a mackó”.

A játék ezúttal is a feudális japánba repít minket, (mondjuk erről csak a szabálykönyv elején látható kis képregényből értesülünk) ahol a császár kertésze egy csodálatos bambuszkert építésén fáradozik, amikor az uralkodó ajándékba kap Kínából egy pandamackót, aminek tudvalevőleg egyetlen tápláléka a bambuszrügy. A játék során egyfajta hasadt személyiséggel kel lennünk a kertésznek, aki minél magasabb és különlegesebb bambuszokat növeszt, tájépítész, aki a parcellák elhelyezkedésére ügyel, valamint maga a panda, aki ízlése szerinti különböző bambuszrügyeket tölt a bendőjébe. Mindezeket különféle célkártyákon kapunk kezünkbe, amelyek teljesítésével kisebb-nagyobb pontokhoz juthatunk hozzá, amivel a játék végi győzelmünket mérhetjük. Minden körben két akciót választhatunk az öt lehetséges közül, ezzel igyekezve a célkártyáinkon szereplő feladatokat teljesíteni. Az elsővel bővíthetjük a bambuszkertet egy hatszögletű kertlapkával, amit a kezdő tó laphoz, vagy a folyamatosan növekvő játéktérhez illeszthetünk. A kertek lehetnek zöldek, sárgák és rózsaszínűek, ettől függően nőhet rajtuk a megfelelő színű bambusz, viszont ügyelnünk kell, hogy ez csak a megfelelően öntözött mezőkön lehetséges, erre szolgál a második lehetséges akciónk, a csatorna lefektetés. A játékhoz két gyönyörűen festett figura is tartozik, a kertészé, és a pandáé, ezekkel egy-egy akció keretében mozoghatunk, és míg az elsővel a körülöttünk lévő bambuszokat növeszthetjük, addig az utóbbival egy mezőről elfogyaszthat egy darabot a növényből. A játékba családiassága okén egy kis szerencsét is csempésztek egy időjárás dobókockával, amivel minden körben dobva juthatunk extra akciókhoz, speciális segítő lapkákhoz. Amint valakinek sikerült a játékos számhoz mért számú célkártyát kiraknia, a játék véget ér és összeszámolhatjuk pontjainkat, hogy megállapíthassuk ki lett a bambuszkertek ura.

A rövid szabályleírásból valószínűleg nem mindenkinek kristályosodott ki, hogy hogy is kell képzelni egy Takenoko partit, pedig nagyon egyszerű: kidobjuk milyen időjárási tényező segít minket a körben, választunk két akciót az öt közül és megpróbálunk minél több feladat kártyát teljesíteni úgy, hogy a kertet építjük, a bambuszokat növesszük és a bélpoklos pandát etetjük. A gyönyörű kivitel és a szerencsefaktor ideális családi játékká teszi, viszont, ami véleményem szerint az Év Játéka díjra esélyessé tette volna az-az, hogy egyaránt szórakozást nyújt kezdő és tapasztalt játékosoknak, egyszerű játékrendszerébe ügyesen vannak beépítve a komolyabb játékokból ismert ötletes mechanizmusok. Ugyanúgy megjelennek a választható akciók, a különböző győzelmi pont szerzési ágak, és a titkos célok, mint sok-sok összetett játékban, viszont ez szerintem senkinek nem fog nehezére esni belerázódni. Hát, ezúttal nem jött össze a jóslat, hiszen a Takenoko nem jutott be a legrangosabb Spiel des Jahres díj 2012-es fináléjába, viszont ez ne szegje kedvünk, és bátran vessük be magunkat a bambuszrügyek játékába.

Carcassonne-ból sosem elég, és aki egyszer kipróbált egy kiegészítőt az meg sem fog tudni állni, most nézzük meg a hátralévő, nagydobozos bővítményeket, amelyek sok meglepetést tartogatnak.

Az ötödikként érkező Apátság és polgármester kisebb kiegészítő elemek gyűjteménye, ami sokkal inkább az alapjáték taktikai szellemében készült, az előző két bővítmény. Kaptunk apátság lapkákat, amelyek amolyan dzsókerként rakhatóak be az ellehetetlenített lyukak betömésére, fölfújt nadrágú polgármester figurákat, amelynek erejét a várban található pajzsok száma határozza meg, vannak játék közben parasztot felszabadító istállók, és értékelés után rögtön továbbmozgatható szekerek. Egyszerű, mégis nagyszerű kis mini-kiegészítőket csomagoltak össze nekünk, amiket külön-külön bevezetve csavarhatunk egyet minden partinkon.

