Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Elvarázsolt Labirintus

Nehéz olyan gyerekjátékot találni, ami ugyanolyan kihívást jelent a szülőnek, mint a gyerekeknek, ráadásul a különböző korú gyerekeket is sikerrel ülteti le egy játék köré. Az Elvarázsolt Labirintus egy trükkös memóriajáték, ahol minden játékos egy láthatatlan útvesztőben próbál mágikus kincseket összegyűjteni, mindezt egy olyan zseniális trükkel megvalósítva, ami mindenkit az első percben elvarázsol.

A játéktábla alatt egy tetszőleges nehézségűre beállítható labirintus húzódik, a felszínen mozgó mágneses bábúkra pedig alulról egy kis, fém golyót tapasztunk, majd igyekszünk úgy végigmenni a láthatatlan folyosókon, hogy nem ütközünk neki egy falnak se. Ha a figuránkat mégis áttoljuk egy fal fölött, akkor a mágnes elengedi a golyót, és az nagyot koppanva gurul ki a tábla egyik sarkához. Kiskapuként jelentkezett az ez első játékoknál, hogy lassan tolva bábunkat, a fal mellett meg lehet érezni, hogy a golyó ellenáll az akadálynak, de hamar kiegészítettük a szabályt azzal, hogy csak határozottan lehet lépni a két mező között, a kis házi szabállyal már tökéletesen működött a mechanika. Egyre-másra húzzunk kis korongokat, amikért a verseny folyik a játékban, miközben mindenki próbálja a fejében megrajzolt térképen kiigazodni.

 

A gyerekek nálunk nagyon hamar ráéreztek a dolog ízére, egymás után szerezték meg a különböző mágikus tárgyakat ábrázoló tokeneket, és még a játék vége felé is volt olyan, hogy nagyon el kellett gondolkodnom, hogy egyes falak merre is húzódnak. A labirintusok egyre kuszábbak lettek az idővel, minden partinál bonyolultabb útvesztőket találtunk ki. Amikor csak a kicsik játszottak a pár éves korkülönbséget is kiegyenlítettük köztük úgy, hogy a kisebb oldalára eső részre kicsit kevesebb falat raktunk, így lett hamar a kedvenc gyerekjátékunk az Elvarázsolt Labirintus.

0 Tovább

Játékok egy modern családban

Mindenhonnan azt halljuk, hogy a mai elektronikával átszőtt kommunikációs világban egyre jobban háttérbe szorulnak az igazi emberi kapcsolatok. A közösségi médiák idejében érdekes módon sokkal kevésbé figyelünk oda a környezetünkre, a barátainkra és a családunkra. A szülők egyre kevesebbet játszanak a gyerekeikkel, kevesebb alkalom jut a baráti összejövetelekre, amikor mindenki tudja, hogy erre van a legnagyobb szükségünk.

 

A társasjátékok tervezői egyre jobban figyeltek erre a változásra, így igyekeznek olyan családi játékokat tervezni, amelyek valahogy közelebb hoznak bennünket, és egy hosszú, munkával töltött nap után is kimozdítanak minket a tévé és a számítógép képernyője elől, és össze tud hozni bennünket. Sok elvárást támasztanak a családi játékokkal szemben, a három legfontosabb általában az, hogy könnyen megtanulható legyen, ne legyen túl hosszú, és a gyerekek és felnőttek egyaránt jól szórakozzanak. Szerencsére már túl vagyunk a Gazdálkodj okosan és a Ki nevet a végén? sötét korszakán és a világ legjobb játékai is elérhetőek Magyarországon. A tavalyi évben a rangos Év Játéka díjat is besöprő Dixit a mesék világába kalauzol bennünket, ahol a játékosok egymás fantáziájának nyomába próbálnak eredni, asszociációs feladataival minél jobban rá kell éreznünk a többiek gondolataira. A szintén Év Játéka díjas Dominionban 500 kártyából próbál mindenki egy középkori birodalmat felépíteni, ennek köszönhetően a fél órás játékban jól megfér a stratégia, a taktika és persze a szerencse is. Az Elvarázsolt Labirintus is az ideális családi társasjátékok közé tartozik, itt a gyerekek és felnőttek, egy láthatatlan labirintusban próbálnak kincseket gyűjteni mágneses figurák és mozgatható falak segítségével.

