játszma

Mint a múltkor ígértem folytatódik a páros játékokról szóló sorozat, ahol olyan társasokat igyekszem bemutatni, amelyeket kifejezetten két személy számára találtak ki. Legutóbb három absztrakt játék került terítékre (a sorozatban később még többről is lesz szó), viszont ezúttal a sokak számára könnyebben átélhető tematikus társasjátékokon a sor.

Mr. Jack in New York

Az egyik legismertebb sorozatgyilkos legenda máig a Hasfelmetsző Jacké, aki a viktoriánus Angliában szedte nem kimondottan ártatlan áldozatait. Óriási rendőri erőket mozgattak meg a titokzatos démon kézre kerítésére, azonban mai napig nem sikerült felfedni Jack valódi személyazonosságát. A rendőrség és a gyilkos hajszája, a nyomozás és a következtetés kiváló témát biztosít számos társasjáték részére, mégis az egyik legjobb ezek közül kétségtelenül Bruno Cathala és Ludovic Maublanc összeszokott szerzőpárosának alkotása, a Mr. Jack in New York. A játék eredetije, a Londonban játszódó Mr. Jack 2006-ban jelent meg, és hamar nagy sikert aratott, szerintem azonban a három évvel később megjelenő, továbbfejlesztett változat, a Mr. Jack in New York sokkal izgalmasabb és sokrétűbb, mint elődje, ezért most inkább erről mesélnék.

A történet szerint a Hasfelmetszőnek sikerült az Egyesült Államokba menekülnie, de az épülő Manhattan szigetén már egy éber nyomozó várja. A játékosok felosztják a két szerepet, az egyik lesz Mr. Jack, aki a játék elején titokban kihúzza, melyik karaktert irányítja a játékban, az ő célja, hogy álcáját megőrizze, és megszökjön a rendőri erők elől, míg a Nyomozó az idő lejárta előtt próbálja felfedni a gyilkos kilétét, hogy letartóztathassa. Nyolc szigeten rekedt szereplőt mindkét játékos mozgathatja, amelyek különleges képességeit és helyezkedését minkét fél a saját oldalára fordíthatja. Így épülnek épületek, metró vonalak és gázlámpák, amelyek fényében megláthatjuk a gyilkos igazi arcát. Minden kör végén a Hasfelmetszőnek be kell vallania, hogy az személyét rejtő karakter látható e- vagy sem, azaz, ha egy másik szereplő mellett, vagy a lámpa fényében áll, akkor kijelenti, hogy látható, ha nem, akkor láthatatlan. A Nyomozó célja, hogy ez által körről körre kizárja az ártatlan karaktereket, Mr. Jack pedig próbálja megzavarni a rend őrét és a felbolydulásban meglépni az egyik kijáraton.

Egy kifejezetten gyors játékról van szó, mégis nagyon sok logikázásra és következtetésre van lehetőség mindkét szerepben. Teljesen másképp kell a Nyomozót és Mr. Jack-et irányítani, a karakterek előnyeit és a város infrastruktúrájának építését a lehető legjobban kihasználni, ezek változatossága miatt rengetegszer újra lehet játszani.

Catan telepesei kártyajáték

A sikeres táblajátékoknál szinte kötelezővé vált a kártya, illetve kockajáték változat kiadása, nincs ez másképp az egyik legnagyobb márkanévnek számító Catan telepeseinél sem. Sajnos sok esetben az ember úgy érzi, hogy ezek a változatok csak egy-egy újabb rókabőr lehúzását jelentik, viszont néha a szerzők igazán ötletesen adaptálják eredeti játékukat, ezek közül az egyik kedvencem (a Keltis kártya és az Alhambra kártya mellett) a Catan kártyajáték.

