játszma

Milyen lenne, ha a pókert zsetonok helyett színes kúpokkal játszanánk, egy pörgős, logikai játékban? Hát olyan, mint a Kabaleo!

Első érzésre a Kabaleo nekem – és még sokaknak – a pókert juttatta eszembe. Gyönyörű kivitelű műanyag kúpok, mint a zsetonok csilingelnek, hogy tornyokba halmozva egy nagyszerű blöffölős logikai játék főszereplői legyenek. De lássuk kicsit bővebben, hogy miért idézi a klasszikus kártyajátékot a Kabaleo. A játék elején mindenki húz egy fehér kúpot, aminek belsejében egy színes pötty jelzi titkosan, hogy melyik szín tartozik majd hozzánk a partiban (amikor ezt takarva megnézzük az is olyan, mint amikor a pókerben osztott két „hand” lapot óvatosan meglessük). Játéktérként kirakunk pár színes „kezdő” kúpot, majd a játékosok felváltva húznak a zsákban rejlő többi kúp közül, és ezeket sorban rárakják valamelyik kezdő kúpra. A játék célja igen kézenfekvő, hiszen az nyeri meg a partit, akinek a játék végén a legtöbb saját színű kúpja lesz a tornyok tetején. Húzunk, rakunk, ha azonos színek kerülnek egymásra, akkor levesszük őket, elég egyszerű, valljuk be. A játék igazi izgalmait azonban a titkos színek adják, ugyanis minden lépés mögött okokat keresünk, próbálunk blöffölni, egy-egy szín lerakásából vagy éppen levételéből következtetni ellenfeleink identitására, hogy mindenkit leelőzve a mi színünk dominálja a tornyokat.

A szabálykönyvben olvasható alapváltozatban a véletlenszerű húzás miatt gyakran kegyetlenül közbeszól a szerencse, viszont a játékvariációk közt szerepel egy olyan játékmód, amiben minden színből egyenlő számút kapunk a parti elején, részemről én ezt részesítem előnyben, hiszen sokkal jobban tudunk tervezni a kúpok beosztásával, bár itt sokszor az először elfogyó pár színt ki is lehet zárni a játékosoknál, hiszen mindenki a végjátékra tartalékol.

Remélem a beszámoló alapján nem csak nekem tűnik a póker újradizájnolt, megreformált változatának, de azt is remélem, hogy a színes műanyag kúpok csörgése legalább annyi embert elvarázsolt majd, mint az egyik legnépszerűbb kártyajáték zsetonjainak zenéje. Hisz végső soron itt is licitálunk, blöffölünk, és várunk a nyerő kombinációra, de végül mindenki kiteríti a lapjait. Vagyis, akarom mondani, a kúpjait…

A képeket a BGG-ről és Lacxox-tól kölcsönöztük

Amikor először láttam Sudoku rejtvényt, fogalmam sem volt, hogy miért rajonganak érte annyian. Egyszerű rejtvény, ahol egy kilencszer kilences táblázatban minden sorban és oszlopban 1-től 9-ig kell ismétlődniük a számoknak, így próbáljuk a megadott számokból kilogikázni a hiányzó számokat. A Kakuzu ennek a rejtvénynek a társasjáték változata.

A játékosok egy közös rejtvényt próbálnak meg megfejteni úgy, hogy a számokat kis kövecskék takarják, és a játékosok tippelve, vagy a Sudokuból ismert logika szerint próbálják kitalálni, hogy melyik szám lehet az adott kövek alatt, ha eltaláljuk, akkor pontozásként megkapjuk a rajta lévő kövecskét. A játék az elején inkább a szerencse dominál ugyanis, elsőre csak tippelni tudunk az első számokra. A későbbiekben már inkább a memória kap nagyobb szerepet, ugyanis a téves tippekkor felfedett számok köveit később már jó emlékezőtehetséggel meg tudjuk találni a táblán. Amikor már elég szám lesz látható, akkor viszont a kő kemény logikáé lesz a szerep, hiszen a Sudokuból ismert módszerekkel ki lehet silabizálni több szám pontos helyét is.

A Kakuzu legnagyobb erénye sokrétűsége, hiszen ugyanúgy van szükség a memóriára, mint a penge logikára és végső soron a szerencsénkre is. Azóta én is a Sudoku szerelmese lettem, de szerintem, sokkal szórakoztatóbb, ha többen, egymással versengve fejtjük meg a Kakuzu rejtélyeit.

A mi generációnk még rengeteg indiánregényt olvasott gyerekkorában, így nem kell magyaráznunk, hogy a Coyote nem más, mint a prérifarkas indián neve, mostantól pedig egy nagyszerű parti játék is eszünkbe juthat róla.

Már ott elkapott minket a röhögő görcs, amikor a játékban található indián fejpántokat felvettük, és az egész játék megjelenése is ezt a humoros indiánosdi hangulatát hozza. A játék egyébként pofon egyszerű, minden játékos húz egy tollat, amin különböző számok láthatóak, és látatlanul a homlokpántja mögé tűzi, úgy, hogy rajta kívül mindenki láthassa a rajta lévő számot. A játékosok sorban licitálva próbálják megtippelni a törzs tollainak összértékét, majd amikor valaki szerint egyik társa túl nagy számot mondott, akkor bekiabálja, hogy „Coyote!” és akkor meg kell néznünk, hogy tényleg túlmentünk az összegen, vagy nem. A tévedő játékos kap egy karton tomahawkot a pántja mögé, majd új kör következik. A játékot megfűszerezik a különleges értékű tollak, amik meg is duplázhatják az értéket, de negatívra is válhatja, és sok más hasonló trükkel is számolnunk kell.

Próbálunk mindenki arcán olvasni, és közben a többiek tippjéből igyekszünk a saját tollunk értékét kitalálni. Egy igazi pörgős parti játékról van szó, ahol mindenki indiánná lényegül, blöfföl és nagyokat nevet.