 

Mindenkit más játék fog meg igazán, így érdemes elolvasni a blogon található családi játékokról szóló bejegyzéseket. Saját tapasztalatból mondhatom, hogy egy igazán jó társasjáték össze tudja hozni a család apraját-nagyját, amiben mindenki megtalálja az örömét, legyen felnőtt vagy gyerek, és akárhányszor elővesszük, tudjuk, hogy egy kellemes óra elé nézünk a mai rohanó világunkban.

0 Tovább

Piszkos Fred, a kapitány

Rejtő Jenő klasszikus alakjai már nem csak az irodalom és a képregények legendái, hanem a legújabb magyar társasjáték is a füstös lebujok, borostás matrózok és duhaj légiósok világába repít minket. Rajongok a Rejtő regényekért, Korcsmáros képregényein is mind nagyon jól szórakoztam, így nagyon érdekelt a Piszkos Fred, a kapitány ami végre egy olyan társasjáték volt magyar szerzőktől, ami megállja a helyét a modern társasjátékok világában.

Mindenki egy-egy bandavezér bőrébe bújva küldi embereit a város legrosszabb hírű kocsmáiba, hogy a három legendás alak Fülig Jimmy, Vadsuhanc és Piszkos Fred nyomába eredhessenek egy nagy csetepaté után. A játékosok igyekeznek többséget szerezni a játékban szereplő négy csehóban, így különböző értékű befolyás kártyákat szerezve, amiket később egy nagy balhéban hasznosíthatnak. A játék igazán nagy ötlete, hogy a mechanizmusok mindenhol a lemaradó játékosokat segíti, ugyanis ha valahol döntetlen lép föl a bunyókban, akkor mindig a pontozósávon hátrébb álló játékos van előnyben, és a nagy balhéban is a kevesebb ponttal rendelkező játékosnak van esélye nagyobb zsákmányt begyűjteni. Trükközni, taktikázni és gyakran blöffölnünk kell, hogy minden buliból a lehető legjobban jöhessünk ki, és a játék végén – de csak a legvégén mi legyünk legelöl!

Hamar nagy kedvencünk lett, hiszen két játékostól, akár tíz játékos is harcba szállhat benne, könnyen megtanulható, és nagyon pörgős játék, így szinte minden játékos kedvű társaságban elő lehet venni, persze akik Rejtő könyveinek lapjain is találkoztak Piszkos Freddel és társaival, azoknak már az meggyőző, hogy kedvenceik egy társasjáték lapjairól köszönnek vissza. Ravasz taktika, számolgatás és blöffölés, mindez Rejtő Jenő utolérhetetlen világában!

0 Tovább

Ticket to Ride változatok és kiegészítők

A Ticket to Ride 2004-ben nyerte el a legrangosabb Év játéka díjat, így igazán méltó a mára már játék családdá növekedett játék, hogy foglalkozzunk vele. Tovább fokozza a dolgot, hogy a játékot a Days of Wonder kiadó gondozásában jelent meg, akik a kiváló minőségű és magas színvonalú játékaikról híresek. A Ticket to Ride a századfordulós amerikai vasútépítési hullámot vette alapul, amikor a vállalkozók egymással versenyezve fektették le a vonatsíneket, behálózva velük az egész Egyesült Államokat.

Minden játékos kap a játék kezdetén különböző "menetjegyeket" amelyeken két, a játéktáblán feltüntetett város neve és elhelyezkedése szerepel. A játékosok célja, hogy ezt a két város minél hamarabb összekössék saját, kis, műanyag vasúti kocsijaikat végigrakva az útvonalon. A játékosok különféle színes vagon lapokat kell gyűjteniük, a két célváros közötti kisebb útvonalaknak megfelelően, ugyanis egy útvonalat csak akkor köthetünk be a hálózatunkba, ha ki tudjuk fizetni az úton látható színű és számú kártyát. A játékosok a játék közben vállalhatnak még újabb küldetéseket, viszont ez nagy rizikóval jár, mert ha ezeket nem sikerül a játék végéi teljesíteni, akkor az súlyos büntetőpontokkal ját együtt. Mindenki tervezget, huzigálja a lapokat, gyűjtögetnek, majd hirtelen megépítenek hosszú kilométernyi vasutakat. A játékban nagy szerepet kap a szerencse, mind a színes kártyáknál, mind a küldetéseknél, de ez még sem von le semmit a játék értékéből, mert az útvonalak kigondolásával és a megfelelő időzítéssel sokat fordíthatunk a rossz szerencsénken. Kellemes családi társasjáték, 7 éves kortól nyugodtan mindenkit össze lehet csődíteni egy parti Ticket to Ride-ra. Persze csak ha egynél meg tudnak állni...

