játszma

Valamiért sokakat vonz a vadnyugat világa, ahol a kopár vidéken minden fekete és fehér volt, tiszta szívű sheriff és a törvény emberei szálltak szembe a velejéig romlott banditák hordáival. Ez a vonzódás látszik meg már a társasjátékok világában is, hiszen évről-évre több western játék jelenik meg, most ezek közül mutatunk be kettőt, a frissen megjelent kétszemélyes Revolvert, és a mára már klasszikussá vált parti játékot, a Bang!-et.

Kezdjük ez utóbbival, hiszen a Bang! már majdnem tíz éve az egyik legnépszerűbb western játék, amit a balatoni strandoláshoz és a karácsonyi rokonlátogató körútra is szívesen vág zsebre az ember, hiszen bárhol lerendezhetjük a filmekbe illő vadnyugati csetepatét. Csak négy embert kell kerítenünk, és már kezdődhet is a lövöldözés! A játékosok kihúzzák titkos szerepüket a játék elején, ebből derül ki, hogy a partiban kik alakítják a törvény őreit, kik a banditákat illetve a szerencsevadász renegátot. Minden szereplőnek megvan a maga célja, ami leegyszerűsítve az, hogy időben lepuffantsuk az összes ellenfelünket. Egyre-másra dobáljuk a Bang! és Nem talált! lapokat, bújunk hordók mögé amíg .45-ös Coltunkról Gyorstüzelőre váltunk, kötünk szövetséget vélt társainkkal, majd támadhatjuk őket egy körrel később hátba a nagyobb zsákmány reményében! Egyszóval a Bang!-ben minden megvan, ami egy B kategóriás western filmben felbukkanhat. Próbáljuk megtalálni a saját oldalunkon állókat, blöffölünk és taktikázunk, de néha pont a legrosszabbkor fogy ki a tárunk. A nagyobb társaságokban tuti nyerő, pörgős, és vicces, csak nehogy sértődés legyen a vége, ha becsúszik egy-egy rossz lövés.

Én magam nem rajongok a western filmekért, a Bang! mégis nagy kedvencem lett kissé kaotikus játékmenetével együtt, a Revolver sem emiatt keltette fel az figyelmemet. A White Goblin Games társasjáték kiadó különösen szép játékokat adott ki az elmúlt években (példának okáért az Inca Empire, a Rattus, a Norenberc, vagy a Hotel Samoa) nemrégiben pedig egy különleges fémdobozos sorozattal rukkolt elő, ebben jelent meg a már bemutatott Panic Station, a Dragon’s Gold újrakiadása mellett a két személyes vadnyugati párbaj, a Revolver is.

Furcsa játék, az egyszer biztos. Első ránézésre tarol mindent a hangulatos grafika, ami egyrészt idézi a klasszikus western filmek hangulatát, de ugyanúgy fölfedezni vélem benne Guy Ritchie őrült alkotásainak stílusát, engem ez a kombináció azonnal megvett magának. A háttér sztori is ismerősen hat: egy csapat bandita kirabolja a Repentance Spring-ben álló bankot, majd a sheriff emberei elől menekülve igyekeznek elérni a rattlesnake-i állomásról induló vonatot, és a gazdag szabadságot. Második hullámban jöttek a szabályok, amelyek viszont hamar elbizonytalanítottak, hiszen túl egyszerűnek tűnik az egész. Helyszíneken szaladunk végig, fegyvereket, helybélieket és a természet erőit állítjuk magunk mellé, és akinek ezekből a kártyákból több „támadó pont” gyűlik össze a kör végén, az eldobathat embereket az ellenség csapatából. Ha a főbandita eléri élve a vonatot, ő nyer, ha nem, akkor a sheriff. Ennyi az egész. Elég kevésnek hangzik, igaz? Nekem is ez volt a benyomásom, szerencsére az első parti után eloszlottak a kételyeim. Mert, akárhogy is hangzik, a dolog nagyon jól működik! Jól kombinálhatjuk a lapjainkat, használhatjuk ki a terep és a karakterek adottságait, végig izgalmas mind a két oldalról nézve. Teljesen más észjárást igényel a bankrablókkal játszani, mint a törvény embereivel, így gyakran dupla partikat játszottunk, szerepet cserélve újra átélve az izgalmakat. Kell egy kis szerencse, hiszen néha a legjobbkor húzzuk fel a Gatling gépágyút, de az utolsó pillanatban is kötél kerülhet banditáink nyaka köré, ugyanakkor, ha jól játsszuk meg a lehetőségeinket, akkor már a véletlen sem állíthatja meg száguldó golyóinkat.

