játszma

Felkérésre írtam ajánlót a Királyságokról. A játék most jelent meg magyar kiadásban, és én meglehetősen kedvelem, úgyhogy nem volt nehéz. Az azonban már a cikk kereteit feszegette volna, hogy részletekbe menően összehasonlítsam a már itthon is öt éve kapható (szintén a DeltaVision által magyarított) Beowulffal, amely a Királyságok rendszerére épül, azt gondolja tovább. De rájöttem, hogy vannak más fórumok, ahol ezt könnyedén megtehetem – például ezen a blogon.

Német piacozós elődöt félretéve, a Fantasy Flight Gamesnél 2002-ben kezdődik a történet, amikor kiadták a Kingdomst, majd 2007-ben, a nagy durranásnak szánt, nem is rossz, de nem túl nagyot pukkanó Beowulf mozifilm kapcsán ennek alapjaira építették fel a Beowulf játékot.

Aki a két társast nem ismeri, azoknak egyrészt ajánlom a fenti linket, másrészt címszavakban összefoglalom a lényeget: a mátrix-szerű (alapesetben 5×6 mezős) táblára három fordulóban pakolgatunk pontot érő és pontokat elvevő lapkákat, illetve a saját, 1-4-szeres szorzóként funkcionáló várainkat (Királyságok) vagy egyéb jelölőinket (Beowulf), hogy amikor vége a fordulónak, a jelölőink annyi pontot érjenek, amennyi az adott sor és oszlop lapkák által meghatározott értéke – beszorozva a jelölő szorzóértékével. Közös és fontos eleme még mindkét játéknak, hogy a fordulók végén, amikor a táblát letakarítjuk, csak az 1-es szorzóértékű jelölőinket kapjuk vissza, a 2–4-eseket nem, vagyis ezeket be kell osztanunk a játék folyamán, a három forduló között.

De mi a különbség? A legszembeszökőbb talán az, hogy a Beowulf három táblát kínál, és minden táblához külön lapkakészlet tartozik. Ez egyértelműen a témára hangolás következménye: a három tábla a mítosz és a film három nagy küzdelmét mutatja be –összecsapás a fogadóban a gyilkos Grendellel, a kicnsekkel teli barlangban Grendel bősz anyjával, végül pedig a sziklás hegyek fölött a hatalmas sárkánnyal (aki a forgatókönyvírók ügyes ötletének köszönhetően megegyezik Grendel anyjával). Ahogy a tér tágul, a táblák is egyre nagyobbak lesznek: a második táblát már a Királyságok hegységeinek megfelelő, sorokat és oszlopokat szétválasztó mezők tarkítják, a szabadban játszódó harmadik pedig úgy viszonyul a kisebb első két felvonáshoz, mint egy szuperszélesvásznú film a hagyományoshoz.

A lapkák is a történet szolgálatában állnak. A Beowulf sokkal több és sokkal több féle különleges tulajdonsággal felruházott lapkát kínál, mint a Királyságok. Ezeket a lapkákat pedig a témájuknak megfelelően osztották szét a helyszínek között. Az első felvonás féktelen tivornyázásához például illenek a mézsör és részegség jelét viselő lapkák – az előbbiek pozitív értékűek, az utóbbiakkal meg kicserélhetőek ugyanezek negatív értékűekre. A barlangban, ahol a film szerint Grendel anyja mint pucér Angelina Jolie jelenik meg, a (negatív) kísértés jelű lapkából van sok, ami viszont merészség-lapkára cserélhető és fordítva. Ugyanitt kincs is akad bőven (letehető a táblára értéklapként, vagy a rajta jelzett kincsjutalomért rögtön el is dobhatjuk). A sárkánnyal való küzdelem helyszínén is bőven akadnak merészségikonnal ellátott lapkák, ahogy a második két helyszínen jellemzőek a szurdoklapkák is (a Királyságok hegyeinek megfelelői).

És akad még pár különleges, ritkábban használt lapka, amelyek még inkább a téma követését szolgálják. Ilyen például, vagy inkább különösen ilyen a második felvonáshoz tartozó aranyszobor, amelynek lerakásakor a táblán bármelyik két lapka kicserélhető. No mármost, ez a lapka nagyon erős, miközben mindössze egy van belőle: ha valaki jókor húzza, akár meg is nyerheti vele a játékot.