A Ticket to Ride sikerét megérezve a kiadó majd egy tucat kiegészítőt dobott piacra, több-kevesebb sikerrel. Elsőként jött a Ticket to Ride Europa, amiben már Európa vidékein kezdődhetett meg a versengés, kiegészülve az alagutak, állomások és a komp szabályaival. A Ticket to Ride Switzerland kiegészítő csak egy új, Svájcot ábrázoló térképet tartalmaz, ami 2 illetve 3 játékos részére teszi kiélezettebbé a küzdelmet. A Nordic Countries verzióban szintén a kis létszámú játéktársaságokra figyeltek, de itt a teljes játék havas hangulatba öltözött, stílusosa a skandináv országok vasútjaihoz. A Märklin Edition-ben Németországon pöföghetünk végig, a klasszikus modellvasutak stílusában, mivel a játékban minden kártyán egyedi vasúti kocsik láthatóak, valamint az utasok szállítása is szerepet kap, és a városok elhelyezkedése miatt különösen erős rajta a küzdelem. Továbbá megjelentek az alap játékhoz bónusz kártyákat tartalmazó kiegészítők, valamint kocka illetve kártyajátékok formában is felkerültek a polcokra, bár ezek messze nem közelítik meg az eredeti játék hangulatát. Nemrégiben a játék kiadója egy térkép tervező megmérettetést indított, rengeteg pályamű közül egy Kétoldalas ázsiai térképpel és egy indiai versennyel bővült a kollekció, legnagyobb bánatunkra az Osztrák-Magyar Monarchia térképe nem került a döntőbe, így arra még várnunk kell.

0 Tovább

Airlines Europe

Nagy izgalommal vártam az Airlines Europe megjelenését, hiszen a játékot a méltán híres Ticket to Ride szerzője jegyzi, aki a mára klasszikussá vált vasúthálózat építő társasjátékot gondolta tovább és helyezte át a repülés hőskorába.

 

Allan R. Moon legújabb játéka minden elvárásomat fölülmúlta, hiszen a jól megszokott gyönyörű játékelemeken felül egy egyszerű szabályokra épülő nagyon rafinált, taktikázós játékot alkotott. A játék során tíz légitársaság terjeszkedését irányíthatjuk Európában, amelyek különböző városok közt indított járatokkal próbálnak minél nagyobb légi hálózatot kialakítani. Elsőre én is féltem, hogy a szerző csak a levegőbe helyezte át ismert vonatos játékát, viszont a szabályt olvasva hamar kiderül a dolog nyitja, hiszen a légitársaságok nem a játékosok tulajdonában vannak, hanem csak azok részvényesei. Mindenki terjeszkedhet minden színnel Európában növelve a társaság hírnevét, azonban csak akkor profitálhatnak belőle a legtöbbet, ha ők rendelkeznek a legtöbb részvénnyel, amikor értékelésre kerül a sor. Elég egyszerűek a szabályok, mégis nagyon jól ki lett benne élezve a verseny, hiszen mindenki igyekszik a lehető legtöbb részvényt begyűjteni a legnagyobb társaságoktól, de közben a kisebbekben is birtokolni egy-egy tulajdonrészt pár pontért.

Az Airlines Europe családi játékdélutánokon is jól szerepelt, mert a gyerekek is sikerrel kiszoríthatják a szüleiket egyik másik légitársaság vezetőségéből, viszont a felnőttek közti partin is mindenkinek bejött a verseny az ég meghódításáét!

0 Tovább
12
»

játszma

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek