játszma

A 2010-es év játéka Dixit mára már tényleg az igazi klasszikusok közé került, és több száz cikk született róla, hogy milyen egy különös és egyedülálló társasjáték is (mi is kivettük a részünket a blog indulásakor). Egy idő elteltével azonban a kezdeti lelkesedés mellé történetek, újdonságok és tapasztalatok társultak, amelyek számomra színesebbé és sokkal meghatározóbb játékká tették a Dixitet, most ezekről szeretnék nektek mesélni egy kicsit.

A Dixit-re sokan mondták, hogy tökéletes játék azoknak, akik nem szeretnek játszani. Ezzel annyiban nem értek egyet, hogy szerintem nincsen olyan ember, aki ne szeretne játszani, inkább csak olyan, aki nem szokott, vagy akinek rossz tapasztalatai vannak az „asztali játékokkal” kapcsolatban. A MENSA HungarIQa Köki Terminálba szervezett társasjátékos fesztiválján sok modern társasjátékokkal csak ismerkedővel volt alkalmam találkozni, mégis a legpozitívabb visszacsatolást egyik ismerősöm kislányától kaptam. Amikor megérkeztek teljesen belefúrta magát apukájába, fél méternél messzebb nem is merészkedett tőle. Az ismerősömnek azonban egy fontos találkozója lett volna a közelben, de a kislány csak nem szakadt le róla, így mondtam nekik, hogy játsszunk valami gyorsat. Előkerült a Dixit, az apuka kénytelen-kelletlen beszállt egy gyors partiba, és ekkor lassan megtörtént a csoda. A kislány körről-körre jobban feloldódott, egyre cifrábbakat mesélt és a végén a pakli elfogyása után is folytatta volna szíve szerint a játékot. Ezután már nyugodtan elengedte siető apukáját, és érdeklődve vetettük bele magunkat vele két másik családi játékba, a következtetésre épülő, kincsvadászos Tobago-ba és a szintén Év játéka díjas, Scrabble reformer Qwirkle-be.  A történet különlegessége, hogy az abszolút tapasztalatlan kislány a Qwirkle-re nem csak hamar ráérzett, de gyakorlatilag az első partijában rommá vert minket! Egy a játékot ismerő, felnőtt pár, és én, mint tapasztaltnak mondható gémer, csak úgy pislogtunk, hogy húz el Dixitben „meglágyult” ellenfelünk, de nekem sokkal többet jelentett az, hogy még egy emberben éleszthettük fel a játék örömét. Mert mindenkiben ott van ez, szinte ösztönösen, csak a megfelelő emberek és játék kell, hogy a felszínre törhessen. Abban mindenképp igaza van a játék méltatóinak, hogy a Dixitet nagyon könnyű megszeretni, és megszerettetni, és az egyik legjobb bevezető a modern társasjátékok színes világába.

A másik különleges tapasztalatom a Dixittel szintén a gyerekekhez kapcsolódik, ugyanis egy nagyszerű kezdeményezésnek köszönhetően a játék az általános iskolákba is eljutott. Szinte ragyog az osztályterem polcán a sok butus, retró társas között, nem is csoda, hogy ez kerül elő leggyakrabban a napköziben, vagy rossz idő esetén a nagyszünetben. Az egyik tanítónővel beszélgetve megtudtam, hogy sztereotípiáimmal ellentétben a Dixittel főleg a fiúk szoktak játszani, játékról-játékra tökélyre fejlesztve az ideális mesélést, óriási pontszámokkal zárnak nap, mint nap. Sok helyen jogosan szorgalmazzák, hogy a társasjátékoknak az oktatás szerves részévé kell válniuk, és a Dixit különösen alkalmas rá, hogy a teljesen lecsupaszított, absztrakt logikai játékok mellett a kreativitást igénylő játékok is elnyerjék létjogosultságukat az iskolákban.

A tapasztalatok mellé szeretnék pár rövid hírrel szolgálni a Dixit szerelmeseinek, hiszen az első kártyás kiegészítés, a Dixit 2 és a bővített szabályrendszerű alapjáték, a Dixit Odyssey után újabb mesélős, asszociációs játékokkal folytatódik a francia sikerszéria!

