játszma

A mára-már klasszikussá vált blöff játék, a balatoni vonat utak örök favoritja, a Csótánypóker mellé most egy új szivatós kártyajáték érkezett a Csaló Molyok személyében.

Az igazán jó parti játék az, aminek a szabályait egy perc alatt meg lehet tanulni, elfér a farzsebünkben és az alkalmi játékosok is dőlnek a röhögéstől. Ennek a legjobb példája a Csótánypóker! A játékosok kártyákat kapnak, amelyeken a csatornavilág legundorítóbb élőlényei, patkányok, varangyok, pókok és persze csótányok láthatóak. A játék során mindenki összes ravaszságával és legjobb pókerarcát elővéve próbálja a többiekre rásózni a különféle csúszómászókat. Sorra át kell nyújtanunk egy kártyát valamelyik ellenfelünknek, majd a szemébe nézve el kell vele hitetnünk, hogy az adott lapon milyen undormány látható. Lehet igazat mondani, vagy lódítani, a lényeg, hogy valamelyik ellenfelünk előtt mihamarabb összegyűljön egy állatfaj négy tagja. Ha elfogadjuk a bemondott állatot, akkor kirakjuk magunk elé, viszont ha nem hisszük el az állítást, akkor visszadobhatjuk, de csak akkor, ha az ellenfelünk tényleg blöffölni próbált.  Látszik, a szabály maga pofon egyszerű, viszont az biztos, hogy óriási siker lesz, mind a kocsmában két korsó sör között, mind a suli nagyszünetében. Csak a tanárnő meg ne lássa!

A Drei Magier társasjáték kiadó kisdobozos kártyajátékait mind őrült, rekeszizom rengető szabályok uralják (a Csótánysalátáról és a Csótánylevesről majd egy későbbi bejegyzésben értekezünk), az illusztrációkon is nagyon mókás stílusban jelennek meg a különféle csúszómászók. És most megérkezett a sorozat legújabb része, amely, még agyamentebb, mint az eddigiek, a Mogel Motte, avagy a Csaló Molyok!

A legtöbb játékban nem szabad (és nem illik) csalni, meg is öli a játék lelkét, azonban a Csaló Molyokban nem csak lehet, hanem egyenesen elengedhetetlen a győzelemhez! A játék alapja, hogy különböző számokkal jelölt rovar kártyákat kell egymásra raknunk, mindig egy értékkel nagyobbat, vagy kisebbet az előzőnél. Játékba hozhatunk akciólapokat, mint a szúnyogot, amire rá kell csapnunk mihamarabb, mert aki utolsóként tesz így annak plusz lapot kell húznia, vagy például a kultikus csótánynál sikítva eldobhatunk egy lapot, így közelebb kerülve a győzelemhez. A legjobb az egészben mégis az, hogy a játékban, ahol csak tudunk, csalnunk kell, hogy megszabaduljunk lapjainktól! Ennek érdekében mindent bevethetünk, bedughatjuk a pulóverünk ujjába, több lapot szoríthatunk egybe lerakáskor, vagy egyszerűen csak az asztal alá ejthetjük, csak az Őrbogár észre ne vegye! Ugyanis, ha a kijelölt játékos csaláson kap minket, akkor büntetéssel sújthat minket, majd mi leszünk a rend új őre. Csalni, csalni és csalni, minél többet, ahogy csak bírunk, hogy minél hamarabb elfogyjon az összes lapunk!

Fergeteges hangulatot teremt, amint mindenki próbálja terelni a figyelmet, minél észrevétlenebbül hajigálja a háta mögé a lapokat, csak az arcunkra kiülő ravasz vigyor le ne buktasson!

Nehéz olyan gyerekjátékot találni, ami ugyanolyan kihívást jelent a szülőnek, mint a gyerekeknek, ráadásul a különböző korú gyerekeket is sikerrel ülteti le egy játék köré. Az Elvarázsolt Labirintus egy trükkös memóriajáték, ahol minden játékos egy láthatatlan útvesztőben próbál mágikus kincseket összegyűjteni, mindezt egy olyan zseniális trükkel megvalósítva, ami mindenkit az első percben elvarázsol.

A játéktábla alatt egy tetszőleges nehézségűre beállítható labirintus húzódik, a felszínen mozgó mágneses bábúkra pedig alulról egy kis, fém golyót tapasztunk, majd igyekszünk úgy végigmenni a láthatatlan folyosókon, hogy nem ütközünk neki egy falnak se. Ha a figuránkat mégis áttoljuk egy fal fölött, akkor a mágnes elengedi a golyót, és az nagyot koppanva gurul ki a tábla egyik sarkához. Kiskapuként jelentkezett az ez első játékoknál, hogy lassan tolva bábunkat, a fal mellett meg lehet érezni, hogy a golyó ellenáll az akadálynak, de hamar kiegészítettük a szabályt azzal, hogy csak határozottan lehet lépni a két mező között, a kis házi szabállyal már tökéletesen működött a mechanika. Egyre-másra húzzunk kis korongokat, amikért a verseny folyik a játékban, miközben mindenki próbálja a fejében megrajzolt térképen kiigazodni.

A gyerekek nálunk nagyon hamar ráéreztek a dolog ízére, egymás után szerezték meg a különböző mágikus tárgyakat ábrázoló tokeneket, és még a játék vége felé is volt olyan, hogy nagyon el kellett gondolkodnom, hogy egyes falak merre is húzódnak. A labirintusok egyre kuszábbak lettek az idővel, minden partinál bonyolultabb útvesztőket találtunk ki. Amikor csak a kicsik játszottak a pár éves korkülönbséget is kiegyenlítettük köztük úgy, hogy a kisebb oldalára eső részre kicsit kevesebb falat raktunk, így lett hamar a kedvenc gyerekjátékunk az Elvarázsolt Labirintus.