A klasszikus cserekereskedelmi játék nem volt játszható két játékossal, még ha léteznek erre a változatra közepesen működő házi szabályok. A kártyajátékban az alapok azonosak az eredetivel: itt is kockadobásokkal nyersanyagokat termelünk, amelyekből utakat és városokat húzhatunk föl, miközben igyekszünk minél jobban kereskedni és katonailag is uralni a szigetet. A kártyajáték változatból azonban kikerült a közös térkép, ugyanis itt mindenki egy saját sávban bővíti birodalmát, egyre több és több területet meghódítva. A játékban különleges épületeket is építhetünk (katedrális, kikötő, gyakorló udvar), amelyek speciális képességeikkel segítenek, valamint időről-időre katonáinkat is ki kell állítanunk egy lovagi tornán. A Catan kártyajáték jól megfűszerezi a táblás változat szabályait, és új elemeivel kifejezetten kiélezi a versengést a két fél között. Elég változatos események, lovagok  és épületek teszik színessé a  játékmenetet, és a Catan márkanévhez hűen mindezt könnyen fokozhatjuk az angol és német nyelven megjelent kiegészítő csomagokkal.

Memoir ’44

Két játékosnál sokszor a legkézenfekvőbb társasjáték téma egyértelműen a háború. Két ellenséges erő feszül egymásnak, a lehető legjobb stratégiai és taktikai fogásokat vetik be ellenfelük ellen, mintha csak különféle társasjátékokhoz találták volna ki a történelem nagy ütközeteit! A Második Világháború a gazdag film és irodalmi feldolgozása miatt mai napig a legnépszerűbb korszaka a történelemnek, ezen belül is az egyik legepikusabb csata a Normandiai partraszállás (persze ebben nagy szerepe van a Ryan közlegény megmentése c. nagyszerű filmnek is). A Memoir ’44 tervezője, Richard Borg a szövetséges erők európai betörésének 60. évfordulójára hangszerelte át a jól ismert harci játékmechanikáját a második világháború korszakára. (Itt érdemes megjegyezni, hogy Borg több hasonló rendszerű háborús játék atyja, mint mint például a fantasy témájú Battlelore, az ókori Commands & Colors: Ancients és a napóleoni időket megidéző Battle Cry)

A Memoir ’44-ben a szövetséges- és a tengelyhatalmak néznek farkasszemet egymással, hogy különböző csatákban próbáljanak egymás fölé kerekedni. A szabályfüzetben található 16 küldetés alapján építjük föl a hatszögekre felosztott táblára a kezdő fölállást, így kerülnek a csatatérre hegyek, erdők, városok és folyók, ez alapján sorakoznak fel az ágyúk, páncélosok, gyalogosok és minden, ami egy hamisítatlan világháborús csatához kell. A játékosok parancsnoki lapjaikkal irányíthatnak bizonyos egységeket, akik a terep megkötéseivel mozoghatnak és támadhatnak a csatában. Speciális kockákkal dobva próbáljuk ellenfelünk hadosztályának szimbólumát kidobni, hogy egységeit legyőzhessük. Támadás, manőverezés és taktikázás, igazi harctéri tábornokoknak érezhetjük magunkat egységeink mozgatása közben, büszkélkedhetünk egy-egy sikeres áttörés után vagy süthetjük le szemünket a kényszerű visszavonulás után. A küldetésekben leírt felállás gyakran egyenlőtlen, hiszen a történelem sem igazságos, ezért sokkal hitelesebbnek hatnak a csaták, amelyekkel az egész nyugati offenzívát nyomon követhetjük.

Sokak kritikája szerint a játékban túl sok múlik a szerencsén, és a játék megfelelő előkészítése is majd annyi időt vesz igénybe, mint maga a tényleges harc. Valóban időigényes az előpakolás, és sokszor a hadiszerencse nélkül nem tudjuk megdobni kockánkkal azt a vágyott gránátot, amivel a bunkerből kifüstölhetnénk a fritzeket, mégis a Memoir ’44 hangulata minden ilyen gyengeséget jóvátesz! Igazi tábori terepasztal fölé görnyedhetünk, átérezhetjük a taktikusok minden dilemmáját, mindezt egy nagyon szórakoztató és izgalmas társasjátékban.

