Még ma is mindenki ismeri Poszeidón elsüllyedt birodalmának, Atlantisznak történetét, egy mesés gazdagságú szigetét, amit rejtélyes módon nyelt el a tenger. A téma szinte társasjátékért kiált, több darab is készült, de a legjobb közülük kétségtelenül a mára klasszikusnak számító Cathagena szerzőjének, Leo Colovini-nek játéka, ami egy egyszerű, de kiváló játékot kanyarintott az elsüllyedt város legendája köré. Az Atlantis két éve idehaza a Piatnik gondozásában is megjelent, ennek ellenére nem keltette fel sokak figyelmét, pedig véleményem szerint méltó helye lenne az olyan népszerű, társasjátékok világába kiváló belépőt jelentő családi játékok közt, mint a Carcassonne, a Catan telepesei vagy az Alhambra.

A játék története megegyezik Atlantisz mitológiájával, a játékosok itt is a süllyedő szigetről igyekeznek minél több kincset kimenekíteni a kontinensre, hogy a letűnő civilizáció gazdagságából megőrizzenek valamit. Tábla helyett kapunk rengeteg négyszögletű kincs lapkát, rajtuk 1-től 7-ig jelzett értékkel és hétféle színnel jelölt tárgyak, ezekből kell a játék elején egy hosszú, kacskaringós utat kiépítenünk a szárazföldig. Minden játékos kap három figurát, ezekkel indulunk el a habokba merülő szigetről, és célunk az lesz, hogy az úton minden emberünkkel végighaladva a legtöbb pontot gyűjtsük a kincsek megszerzésével. Mindenki kap véletlenszerűen egy pakliból a kincsek színeivel párosítható kártyákat, ezek közül kell minden körben kijátszanunk legalább egyet, hogy egyik figuránkat mozgathassuk. Például, ha lerakunk egy sárga, koronával jelölt lapot, akkor egyik figuránkkal annyit kell előrelépnünk, hogy a legközelebbi korona lapkán álljunk meg. Minden lépésünk után egy kincset is megszerzünk, úgy hogy a mögöttünk lévő első szabad mező lapkát magunkhoz vesszük, és egy víz lapot teszünk a helyére (van, ahol két kincs lap van egymáson, ebben az esetben csak az alsó elvétele után jelenik meg a víz). Így jönnek sorra a játékosok egymás után, haladnak előre egyre több kincset szedhetünk fel, ugyanakkor a víz is útját fogja állni a mögöttünk haladóknak, ugyanis ha egy tenger mezőn át akarunk lépni, akkor ki kell fizetnünk a révpénzt. Ez mindig annyit kóstál, mint az átjáró két partján lévő kincs lapkák közül a kisebbik értéke. Ilyenkor fizetőeszköznek is a megszerzett kincs lapokat használjuk, és rendszerint kínzó agytornát jelent az, hogy nincs módunk váltásra, tehát ha csak egy hatos értékű lapunk van és át akarunk kelni egy kettőbe kerülő vízmosáson, akkor kénytelenek vagyunk háromszoros díjat fizetni visszajáró hiányában. Súlyosabb esetekre minden játékosnak rendelkezésére áll egy-egy híd elem, amelyeket lerakva megspórolhatunk egy átkelti díjat, viszont ezzel a mögöttünk jövőknek is könnyítünk a helyzetén, így ezzel is ügyesen kell bánnunk, nehogy nagyobb előnyt szerezzünk ellenfeleinknek, mint amit mi nyertünk vele. Amikor valaki elsőként jut három emberével a kontinensre, levonjuk a többiek lemaradását, és összeszámoljuk kinek sikerült a legnagyobb vagyont kimenekítenie Atlantiszról, ő lesz a játék győztese.

A dolog, mint ahogy azt a röviden felvázolt szabálya is mutatja, nagyon egyszerű alapokon nyugszik, gyakorlatilag öt perc alatt meg lehet tanítani bárkinek. Az igazi szépsége azonban csak később, a játék közben jön meg, amikor az első döntésünket kell megfontolnunk. Előreszaladjak az egyik emberemmel, vagy csapatban haladva érdemesebb menekülni? Kisebb értékeket gyűjtsünk, hogy könnyebben előrehaladhassunk, vagy már az elején pakoljuk föl a nagy értékű szobrokat, vázákat és páncélokat? Minden lépésünknél sokrétű döntéseket kell hoznunk, mégsem lehet tökéletesen kitaktikázni a menekülésünket, így általában nem fenyeget, hogy a sok számolgatás miatt leüljön a játék. Első partink alkalmával sikerült egy szabályt félrenéznünk (a bábúnk alól és nem mögül vettük el a kincs lapkákat és helyettesítettük vízzel), amit játék közben sikerült korrigáltunk, de még így is rögtön érződött, hogy egy nagyon okos játékról van szó. Ebben a bizonyos partiban könnyedén kerekedtek fölém ellenfeleim, mégis olyan lelkesen álltam fel az asztal mellől, amit kevés vesztes játszma alkalmával érzek, azóta pedig az Atlantis lett az egyik kedvenc családi játékom, ami mellé könnyen oda lehet csábítani kezdő és haladó játékosokat is bármikor.

A játékról készült kép Lacxox munkája