játszma

No, még egyet az absztrakt stratégiai játékokról, mielőtt a kronológiában eljutunk oda, hogy a lányom hároméves lett… Az alább kivesézendő játékoknak több közös tulajdonsága van, még ha nem is egyformák - annyi viszont már első blikkre is feltűnő, hogy a sakkhoz és az egyszerűbbik dámajátékhoz hasonlóan fekete és fehér jelölők küzdenek egymás ellen a 8×8 mezőből álló hadszíntéren.

Miska a Quoridorra némileg emlékeztető Mole Hill után, még aznap mindenképpen ki akarta próbálni azt a játékot is, amelynek vászonzsákján egy polip volt látható (oké, ez nem meglepő, hiszen szereti a polipokat, a polipmozgást is gyakran gyakorolja négy csápjával, de a polipos pizzát és szusit is élvezettel fogyasztja). Bár egy kicsit ki kellett ábrándítanom, mert kezdő szinten a Battle for Olympost a korongok szörnyeket, teremtményeket, isteneket mutató oldalával lefordítva kell játszani, azért még így is szívesen kipróbálta.

A szilveszteri kellemes élmények után pár hónappal meg is hoztam a döntést: a Quoridor Kid nagyon tetszett, de mivel nem sokkal könnyebb, egyszerűbb a Quoridornál, inkább az eredetit, a "nagy testvért" szerzem meg otthonra.

A rettentően egyszerű szabályú, mégis újkori klasszikusnak nevezhető absztrakt játékban vagy falat rakunk le az ellenfelünk haladásának meggátolására, vagy a figuránkkal lépünk előre, a cél eljutni az ellenfél alapvonaláig. A Quoridor egészen érdekes fogadtatásra lelt otthon: míg a feleségem kipróbáláskor éppen nem volt vevő rá (átlátván a döntés nehézségeit), a gyerekek annál szívesebben játszottak vele.

Írtam már párszor róla, és valószínűleg a jövőben is fontos téma lesz a játékokhoz ajánlott minimális életkor kérdése. Európai típusú vagy kártyajátékok esetén a dobozra írtak viszonylag jó iránymutatót jelentenek (kivéve, amikor nem), de mi a helyzet az absztrakt stratégiai játékokkal?

És itt most az absztrakt játékokról a klasszikus definíciójuknak megfelelően beszélek, amely nem olyan megengedő, mint a fél-köznyelvi meghatározás, hogy tudniillik az absztrakt annyi, mint téma nélküli, vagyis színek, formák, számok, effélék lehetnek benne, de nincs sztorija, nincsenek rajta sajtra vágyó, vidám egérkék és így tovább. A klasszikus definíció nem ez, abba ugyanis például az egeres-sajtos Quoridor Kid belefér, ahogy a két királyság háborúját a csatamezőn bemutató sakk is, miközben például a számjegyes, színes korongos Rondo, amelyről korábban írtam, nem.

Ha kedd, akkor hírek a nagyvilágból. Van azonban egy esemény, amely januárban annyi új hírrel szolgál, hogy el is nyomja a többit, úgyhogy most erre koncentrálunk. Nürnbergről van szó.

Karácsony előtt sokan kérdezték tőlem, hogy milyen játékot érdemes olyan pároknak ajándékozni, akik maximum munka után hazaesve játszanának valami gyorsat, de mégis ötleteset a vacsora és a ValóVilág összefoglalója között. Ugyan az ajándékozási dömpingnek vége, mégis számos olyan játékot sikerült megismernem, amelyeket kifejezetten az ilyen párosoknak találtak ki. Nem csak tapasztalt játékosoknak, mégis nagyok az elvárások: legyen gyors, könnyen megtanulható szabályokkal, mégis elég gondolkodtató, hogy ne lehessen hamar beleunni a dologba.

Kamisado

A kétszemélyes játékok nagy részénél elég nehéz a világ legismertebb játékától, a sakktól elvonatkoztatni, viszont kár lenne tagadni, hogy milyen nagy hatással volt a játék kultúrára. A Kamisadoról is mindenki először a nagy klasszikus jut eszébe, hiszen itt is egy nyolcszor nyolcas táblán lépkedünk fekete-fehér bábúkkal, viszont a hasonlóság körülbelül ennyiben ki is merül. A Kamisado a színek játéka, hiszen a tábla mezői is nyolc különböző színt öltöttek, és a játékosok figurái is ezekkel a színekkel vannak megjelölve. Felváltva léphetünk az egyik ilyen tornyunkkal, előre vagy átlósan, és a célunk, hogy mi lépjünk először egyik bábúnkkal az ellenfél alapvonalára. Egyszerűen hangzik, ugye? Mert az is. Persze van még egy csavar, ami a játék lelkét adja: amilyen színű mezőre lépek a tornyommal, az ellenfelem csak azzal a színnel megjelölt tornyával léphet a saját körében. Majd amire ő lép, azzal tehetem meg én a következő lépésemet, és így tovább, amíg valakinek nem sikerül a célba jutnia. Minden mozgással meghúzom a másik játékos korlátait, így legalább olyan fontos milyen színnek adok zöld utat, mint, hogy nekem hova sikerült kerülni a tornyommal. Pár parti után egyre jobban elkezdünk logikázni, a kezdeti nagyjából véletlenszerű lépésekből hamar hosszabb lépéssorokban kezdünk gondolkodni, mégsem üli meg az ember gyomrát egy-egy gyors Kamisado parti. A sakkban is sokan begörcsölnek némelyik helyzet megoldásába (ugye erre találták ki a sakkórát), de Kamisadoban, amikor már lépésre pontosan tervezhetünk mindent, akkor az általában valamelyikünk győzelmének közeledtét jelzi, így nem kell félnünk, hogy elbóbiskolunk ellenfelünk lépésére várva. (Úgy gondolom, itt kell megemlítenünk egy kis kitekintésként azt a klasszikus játékos fordulatot, amikor ülünk a tábla körül, mindenki néz maga elé, hosszú ideje várjuk a soron lévőt, aki végre ártatlan hangon megkérdi „Na, most akkor ki jön?”. Ismerős, ugye?) A játékhoz tartoznak haladó szabályok, de az alap változat is olyan jól kitalált, hogy mi általában ebből szoktunk lejátszani három-öt partit sorozatban, hiszen így sokkal kevésbé „hirtelen halál” jellegű a játék.

