Októberben járunk, a fiam most múlt hároméves, és az esti játszások bár nemcsak a saját játékairól, most már nem is kizárólag Apa játékainak ki-be pakolásáról szólnak: a saját, korosztályosan megfelelő társasok révén kezd kialakulni a fiam fejében a kép, hogy szabályok is léteznek a világon. Miután tehát megnézi a dobozban található, színes, jó esetben érdekes alkatrészeket, a szabályokra is kíváncsi. De mit tehetnék, ha ezek a játékok nem a hároméveseknek lettek kitalálva? Itt az idő, hogy kitaláljunk egyszerű játékokat!A Perudo doboza például rettentően érdekes. Eleve különleges formájú, csillogó és bádoghangú fémdoboz, ebben van egy színes, hosszú vászonzsák, abban hat színes műanyag pohár izgalmas domborművekkel és ami a legjobb, hatszor öt színes dobókocka az egész legmélyén. Kis üröm az örömben, hogy a lányom (15 hónapos) is oly mértékben rajongója a dobókockáknak, hogy első szóféleségeinek egyike határozottan és felismerhetően „dobókocka” jelentéssel bír, így Perudóval csak külön szobába zárkózva játszhatunk.
No, de mit játsszunk? Az igazi szabályok még bonyolultak és egy hároméves szintjénél még valamivel bonyolultabb számításokat és esélylatolgatást igényelnek… Mégis ebben az irányban próbálkozom, „Tippeljük meg, összesen hány hatos lehet a hat pohár alatt!”, mondom, és nem hurrogom le a fiamat, amikor tizenhármat tippel, az esélyeket nem ismerve. Aztán idővel már egészen közelieket tippel, és legfeljebb csak akkor próbálom kicsit terelgetni, amikor olyan tippeket ad, hogy a kék pohár alatt hat darab fekete hatost fogunk találni. A játék ennyi, semmi különös, de a következő hetekben többször visszatér és többször kell ezt játszanunk, én meg csak azt nem tudom, hogy Miskának az az érdekes, hogy számokkal játszunk, vagy az, hogy bekukkolhatunk a poharak alá, vagy az, hogy utána az összes kockát visszarakhatja a megfelelő poharakba és jó nagy zörgéssel újra dobhat. Valószínűleg ez mind, együttvéve.

A másik játék, amit igencsak kedvel, a Hive (amely nálunk már tartalmazza a moszkítós és a katicás kiegészítőt is). Nyilván nem tudom még a sakkszerű játékmenetet felvázolni neki, bár egyszer annyira kíváncsi, hogy azt is elmondom neki. Remekül lehet viszont párkeresőzni a Hive ízeltlábúseregével, én pedig ezt használom ki arra, hogy októberben is próbáljam erőltetés nélkül ösztönözni a memóriajátékot. A szabály rém egyszerű: lefordítjuk a bakelithatszögeket, majd mindig egy fekete és egy fehér elemet kell felfordítani.
A játék remekül működik. Nemcsak azért, mert a Hive-ban a két játékos készlete megegyezik, így nyilvánvalóan minden rovarnak és póknak megvan a maga párja az ellenfél készletében. Külön jó a kezdeti memóriajáték céljára a Hive azért is, mert több állat is van, amelyből nem egy pár, hanem kettő-három duó is található a készletben, így egyszerűbb és gyakoribb a sikerélmény, hiszen sokkal többször tudunk véletlenül is párokra bukkanni.

Arról nem beszélve, hogy a vastag bakelitlapok jól tűrik a néha ételfoltokat meglepő helyeken felmutató kezeket (ez egyébként a Perudo kockáira és műanyag poharaira is igaz), de az sem nagy probléma, ha a lányom ellop egy-egy elemet a már begyűjtött párok közül. Már Miska is szívesen (és kegyesen) ad neki ezek közül – tudja ugyanis, hogy az ekkora elemeket a húga nem tudja lenyelni. Márpedig akármennyire is szeret játszani, akármennyire is fontos, hogy csak ő adja oda a játék elemeit Borcsának, és az ne szolgálja ki magát, azért nagyon is odafigyel arra, hogy a tesójának ne lehessen baja.