Az első – kisebb meglepetésnek számító – megjelenés a Dixit 3, ami elődjéhez hasonlóan 84 új, megszokottan szürreális Dixit kártyával örvendeztet meg minket, ezúttal a belga művész, Xavier Collette fantasztikus illusztrációival. A másik újdonság (amiről már Nürnberg kapcsán Lacxox hírt adott) azonban már formabontóbb, hiszen a Dixit Jinx esetében az új tervezőtől egy teljesen különálló alapjátékot kapunk, ismerős motívumokkal, de egy teljesen megújított játékmenettel. A játék kártyái ezúttal nem szürreálisak, hanem inkább az absztraktba hajlanak, ezekből kell kiterítenünk egy háromszor hármas játékteret. A játékosok egyike itt is mesélővé változik, aki húz egy „pozíció kártyát”, ami megmutatja neki, hogy az alakzatban lévő lapok közül melyikről kell mondania valamit. Szokás szerint lehet, történet, dal vagy akár egy szó, azonban itt a játékosoknak a gyorsaságuk is fontos, hiszen, aki először mutat rá a megcélzott kártyára, az kap egy pontot, majd fölveszi a mesélő szerepét. Viszont, ha senki nem mutat a megfelelő kártyára, akkor a mesélő egy pontot veszít. A Dixit Jinx szokás szerint pofon egyszerű, mégis elődjeihez hasonlóan egy igazán jó, hangulatteremtő parti játék született.

Január az idei újdonságoké. Nézzük, mit kínál az év első felében az Abacusspiele, az Amigo és a Pegasus Spiele! Természetesen a nyelvfüggő kvíz- és partijátékokat most is kihagyjuk, hogy azokra a társasjátékokra koncentrálhassunk, amelyek megszerzésére itthon is jó esélyünk lehet.

Mindenhonnan azt halljuk, hogy a mai elektronikával átszőtt kommunikációs világban egyre jobban háttérbe szorulnak az igazi emberi kapcsolatok. A közösségi médiák idejében érdekes módon sokkal kevésbé figyelünk oda a környezetünkre, a barátainkra és a családunkra. A szülők egyre kevesebbet játszanak a gyerekeikkel, kevesebb alkalom jut a baráti összejövetelekre, amikor mindenki tudja, hogy erre van a legnagyobb szükségünk.

A társasjátékok tervezői egyre jobban figyeltek erre a változásra, így igyekeznek olyan családi játékokat tervezni, amelyek valahogy közelebb hoznak bennünket, és egy hosszú, munkával töltött nap után is kimozdítanak minket a tévé és a számítógép képernyője elől, és össze tud hozni bennünket. Sok elvárást támasztanak a családi játékokkal szemben, a három legfontosabb általában az, hogy könnyen megtanulható legyen, ne legyen túl hosszú, és a gyerekek és felnőttek egyaránt jól szórakozzanak. Szerencsére már túl vagyunk a Gazdálkodj okosan és a Ki nevet a végén? sötét korszakán és a világ legjobb játékai is elérhetőek Magyarországon. A tavalyi évben a rangos Év Játéka díjat is besöprő Dixit a mesék világába kalauzol bennünket, ahol a játékosok egymás fantáziájának nyomába próbálnak eredni, asszociációs feladataival minél jobban rá kell éreznünk a többiek gondolataira. A szintén Év Játéka díjas Dominionban 500 kártyából próbál mindenki egy középkori birodalmat felépíteni, ennek köszönhetően a fél órás játékban jól megfér a stratégia, a taktika és persze a szerencse is. Az Elvarázsolt Labirintus is az ideális családi társasjátékok közé tartozik, itt a gyerekek és felnőttek, egy láthatatlan labirintusban próbálnak kincseket gyűjteni mágneses figurák és mozgatható falak segítségével.

Mindenkit más játék fog meg igazán, így érdemes elolvasni a blogon található családi játékokról szóló bejegyzéseket. Saját tapasztalatból mondhatom, hogy egy igazán jó társasjáték össze tudja hozni a család apraját-nagyját, amiben mindenki megtalálja az örömét, legyen felnőtt vagy gyerek, és akárhányszor elővesszük, tudjuk, hogy egy kellemes óra elé nézünk a mai rohanó világunkban.