A Piccobello mellett egy másik társasjátékot is kölcsönvettem, hogy a fiam kipróbálhassa, a Rüsselbandét, amely afféle egyszerű dob és lép jellegű játék, a modernkori társasjátékozás egyik atyjának kései, 2000-es gyerekjátéka. A dobozon “4 éves kortól” szerepel, mint a legtöbb dob és lép társason; gondoltam, a három és fél eves lurkónak ez már pont jó lesz.Az idehaza Malacfutam alcímmel forgalmazott játék egyik fő erősségét a tervező által kitalált és tökéletesített formájú kismalacok jelentik, amelyeknek elsődleges funkciója csak annyi volt, hogy egymás hátára lehet halmozni őket, ám már a szabályfüzetbe is több oldalnyi felépíthető malac-akrobatacsoport ábrája került be, és a malacok nagyméretű változata később már külön is megvásárolható volt. Kérte is Miska, hogy a szabályban szereplő összes formációt építsük meg – ami az egy-két legegyszerűbb kivételével azt jelentette, hogy anya vagy én ügyeskedtünk –, de a bonyolultabbak meg nem építése már nem rajtunk múlott: ez a doboz is igencsak hiányosnak bizonyult, hét-hét helyett négy malaccal és négy koronggal (nem is feltétlenül a malacok színében).

 

Hogyan zajlik a játék? Először is lapkákból kirakjuk a girbegurba pályát, a szűk erdei ösvényt, amelyen a malackák majd nem férnek el egymás mellett, ezért lesznek kénytelenek előzés címén egymás hátára ugrálni. A lapkák többségén három lépésmező található; girbegurba voltuk inkább esztétikai, mint funkcionális jellemző. No tehát, ezen a pályán indulnak versenyre a malacok (két- és háromszemélyes játék esetén játékosonként két malac).

Kockával dobunk, hogy lássuk, mennyit lép előre egy-egy kis négylábú a nagy rohanásban. A kocka különleges, és részben ez, részben a hozzá kapcsolt szabályok gondoskodnak arról, hogy a játék mindvégig izgalmas maradhasson mindenki számára. Mert az egy dolog (ami a játék lényege), hogy ha valaki egy vagy több malac hátán fejezi be a lépését, akkor ott marad, és amikor a lentebbi malac sorra kerül, a hátán viszi tovább a többieket is. De a kocka is felzárkóztat: egyes dobása esetén újra dobhatunk (és a kockának két egyes oldala is van), fekete hármas esetén pedig akkor dobhat újra a játékos, ha a malaca még mindig a leghátsó a sorban. Ezek a szabályok aztán jól együtt tartják a malaccsapatot.

Mégis előfordulhat, hogy a szerencse szeszélye miatt valamelyik malacka előrébb rohan a többieknél. Ennek kivédésére vethetjük be a kis korongokat, malaconként egyet. A játékos ugyanis dönthet úgy, hogy (főleg amennyiben a többiek túl jól állnak) a játék során egyszer megfog egy olyan ösvénylapkát, amin már az utolsó malac is keresztülhaladt, és hátulról előre rakja át, rátéve a korongját, ezzel jelezve, hogy már végrehajtotta ezt az akciót. Más szóval, ha a másik túl könnyen be tudna már nyargalni a célba, meghosszabbíthatja az útját, reménykedve, hogy addig sikerül behozni a lemaradást.

Nos, ez a komoly döntés már úgy tűnik, tényleg megköveteli a dobozon írt korosztályt. A fiam élvezte a játékot – vagy inkább a témát? –, de a legkevésbé sem értette meg, hogy miért lehet szükség a lapka előrerakására, avagy hogy ha ő húzott el a többiektől, akkor miért nem kellene meghosszabbítania a malacok útvonalát (hiszen ez a lapkaátrakosgatás vicces dolog). Ezúttal tehát a 4+ életkor-besorolást egészen jól megtippelték a gyártók.

Érdekességként egy kis utószó: három hónap telt el a Rüsselbande kipróbálása óta, és ma, június 17-én, hogy megírjam a cikket, újra elővettem a játékot. Három hónap telt el, a fiam három hónappal került közelebb a négyéves korosztályhoz – és ezúttal már nagyon is jól értette, érezte, hogy meddig kell várnia, hogy kiderüljön, szükség van-e a lapkák előre rakására, és tudta azt is, hogy neki miért kell mindenképp előreraknia azokat. Így végül a viszonylag reménytelen helyzetből ki is hozott egy döntetlent magának (én vittem be a saját malacom hátán az övét a célba)…