Mint a sakkal rokon játékként, feltétlen meg kell említenem a Hive-ot, ami nekem az egyik kedvenc kétfős játékom. Hatszögletű bogarakkal és rovarokkal kell bekerítenünk ellenfelünk királynőjét egy folyton változó kaptárban. Minden fajnak megvan a maga lépése, ügyes helyezkedés és logika, minden meg van benne, ami egy kétszemélyes absztraktba kell. A Hiveról bővebben már beszámolt Lacxox egy régebbi bejegyzésében, úgyhogy, akinek felkeltette az érdeklődését, az feltétlenül lesse meg a beszámolóját.

Tortuga

Először ajándéknak néztem ki a Tortugát, hiszen nagyon jól néz ki a bambuszra hajazó, henger formájú doboza, és a kis teknősök is nagyon aranyosak voltak benne, a megjelenése kifejezetten exkluzív, ezért úgy gondoltam egy ritkán játszó embernek is jó meglepetés lenne (szerencsére, igazam is lett ). Mindenképpen ki akartam próbálni a vétel előtt, nehogy csak valami szép, de bugyuta játék legyen, amit csak könyvtámaszként funkcionál majd. Kiterítjük a vászonra festett játékteret, ami egy kis hatszögekből álló szigetet ábrázol, majd a két szemben lévő partra felsorakoztatjuk a nyolc-nyolc teknősünket, és már indulhat is a harc! A célunk hasonló, mint a Kamisadoban, itt az ellenfél partjának közepére kell eljutnunk egyik teknőcünket úgy, hogy figuráinkkal lépkedünk előre a festett homokban. A teknősök átugorhatnak ellenséges állat fölött, aki ilyenkor a hátára fordul, és később a saját oldalunkra állíthatunk, ha sikerül újra átugornunk fölötte. Ilyen egyszerű az egész, mégis nagyon jól lehet benne taktikázni, a teknősökkel védeni egymást, sáncokat kialakítani, közben minél több ellenséges kétéltűt átállítani az oldalunkra, és mindez egy igényes, és praktikus megvalósításban, amit az ember jó szívvel ajándékoz bárkinek.

Offboard

A Köki Terminálban rendezett Mensa HungariQa társasjáték fesztiválon sikerült egy nagyszerű két személyes, absztrakt logikai játékot találnom, az Offboard személyében. A Mensa rendezvényén rögtön a mélyvízbe kerültem, ugyanis az Offboard verseny előtt nem sokkal ismerkedtem meg a szabályokkal, így az első partijaimat már a megmérettetésen vívhattam, szerencsére az ellenfeleim sem voltak túl gyakorlottak az aránylag friss megjelenésű játékban. A szabályok alapjai a mára-már klasszikusnak számító Abalone-ban gyökeredznek, csak a játéktér, pár lépés és a pontozáson módosítottak, de lássuk mivel is állunk szemben! A játékosok felrakosgatják a piros és sárga golyóikat a hatszögletű, lyukas táblára, majd felváltva tolhatják az egyik gömbökből álló sort, a célunk az, hogy az ellenfél minél több golyóját lökjük le a pálya szélére. Mindig figyelnünk kell a többségi szabályra, vagyis egy sor tolásánál csak akkor lökhetjük el ellenfelünk golyóit, ha legalább egyel több golyóval tesszük ezt, ha egyenlő vagy kisebb számú, akkor nem tudunk tolni. Minden kitolt golyóért annyi pont jár, amennyi az adott peremnél láthat, így nem mindegy, hogy melyik irányba terelgetjük ellenfelünket. Sokkal gyorsabb az Abalone-nál a kezdeti golyó elosztás miatt, az új pontozás miatt kicsit változatosabb is, viszont ugyanúgy a térgondolkodáson és az ügyes csapdákon múlik az egész.

Mire a végére értem, rájöttem, hogy sikerült nagyon az absztrakt játékok felé elmennem, így mondhatom, hogy közel sincs vége! Ugyan a páros játékokra jellemző, hogy efféle geometrikus párharcok, mégis sok nagyon jó történetet elmesélő, tematikus társasjáték van, de ezekről, majd csak legközelebb.