A Memoir ’44 számos kiegészítővel bővült az évek során, így felvehetjük a kesztyűt a keleti front hómezőin, a csendes óceáni szigetek fülledt dzsungeléiben vagy akár az észak afrikai sivatag kietlen vidékein is. Szerencsémre szinte minden kiegészítőt sikerült már kipróbálnom, vannak egészen kiválóak és felejthetőek, ha ezekről is szívesen olvasnátok, akkor tessék itt lent „lájkolni” vagy kommentelni, és akkor hamarosan ezekről is beszámolok a blogon!

Karácsony előtt sokan kérdezték tőlem, hogy milyen játékot érdemes olyan pároknak ajándékozni, akik maximum munka után hazaesve játszanának valami gyorsat, de mégis ötleteset a vacsora és a ValóVilág összefoglalója között. Ugyan az ajándékozási dömpingnek vége, mégis számos olyan játékot sikerült megismernem, amelyeket kifejezetten az ilyen párosoknak találtak ki. Nem csak tapasztalt játékosoknak, mégis nagyok az elvárások: legyen gyors, könnyen megtanulható szabályokkal, mégis elég gondolkodtató, hogy ne lehessen hamar beleunni a dologba.

Kamisado

A kétszemélyes játékok nagy részénél elég nehéz a világ legismertebb játékától, a sakktól elvonatkoztatni, viszont kár lenne tagadni, hogy milyen nagy hatással volt a játék kultúrára. A Kamisadoról is mindenki először a nagy klasszikus jut eszébe, hiszen itt is egy nyolcszor nyolcas táblán lépkedünk fekete-fehér bábúkkal, viszont a hasonlóság körülbelül ennyiben ki is merül. A Kamisado a színek játéka, hiszen a tábla mezői is nyolc különböző színt öltöttek, és a játékosok figurái is ezekkel a színekkel vannak megjelölve. Felváltva léphetünk az egyik ilyen tornyunkkal, előre vagy átlósan, és a célunk, hogy mi lépjünk először egyik bábúnkkal az ellenfél alapvonalára. Egyszerűen hangzik, ugye? Mert az is. Persze van még egy csavar, ami a játék lelkét adja: amilyen színű mezőre lépek a tornyommal, az ellenfelem csak azzal a színnel megjelölt tornyával léphet a saját körében. Majd amire ő lép, azzal tehetem meg én a következő lépésemet, és így tovább, amíg valakinek nem sikerül a célba jutnia. Minden mozgással meghúzom a másik játékos korlátait, így legalább olyan fontos milyen színnek adok zöld utat, mint, hogy nekem hova sikerült kerülni a tornyommal. Pár parti után egyre jobban elkezdünk logikázni, a kezdeti nagyjából véletlenszerű lépésekből hamar hosszabb lépéssorokban kezdünk gondolkodni, mégsem üli meg az ember gyomrát egy-egy gyors Kamisado parti. A sakkban is sokan begörcsölnek némelyik helyzet megoldásába (ugye erre találták ki a sakkórát), de Kamisadoban, amikor már lépésre pontosan tervezhetünk mindent, akkor az általában valamelyikünk győzelmének közeledtét jelzi, így nem kell félnünk, hogy elbóbiskolunk ellenfelünk lépésére várva. (Úgy gondolom, itt kell megemlítenünk egy kis kitekintésként azt a klasszikus játékos fordulatot, amikor ülünk a tábla körül, mindenki néz maga elé, hosszú ideje várjuk a soron lévőt, aki végre ártatlan hangon megkérdi „Na, most akkor ki jön?”. Ismerős, ugye?) A játékhoz tartoznak haladó szabályok, de az alap változat is olyan jól kitalált, hogy mi általában ebből szoktunk lejátszani három-öt partit sorozatban, hiszen így sokkal kevésbé „hirtelen halál” jellegű a játék.