A képek forrása a Boardgamegeek.com

A mára-már klasszikussá vált blöff játék, a balatoni vonat utak örök favoritja, a Csótánypóker mellé most egy új szivatós kártyajáték érkezett a Csaló Molyok személyében.

Az igazán jó parti játék az, aminek a szabályait egy perc alatt meg lehet tanulni, elfér a farzsebünkben és az alkalmi játékosok is dőlnek a röhögéstől. Ennek a legjobb példája a Csótánypóker! A játékosok kártyákat kapnak, amelyeken a csatornavilág legundorítóbb élőlényei, patkányok, varangyok, pókok és persze csótányok láthatóak. A játék során mindenki összes ravaszságával és legjobb pókerarcát elővéve próbálja a többiekre rásózni a különféle csúszómászókat. Sorra át kell nyújtanunk egy kártyát valamelyik ellenfelünknek, majd a szemébe nézve el kell vele hitetnünk, hogy az adott lapon milyen undormány látható. Lehet igazat mondani, vagy lódítani, a lényeg, hogy valamelyik ellenfelünk előtt mihamarabb összegyűljön egy állatfaj négy tagja. Ha elfogadjuk a bemondott állatot, akkor kirakjuk magunk elé, viszont ha nem hisszük el az állítást, akkor visszadobhatjuk, de csak akkor, ha az ellenfelünk tényleg blöffölni próbált.  Látszik, a szabály maga pofon egyszerű, viszont az biztos, hogy óriási siker lesz, mind a kocsmában két korsó sör között, mind a suli nagyszünetében. Csak a tanárnő meg ne lássa!

A Drei Magier társasjáték kiadó kisdobozos kártyajátékait mind őrült, rekeszizom rengető szabályok uralják (a Csótánysalátáról és a Csótánylevesről majd egy későbbi bejegyzésben értekezünk), az illusztrációkon is nagyon mókás stílusban jelennek meg a különféle csúszómászók. És most megérkezett a sorozat legújabb része, amely, még agyamentebb, mint az eddigiek, a Mogel Motte, avagy a Csaló Molyok!

A legtöbb játékban nem szabad (és nem illik) csalni, meg is öli a játék lelkét, azonban a Csaló Molyokban nem csak lehet, hanem egyenesen elengedhetetlen a győzelemhez! A játék alapja, hogy különböző számokkal jelölt rovar kártyákat kell egymásra raknunk, mindig egy értékkel nagyobbat, vagy kisebbet az előzőnél. Játékba hozhatunk akciólapokat, mint a szúnyogot, amire rá kell csapnunk mihamarabb, mert aki utolsóként tesz így annak plusz lapot kell húznia, vagy például a kultikus csótánynál sikítva eldobhatunk egy lapot, így közelebb kerülve a győzelemhez. A legjobb az egészben mégis az, hogy a játékban, ahol csak tudunk, csalnunk kell, hogy megszabaduljunk lapjainktól! Ennek érdekében mindent bevethetünk, bedughatjuk a pulóverünk ujjába, több lapot szoríthatunk egybe lerakáskor, vagy egyszerűen csak az asztal alá ejthetjük, csak az Őrbogár észre ne vegye! Ugyanis, ha a kijelölt játékos csaláson kap minket, akkor büntetéssel sújthat minket, majd mi leszünk a rend új őre. Csalni, csalni és csalni, minél többet, ahogy csak bírunk, hogy minél hamarabb elfogyjon az összes lapunk!