Az előzőhöz hasonló gyűjteményként funkcionál a Gróf, király és szentély kiegészítő is, azonban ezúttal változatos figurák helyett a lapkák vannak többségben. Első lehetőség a Király és a Rabló lovag lap megszerzése, ami a Catan bónusz pontjaira hajazva, a leghosszabb út, illetve a legnagyobb vár tulajdonosának ad a játék végén extra pontokat az összes megnevezett, befejezett épület után. Öt szentély lapkára amolyan ellen-szerzetes eretneket helyezhetünk, kihívva ellenfelünket egy párbajra, amit az nyer, aki előbb befejezi spirituális épületét (ilyenkor a másik nem kap pontot). Kapunk egy szintén mini-kiegészítőből összegyűjtött elemet, a folyót, amit a játék elején felépítünk, és a későbbiekben csak „útban” lesz mindenkinek, mindenesetre egy kis víz feldobja a tájképünket. A legnagyobb elemként kapott címszereplő Gróf és Carcassonne nagy vára kiegészítés. Kis lapkákból összeépítünk egy nagy várat, amiben négy kisebb terület kapott helyet: kastély, kovácsműhely, katedrális, és a piac. A játék során bármikor a játékos kivált egy értékelést, de maga nem részesül belőle, akkor egy ember a nagy vár egyik hozzá tartozó épületébe helyezhet.  Amikor bármilyen értékelés bekövetkezik, akkor a hozzá tartozó épületből kiküldhetjük alattvalóinkat (értelemszerűen a pont megszerzése érdekében), így befolyásolva minden pontozást. A gróf szerepe annyiban ki is merül, hogy minden várba berakott emberünk után átmozgathatjuk, és ő ilyenkor az adott épületben tartózkodókat visszafogja, tehát őket nem lehet kiküldeni, amíg az várúr ott tartózkodik. Alapjában véve jó kiegészítő lenne, viszont a gróf és a nagy vár játékelem rettentően lehúzza a többit, szerény véleményem szerint elég felesleges és zavaró a játék jól ismert stílusához viszonyítva.

A sok komolykodás, mindenféle különleges bábú és taktikus szabályok után a Carcassonne kicsit kibújt a bőréből és a Katapult kiegészítővel egy mókás pari játékot oltottak az eredetibe. Kapunk piaccal jelölt terület lapkákat, amelyeket lehelyezve egy külön katapult-forduló veszi kezdetét. Ennek során a játékosok sorban a játékhoz kapott, leegyszerűsített katapulttal hajtanak végre egyet a négy feladat közül. Az első tortacsata névre hallgatóban kilőtt lapkánkkal megpróbálunk eltalálni táblán álló, ellenséges alattvalókat, hogy azt levehessük. A másodikban, a csábításban, közel lőve igyekszünk közel lőni ellenfelünk egyik bábujához, hogy azt kicserélhessük sajátunkra. A harmadikban a piac lapkához igyekszünk minél közelebb lőni, 5 pontért cserébe, míg a negyedikben szintén ennyi bónuszért igyekszünk, hogy elkapjuk ellenfelünk lövését. A dolgot nem kell igazán komolyan venni, aki folyton igazgatja a lapkákat, hogy szép rendben legyenek, annak biztos nem jön majd be, hogy a szabályok szerint kell földúlnunk a játékteret, ellenben így sokkal könnyedebb parti játék válhat a Carcassonne-ból.

Végül, de nem utolsó sorban a nyolcadik kiegészítőként jelent meg a Várak, hidak, vásárok, ami ismét egy kis gyűjteménynek tekinthető, vegyük is sorra melyik mit nyújt a játékosoknak. A gyengébb végérő kezdve, még egy új táj, amit a lapkákon fölbukkanhat, a vásár, amivel egy külön licit kör következik, aminek keretei közt egy egykörös licitben vásárolhatjuk meg pontjainkért cserébe az elkövetkező körök lapjait. Jó ötletnek tűnhet, de teljesen felesleges játékelem az aukció, hiszen teljesen egyértelműek a lapok értékei, és csak ha nem jön föl valami különleges kombináció, akkor csak felesleges időhúzás a plusz elosztási forduló. Na, de nincs veszve minden, hiszen a második játékelemként kapott hidak már sokkal jobban működnek, ezzel megszakadt utakat folytathatunk át városokon és bármilyen zavaró táj elemen. A harmadik és legjobb címszereplő egyértelműen a vár, amivel nagyon jó taktikai elemek nyílnak meg a játékosok előtt. A vár lapkákat a kis „babvárakra” építhetjük rá, és ezután az őt körülvevő hat mezőre kell figyelnünk, ugyanis ha ezekhez kapcsolódva bármilyen építkezés befejeződik, akkor a vár tulajdonosa is megkapja az érte járó pontokat. Kiváló trükközési lehetőség a nagy várak mellé települni, hogy mi is részesüljünk a dicsőségben, és haszonban.