Mint a sakkal rokon játékként, feltétlen meg kell említenem a Hive-ot, ami nekem az egyik kedvenc kétfős játékom. Hatszögletű bogarakkal és rovarokkal kell bekerítenünk ellenfelünk királynőjét egy folyton változó kaptárban. Minden fajnak megvan a maga lépése, ügyes helyezkedés és logika, minden meg van benne, ami egy kétszemélyes absztraktba kell. A Hiveról bővebben már beszámolt Lacxox egy régebbi bejegyzésében, úgyhogy, akinek felkeltette az érdeklődését, az feltétlenül lesse meg a beszámolóját.

Tortuga

Először ajándéknak néztem ki a Tortugát, hiszen nagyon jól néz ki a bambuszra hajazó, henger formájú doboza, és a kis teknősök is nagyon aranyosak voltak benne, a megjelenése kifejezetten exkluzív, ezért úgy gondoltam egy ritkán játszó embernek is jó meglepetés lenne (szerencsére, igazam is lett ). Mindenképpen ki akartam próbálni a vétel előtt, nehogy csak valami szép, de bugyuta játék legyen, amit csak könyvtámaszként funkcionál majd. Kiterítjük a vászonra festett játékteret, ami egy kis hatszögekből álló szigetet ábrázol, majd a két szemben lévő partra felsorakoztatjuk a nyolc-nyolc teknősünket, és már indulhat is a harc! A célunk hasonló, mint a Kamisadoban, itt az ellenfél partjának közepére kell eljutnunk egyik teknőcünket úgy, hogy figuráinkkal lépkedünk előre a festett homokban. A teknősök átugorhatnak ellenséges állat fölött, aki ilyenkor a hátára fordul, és később a saját oldalunkra állíthatunk, ha sikerül újra átugornunk fölötte. Ilyen egyszerű az egész, mégis nagyon jól lehet benne taktikázni, a teknősökkel védeni egymást, sáncokat kialakítani, közben minél több ellenséges kétéltűt átállítani az oldalunkra, és mindez egy igényes, és praktikus megvalósításban, amit az ember jó szívvel ajándékoz bárkinek.

Offboard

A Köki Terminálban rendezett Mensa HungariQa társasjáték fesztiválon sikerült egy nagyszerű két személyes, absztrakt logikai játékot találnom, az Offboard személyében. A Mensa rendezvényén rögtön a mélyvízbe kerültem, ugyanis az Offboard verseny előtt nem sokkal ismerkedtem meg a szabályokkal, így az első partijaimat már a megmérettetésen vívhattam, szerencsére az ellenfeleim sem voltak túl gyakorlottak az aránylag friss megjelenésű játékban. A szabályok alapjai a mára-már klasszikusnak számító Abalone-ban gyökeredznek, csak a játéktér, pár lépés és a pontozáson módosítottak, de lássuk mivel is állunk szemben! A játékosok felrakosgatják a piros és sárga golyóikat a hatszögletű, lyukas táblára, majd felváltva tolhatják az egyik gömbökből álló sort, a célunk az, hogy az ellenfél minél több golyóját lökjük le a pálya szélére. Mindig figyelnünk kell a többségi szabályra, vagyis egy sor tolásánál csak akkor lökhetjük el ellenfelünk golyóit, ha legalább egyel több golyóval tesszük ezt, ha egyenlő vagy kisebb számú, akkor nem tudunk tolni. Minden kitolt golyóért annyi pont jár, amennyi az adott peremnél láthat, így nem mindegy, hogy melyik irányba terelgetjük ellenfelünket. Sokkal gyorsabb az Abalone-nál a kezdeti golyó elosztás miatt, az új pontozás miatt kicsit változatosabb is, viszont ugyanúgy a térgondolkodáson és az ügyes csapdákon múlik az egész.

Mire a végére értem, rájöttem, hogy sikerült nagyon az absztrakt játékok felé elmennem, így mondhatom, hogy közel sincs vége! Ugyan a páros játékokra jellemző, hogy efféle geometrikus párharcok, mégis sok nagyon jó történetet elmesélő, tematikus társasjáték van, de ezekről, majd csak legközelebb.