Fergeteges hangulatot teremt, amint mindenki próbálja terelni a figyelmet, minél észrevétlenebbül hajigálja a háta mögé a lapokat, csak az arcunkra kiülő ravasz vigyor le ne buktasson!

Amikor az ember egy nagy társasjátékos délutánt tervez, és végre befut mindenki, akkor egyszerűen nincs szíve rögtön egy bonyolult stratégiai játék szabályait megtanítani a többieknek, vagy ha már ismerik, akkor is nagy lelkierő kell ahhoz, hogy az ember hipp-hopp egy Civilization nehézségű játékban találja magát. Na, erre találták ki az úgynevezett "bevezető" játékokat. A bevezető játék legfőbb ismérve, hogy egy parti maximum fél órás, a szabályok maximum öt perc alatt megérthetőek és megfelelően hangulatba hozzák a társaságot. Amikor először szembetalálkoztam a Heimlich & Co.-val, tudtam, hogy ez az egyik legjobb bevezető játék, ráadásul még az Év Játéka díjat is elnyerte 1986-ban! Azóta többször került terítékre előételként egy nagyobb játék délután alkalmával, viszont hamar megszerette a család is, mert kevés ilyen egyszerű, megunhatatlan blöff játékot találhatunk a polcon.

A játék felépítése nagyon triviális: a játék tábláján látható egy utca, amiben van 12 ház. Minden házon van egy szám, nullától tízig, valamint egy elhagyatott romház, amin mínusz három olvasható. Ebbe az utcába jönnek a kémeink a világ minden tájáról, hogy megszerezzék az egyik házban álló széfben elrejtett, szigorúan titkos iratokat. A Kémek színes bábúi házról-házra lépkednek az utcában, majd amikor valamelyikük arra az épületre lép, amiben éppen a széf található, akkor mindegyik kém annyi pontot kap, ahányas számú házon áll. Egyszerűen hangzik, ugye? Mert az is. De természetesen van itt még egy nagy csavar. Senki sem tudja, hogy a többiek milyen színű bábúval vannak, ugyanis saját körében bárki bármelyik bábuval léphet, ha lehetséges akár többel is egyszerre!Minden egyes szín gyűjti a pontjait, majd a széfet átrakjuk egy másik házba, és újra kezdődik a helyezkedés és a taktikázás. A játék igazi trükkje az inkognitónk megőrzésében és a többiek személyazonosságának megfejtésében rejlik. Az ember igyekszik minél több ponthoz jutatnia magát és a feltételezett ellenfeleit pedig minél kevesebbhez, de csak akkora előnyre szert tenni, hogy senkinek ne legyen nyilvánvaló a valódi kilétünk, mert ha ezt ellenfeleink kiszagolják, onnan csak úgy halmozhatjuk majd a mínusz három pontokat. Ha a játék végére rájövünk, hogy ellenfeleink melyik színnel jelölt kém bőrébe bújtak, akkor ezért az információért plusz pontokat kaphatunk, ami a végén akár az egész játék állását átformálhatja.

Kár csépelni a szót, ha az ember kipróbálja, rögtön ráérez az ízére, főleg ha minél többen szállnak be a partiba. Gyanakvás, blöffölés, taktikázás... tökéletes parti játék, ahol próbálunk egymás arcrezdülésein kiigazodni, vagy pókerarccal becsapni mindenkit a játék végéig. Legyen nagy játékosoknak bemelegítő, fergeteges parti játék, vagy könnyed családi móka, a Heimlich & Co. biztosan az egyik legjobb blöffölős társasjáték a piacon.

Rejtő Jenő klasszikus alakjai már nem csak az irodalom és a képregények legendái, hanem a legújabb magyar társasjáték is a füstös lebujok, borostás matrózok és duhaj légiósok világába repít minket. Rajongok a Rejtő regényekért, Korcsmáros képregényein is mind nagyon jól szórakoztam, így nagyon érdekelt a Piszkos Fred, a kapitány ami végre egy olyan társasjáték volt magyar szerzőktől, ami megállja a helyét a modern társasjátékok világában.

Mindenki egy-egy bandavezér bőrébe bújva küldi embereit a város legrosszabb hírű kocsmáiba, hogy a három legendás alak Fülig Jimmy, Vadsuhanc és Piszkos Fred nyomába eredhessenek egy nagy csetepaté után. A játékosok igyekeznek többséget szerezni a játékban szereplő négy csehóban, így különböző értékű befolyás kártyákat szerezve, amiket később egy nagy balhéban hasznosíthatnak. A játék igazán nagy ötlete, hogy a mechanizmusok mindenhol a lemaradó játékosokat segíti, ugyanis ha valahol döntetlen lép föl a bunyókban, akkor mindig a pontozósávon hátrébb álló játékos van előnyben, és a nagy balhéban is a kevesebb ponttal rendelkező játékosnak van esélye nagyobb zsákmányt begyűjteni. Trükközni, taktikázni és gyakran blöffölnünk kell, hogy minden buliból a lehető legjobban jöhessünk ki, és a játék végén – de csak a legvégén mi legyünk legelöl!

Hamar nagy kedvencünk lett, hiszen két játékostól, akár tíz játékos is harcba szállhat benne, könnyen megtanulható, és nagyon pörgős játék, így szinte minden játékos kedvű társaságban elő lehet venni, persze akik Rejtő könyveinek lapjain is találkoztak Piszkos Freddel és társaival, azoknak már az meggyőző, hogy kedvenceik egy társasjáték lapjairól köszönnek vissza. Ravasz taktika, számolgatás és blöffölés, mindez Rejtő Jenő utolérhetetlen világában!

A társasjáték újdonságokat felvonultató esseni játékvásár már évek óta rendszeresen ellátogat a Gémklub szerdai játékestjeire. Az asztalokon mindenki kipróbálhatja a friss megjelenéseket, így kerültem egy igazán különleges játék partiba, ahol a Painic Stationt próbálhattuk ki.

A történet szerint a távoli jövő egy elhagyott bányász állomásán járunk, ahol egy elszabadult parazita faj irtotta ki az embereket, így a kormány utolsó elkeseredésében egy jól képzett emberekből és androidokból álló csapatokat küld az idegenek elpusztítására. Minden játékos egy ilyen csapatot irányít az elhagyatott bázis folyosóin, igyekezve felkutatni és elpusztítani a paraziták fészkét, azonban a küldetés elején súlyos hiba történik, ugyanis az egyik csapatot megfertőzi az idegen faj vírusa! A játék innen kezd izgalmas lenni, ugyanis senki nem tudja, hogy melyik játékos fertőzött, és áll a rossz oldalon, és ki küzd tényleg a jó célért. Mindenki gyanakszik, próbálja felkutatni a fészket, megfelelő használati tárgyakat, fegyvereket gyűjteni és küzdeni a borzasztó idegenekkel. Ahhoz, hogy az emberek győzni tudjanak elengedhetetlen, hogy együttműködjenek, viszont ha valakinek a bizalmába férkőzik egy fertőzött társa, akkor őt is megfertőzve állítja át a gonosz oldalra, és innentől az a feladata, hogy minden embert elpusztítsanak!

A sötét sci-fi világban játszódó, paranoiás hangulat nagyon izgalmassá teszi a játékot, a megfelelő kommunikáció, blöffölés és ármány legalább olyan fontos, mint hogy elég töltény legyen a puskánkban. „Odaadok neked egy benzineskannát, hogy felgyújthasd a fészket!” és közben egy fertőzést kapunk, „Adj töltény és megölöm a parazitát, amíg te bemész az orvosi szobába!” – és a töltényt betárazva szétloccsantják a falon, szóval a játék legnagyobb tapasztalata, hogy soha ne bízz senkiben! Főleg, ha egy parazitáról van szó…