Sok-sok új szabállyal és játékelemmel bővült eddig a népszerű Carcassonne sorozat, a bemutatott nagydobozos kiegészítők mellett számtalan mini-kegészítővel. Szinte biztos, hogy nincs megállás, 2012-re is több nagy (Gabonakörök, pestis és alagutak) és kis kiegészítővel készül a kiadó, csűrve-csavarva az egyébként magában is kiváló társasjátékot.

A társasjátékok bővítésének dilemmája még mindig fönnáll, hiszen az ember szívesen frissíti föl kedvenceit egy-egy újabb játékelemmel, mégis a számtalan kiadott kiegészítő közt elveszve sokszor az ember nem is tudja, merre kapjon. A sorozat első részében már szó esett a nagy klasszikus Catan telepeseiről és az újabb sikerjátékról, a 7 Csodáról, és ez alkalommal a Catan melletti legismertebb úttörőről, a Carcassonne-ról kell szót ejtenünk, ami a játékok világában majdnem a legtöbb bővítményt kapta meg az eredeti játék 2001-es megjelenése óta. Az Év játéka díjas francia „tájépítő verseny” kiegészítői mindenütt nagy népszerűségnek örvendenek, azonban hazugság lenne, ha azt mondanánk, hogy mindegyik tökéletes lett és megéri a pénzét,  így most egyfajta útmutatóként, nézzük meg sorban, melyik mit nyújt a játékosoknak.

Elsőként érkezett a Fogadók és katedrálisok névre hallgató bővítmény, amiben bizton mondhatom, hogy minden Carcassonne rajongó meg fogja lelni az örömét, ugyanis szinte ugyanazt nyújtja, mint az alapjáték, csak kicsivel többet. Először is dobozban lapul egy plusz, szürke figurakészlet arra az esetre, ha hatan szállnánk harcba, valamint minden játékos kap egy nagy figurát, ami az értékelésekkor kettő kisebbnek felel majd meg. A 18 új lapkával két új játékelem kerül a játékba a címben említett fogadók és székesegyházak, amelyek egyfajta szorzóként szerepelnek, előbbi a befejezett utunk pontjait duplázza meg, az utóbbi pedig a kész várakban ad plusz 1 pontot minden területért és címerért. A kiegészítő igazi előnye, hogy változatosabb lapkákból építkezhetünk, és az alapjátékhoz képest a felértékelődött utakért és várakért ádázabb küzdelem folyik, amibe sokszor döntő lehet, hogy hova helyezzük a kettőt érő, nagy alattvalónkat.

Egy évre rá már második Carcassonne bővítés, a Kereskedő és építész, ami új figurákkal és egy „kereskedelmi” pontszerzési lehetőséggel fűszerezi az alapjátékot. Alattvalóink mellé új segítőként érkeznek az építészek, akiket útra vagy várra helyezve tudjuk a „duplázás” akciót kihasználni. Amikor egy olyan építményt bővítünk, amin egy építész bábúnk áll, akkor rögtön húzhatunk és rakhatunk le egy újabb terület lapkát. A másik figura a disznó, ami a mezőkre lerakott parasztokat segíti, ezzel a végső pontozásnál három helyett négy pontot kapunk minden mezőnkön lévő, befejezett várért. A bábuk mellett az új terület lapkáinkon három féle kereskedelmi árú jele is látható a várakban: bor, búza és textil, amelyeket mindig a várat befejező játékos kap meg. A játék végén minden játékos, aki egy adott áru típusból a legtöbbet gyűjtötte, kap 10-10 pontot, így ez is egy fontos lehetőséget biztosít a pontszerzésre.

A mesés középkort idézi meg a harmadik kiegészítőnk, a Hercegnő és a sárkány, amiben az újdonságok sok gonoszkodásra adnak lehetőséget. A legfontosabb játékelem a sárkány figurája, amit egy vulkán lap lerakásával tudunk játékba hozni, hogy később egy-egy sárkány ikonnal jelölt lapkával útjára indítsuk. Amikor ez utóbbi lap kerül lerakásra, a játékosok sorban mozgathatják a sárkány figurát egy-egy mezővel arrébb, összesen hat lépésig, aminek során minden érintett alattvaló (vagy más kiegészítőből származó bábu) visszakerül tulajdonosához. Ez alól csak a másik figura, a tündér nyújthat oltalmat, akit egy saját alattvaló lerakása helyett tudunk magunkhoz hívni. Ez nem csak azért előnyös, mert megvéd a sárkány pusztításától, hanem az általa érintett értékeléseknél is plusz pontokat ad, illetve aktuális pártfogóját minden kör elején megadományozza egy ponttal. A figurák mellé a lapkákra nyomtatva érkezik még a címben szereplő hercegnő, akivel lerakója elűzhet egy lovagot a várából, valamint egy mágikus kapu, amivel alattvalóinkat más lapokra is áthelyezhetjük. Összességében sokrétű, több játékos esetén szinte kötelező kiegészítő, hiszen a sárkány ámokfutása megbontja a hosszú várakozást a sorra kerülésig.

Ha a Hercegnő és a sárkány-ra azt mondtuk, hogy taktikus és támadó játékot kíván tőlünk, akkor a Torony kiegészítővel együtt el kell gondolkodnunk, hogy miért nem valami harci stratégiai társasjátékot választunk inkább. De a viccet félretéve a kiegészítőkkel együtt egyre jobban távolodunk a békés, építkezős játék műfajától, viszont ebben a kategóriában az egyik legjobban sikerült darab egyértelműen a Torony lett. Kapunk kis, natúr torony elemeket, valamint új lapkákat, amelyeken alapok láthatóak az új építményeinkhez. Minden körben egy alattvaló lehelyezése helyett választhatunk egy torony akciót, amellyel egy alapra ráhelyezhet egy elemet, egy már meglévőt növelhet, vagy egy saját figurájával lezárhatja azt. A torony építésének segítségével foglyokat ejthetünk olyan módon, hogy a levehetünk egy ellenséges figurát a torony pontjától vízszintesen és függőlegesen egy vonalban lévő lapkákról, olyan hatótávolságra, amilyen magas ez az építmény. A rabul ejtett embereket fogolycserében kiválthatjuk, vagy 3 győzelmi pontért megválthatjuk. A térbeli építkezés miatt kicsit más síkban vagyunk kénytelenek gondolkodni, és az ember tartalékok fosztogatása sokszor nagy fejfájást tud okozni, ráadásul mindezek mellé még egy pöpec lapkatartó torony is helyet kapott a kiegészítőben.

Első nekifutásra ennyi, de nem kell sokat várni és bemutatjuk a többi Carcassonne kiegészítőt, jönnek még apátságok, grófok, katapultok, hidak, és még sok-sok minden.

A 2010-es év játéka Dixit mára már tényleg az igazi klasszikusok közé került, és több száz cikk született róla, hogy milyen egy különös és egyedülálló társasjáték is (mi is kivettük a részünket a blog indulásakor). Egy idő elteltével azonban a kezdeti lelkesedés mellé történetek, újdonságok és tapasztalatok társultak, amelyek számomra színesebbé és sokkal meghatározóbb játékká tették a Dixitet, most ezekről szeretnék nektek mesélni egy kicsit.

A Dixit-re sokan mondták, hogy tökéletes játék azoknak, akik nem szeretnek játszani. Ezzel annyiban nem értek egyet, hogy szerintem nincsen olyan ember, aki ne szeretne játszani, inkább csak olyan, aki nem szokott, vagy akinek rossz tapasztalatai vannak az „asztali játékokkal” kapcsolatban. A MENSA HungarIQa Köki Terminálba szervezett társasjátékos fesztiválján sok modern társasjátékokkal csak ismerkedővel volt alkalmam találkozni, mégis a legpozitívabb visszacsatolást egyik ismerősöm kislányától kaptam. Amikor megérkeztek teljesen belefúrta magát apukájába, fél méternél messzebb nem is merészkedett tőle. Az ismerősömnek azonban egy fontos találkozója lett volna a közelben, de a kislány csak nem szakadt le róla, így mondtam nekik, hogy játsszunk valami gyorsat. Előkerült a Dixit, az apuka kénytelen-kelletlen beszállt egy gyors partiba, és ekkor lassan megtörtént a csoda. A kislány körről-körre jobban feloldódott, egyre cifrábbakat mesélt és a végén a pakli elfogyása után is folytatta volna szíve szerint a játékot. Ezután már nyugodtan elengedte siető apukáját, és érdeklődve vetettük bele magunkat vele két másik családi játékba, a következtetésre épülő, kincsvadászos Tobago-ba és a szintén Év játéka díjas, Scrabble reformer Qwirkle-be.  A történet különlegessége, hogy az abszolút tapasztalatlan kislány a Qwirkle-re nem csak hamar ráérzett, de gyakorlatilag az első partijában rommá vert minket! Egy a játékot ismerő, felnőtt pár, és én, mint tapasztaltnak mondható gémer, csak úgy pislogtunk, hogy húz el Dixitben „meglágyult” ellenfelünk, de nekem sokkal többet jelentett az, hogy még egy emberben éleszthettük fel a játék örömét. Mert mindenkiben ott van ez, szinte ösztönösen, csak a megfelelő emberek és játék kell, hogy a felszínre törhessen. Abban mindenképp igaza van a játék méltatóinak, hogy a Dixitet nagyon könnyű megszeretni, és megszerettetni, és az egyik legjobb bevezető a modern társasjátékok színes világába.

A másik különleges tapasztalatom a Dixittel szintén a gyerekekhez kapcsolódik, ugyanis egy nagyszerű kezdeményezésnek köszönhetően a játék az általános iskolákba is eljutott. Szinte ragyog az osztályterem polcán a sok butus, retró társas között, nem is csoda, hogy ez kerül elő leggyakrabban a napköziben, vagy rossz idő esetén a nagyszünetben. Az egyik tanítónővel beszélgetve megtudtam, hogy sztereotípiáimmal ellentétben a Dixittel főleg a fiúk szoktak játszani, játékról-játékra tökélyre fejlesztve az ideális mesélést, óriási pontszámokkal zárnak nap, mint nap. Sok helyen jogosan szorgalmazzák, hogy a társasjátékoknak az oktatás szerves részévé kell válniuk, és a Dixit különösen alkalmas rá, hogy a teljesen lecsupaszított, absztrakt logikai játékok mellett a kreativitást igénylő játékok is elnyerjék létjogosultságukat az iskolákban.

A tapasztalatok mellé szeretnék pár rövid hírrel szolgálni a Dixit szerelmeseinek, hiszen az első kártyás kiegészítés, a Dixit 2 és a bővített szabályrendszerű alapjáték, a Dixit Odyssey után újabb mesélős, asszociációs játékokkal folytatódik a francia sikerszéria!

Az első – kisebb meglepetésnek számító – megjelenés a Dixit 3, ami elődjéhez hasonlóan 84 új, megszokottan szürreális Dixit kártyával örvendeztet meg minket, ezúttal a belga művész, Xavier Collette fantasztikus illusztrációival. A másik újdonság (amiről már Nürnberg kapcsán Lacxox hírt adott) azonban már formabontóbb, hiszen a Dixit Jinx esetében az új tervezőtől egy teljesen különálló alapjátékot kapunk, ismerős motívumokkal, de egy teljesen megújított játékmenettel. A játék kártyái ezúttal nem szürreálisak, hanem inkább az absztraktba hajlanak, ezekből kell kiterítenünk egy háromszor hármas játékteret. A játékosok egyike itt is mesélővé változik, aki húz egy „pozíció kártyát”, ami megmutatja neki, hogy az alakzatban lévő lapok közül melyikről kell mondania valamit. Szokás szerint lehet, történet, dal vagy akár egy szó, azonban itt a játékosoknak a gyorsaságuk is fontos, hiszen, aki először mutat rá a megcélzott kártyára, az kap egy pontot, majd fölveszi a mesélő szerepét. Viszont, ha senki nem mutat a megfelelő kártyára, akkor a mesélő egy pontot veszít. A Dixit Jinx szokás szerint pofon egyszerű, mégis elődjeihez hasonlóan egy igazán jó, hangulatteremtő parti játék született.

A mai társasjáték napló bejegyzésem két nagy újrafelfedezésről fog szólni.

Az Airlines Europe-ot már bemutattuk a blogon, a Ticket to Ride atyja, Alan R. Moon újította fel bő húsz éves ötletét, amiről több parti után derült csak ki igazán, hogy nem csak kellemes családi játék, hanem az igazán fifikás taktikusoknak is tartogat bőven lehetőségeket.

Elsőnek nagyjából csak annyi jön le az embernek, hogy igen, különféle légitársaságokat fejlesztünk, és próbálunk a legjobban futó vállalkozások részvényeiből minél többet begyűjteni, hogy az értékelésekkor mindenhol mi gyűjtsük a legtöbb pontot. A játék lényege természeten tényleg ez, viszont pár Airlines partival a hátam mögött olyan taktikai lehetőségekre lettem figyelmes, amit elsőre nem néztem volna ki a játékból. A városokat összekötő útvonal építés, és a részvény lerakással való pénzszerzésből gyönyörű ciklusokat lehet kiépíteni, így a gyakorlott játékosoknak egyre kevesebbszer kell a D-akciót használniuk, tehát passzolva nyolc pénzt kérni a banktól. (Már az is fölmerült, hogy ezt az akciót „büntetni” kellene, tehát, ha valaki használja, az elveszít 1 Győzelmi pontot, bár lehet, hogy ez a gyakorlatban nem működne…) Az először sokak által hanyagolt Abacus részvények is igazi értelmet nyertek, hiszen a tényleges útvonalak nélküli vállalatot nem kell fejlesztenünk, és minden értékelésnél a legjobbak közt fizet, így nehézsége ellenére is érdemes Abacusba fektetnünk állandó hozamaiért. Sok ötlet merült még fel bennem a karácsonyi partik alkalmával, ezeknek még kell pár játék, hogy igazán kiforrjanak, mindenesetre egyre inkább biztos vagyok benne, hogy Az Airlines Europe maga egyszerűségével nagyszerű családi játék, mégis nyújt újat a tapasztalt taktikusoknak is.

A Keltis a szintén népszerű Reiner Knizia Év Játéka díjas társasjátéka, ami őszintén szólva első nekifutásra nagyon gyengének hatott számomra. Most  újrajátszva és a kiegészítővel megspékelve azonban nagyon kellemes meglepetést okozott!

Egy ízig-vérig absztrakt játékról van szó, mindezt Kniziához illően egy gyönyörű kelta folklór témába csomagolták, de más illusztrációval ugyanakkor egészen egyszerűen lehetne űrhajózás, vadászat, lóverseny, vagy bármilyen más tematikájú, ahol a cél az, hogy minél előrébb jutassuk figuráinkat. Talán ezért nem győzött meg túlságosan elsőre a Keltis, hiszen nagyon letisztult, mondhatni túl egyszerű játéknak tartottam ahhoz, hogy Év Játéka díjas lehessen. Most leporoltuk és újrajátszottuk az alapjátékot, majd az Új utak, új célok kiegészítőt is próbára tettük. Valószínűleg ez utóbbi volt az, ami megszerettette velem a Keltist. Azoknak, akik nem ismernék a játékot, röviden elmesélném a szabályokat: vannak kis és nagy, lóhere alakú bábúink, amiket az öt szimbólummal jelzett úton próbálunk minél előrébb juttatni, ehhez a megfelelő színű jelkép számozott lapjaiból rakunk le magunk elé csökkenő, vagy növekvő sorokat. Ha a lerakott kék kilencesemre ráteszek egy kék nyolcast, akkor a megfelelő úton álló lóherémmel egyet léphetek, majd a játék végén plusz illetve mínusz pontokat kapunk a soraink hosszúsága után. Közben be lehet zsebelni pár pluszpontot és kívánságkövet a megfelelő mezőkön, de lényegében a bábuink pozíciója dönt a játék végén.

A kiegészítővel azonban teljesen megbolydul az egész, hiszen itt a táblán az utak elágaznak és kapcsolódnak, így hogy a végére érjünk, több színnel kell variálnunk (első nekifutásra sikerült is elrontani az egészet, mert azt hittünk a kártya oszlopokba is különböző színű kártyák kerülnek a figurákhoz rendelve, de valójában a szín sorainkat ugyanúgy csoportosítjuk magunk előtt). Több színű kívánságkő, lap eldobási lehetőségek alakítják az alapötletet, és itt még a játék vége felé azt is kétszer meg kell gondolnunk, hogy megéri e- előre lépnünk valamelyik kőúton. Trükkösebb, és ravaszabb lett így a Keltis, viszont ha ezzel a verzióval indult volna eredetileg, biztos nem lesz Év Játéka díjas. Családi játékként egyértelműen az alapjáték vált be jobban, viszont a haladók ki ne hagyják az Új utak, új célok kiegészítőt!