Hohó, de a Beowulfban még egy fontos szabályeltérés van: itt folyamatosan kettő lapkát tartunk a kezünkben, húzáskor mindig három lapka közül választunk, és még a következő fordulóra is magunkkal vihetjük a kezünkben maradt lapkákat. Márpedig ez azt jelenti, hogy az aranyszoborhoz hasonló, nagyon erős lapkát akkor játsszuk ki, amikor szeretnénk – például a harmadik forduló óriás tábláján, ahol a többi fordulónál is több pontot szerezhetünk vele. Érthető az elképzelés, amelyik szerint a játék fejlesztője, a FFG-s Jeff Tidball stratégikusabbá akarta tenni a játékot azzal, hogy mindig három lapka közül választhatunk, de ez nemcsak lassítja a játékot (hiszen több végiggondolni valónk akad), hanem a fenti módon fel is nagyítja a lapkák egyenlőtlenségét.

Az aranyszobor (és még egy-két különleges lap) hatásának módosítására léteznek alternatív szabályok netszerte; ezekkel a hatásuk kordában tartható, legalábbis csökkenthető. Azonban ez még mindig nem ad megoldást a játék egyéb gyengéire. Igen, én magam jobban kedvelem a Királyságokat a Beowulfnál, de ez inkább ízlés, mint objektív minőségítélet kérdése, hiszen a Beowulfban erősebb a téma (továbbra is inkább csak illusztráció, mint igazi téma, hiszen a mechanizmus és a történések kapcsolatát nehéz lenne igazán megmagyarázni) és mind a táblák, mind a lapkák változatosabbá teszik a játékmenetet. Nekem azonban, aki inkább kedvelem a letisztult, elegáns európai típusú játékokat, zavaró, hogy a Királyságokkal szemben ezúttal szinte képtelenség számon tartani, egy-egy pályához milyen lapkák tartoznak – milyen pozitív és negatív értéklapkák, milyen különleges lapkák, sőt milyen lapkákon látható mind érték, mind valamiféle különleges hatást jelző szimbólum. Ennek következtében, bár ezt a hatást a két lapka kézben tartása igyekszik csillapítani, sokkal erősebb a játékban az esetlegesség érzete. Az utolsó táblára kerülő lapkáknál is kiszámíthatatlan, mi lehet az ellenfelemnél, így a lépéseimmel tervezni szinte lehetetlen, csupán reménykedni lehet (naivan). Én jobban értékelem a Királyságok egyszerűségét és tervezhetőségét.

Sajnos külcsín tekintetében is a Királyságok nyer nálam – mármint az új kiadás. A 2002-es verzióban még nyolcszögletű lapkák jelképezték a várakat, míg a 2012-esben (a magyar kiadásban is) kidolgozott vármodellek, amelyeknek ráadásul a tornyai ötletesen és szembeszökően mutatják a várak szorzóértékét. Mindez persze valószínűleg nem jött volna létre, ha nincs a 2007-es Beowulf, amely már (kevésbé könnyen megkülönböztethető) műanyag modellekkel (hajókkal és hősökkel) testesítette meg a szorzókat. Ott  a szemnek kevésbé kellemes lila, zöld, sötét mustársárga és szürke színű modellek igyekeztek a grafikai stílushoz igazodni, míg a Királyságokban élénk kék, zöld, sárga, piros színű várakat kapunk. A magyar grafikus által rajzolt lapkák is élénk színűek, könnyen fogyaszthatóak, miközben nem állnak a játszhatóság útjába. A Beowulfban ezzel szemben a némileg horrorisztikus filmhez igazodva a lapkák egy része korhatárkarika után kiált, a második felvonás sárga keretébe pedig kissé beolvadnak az ikonok.

A Beowulf tehát tematikusabb, változatosabb, nagyszabásúbb elődjénél, míg a Királyságok letisztultabb, kiegyensúlyozottabb, átláthatóbb (nemcsak külcsín tekintetében) és egy kicsit családbarátabb is a Beowulfnál. Nem csoda, hogy a Királyságokat kevésbé kedvelők jelentős része éppen a Beowulfot kedveli jobban; én azonban vidáman eljátszogatok a Királyságok nemrégiben beszerzett új verziójával, miközben a Beowulf a szekrény mélyén várja, hogy esetleg majd egyszer a fiam kellőképpen értékelni tudja kamaszos megközelítéssel talán értékelhetőbb tulajdonságait.