A kártyázás után egyszer csak áttértünk a lapkarakosgatásra. Korábban is szívesen játszadoztunk már a Blokushoz hasonló, Callisto elnevezésű játék tetris-elemeivel, amelyekkel igyekeztünk közösen kitölteni a teljes műanyag játéktáblát – Miska leginkább az egynégyzetnyi alapterületű oszlopokat szerette elhelyezgetni, úgyhogy kezdetben, amikor még inkább én befolyásoltam a lerakás menetét, folyamatosan kreálgattam neki az egynégyzetes lyukakat.

Aztán február elején (3 éves, 5 hónapos a kölyök) egyszer felfedezte a Granada dobozát. Ez a lapkalerakós játék az ismertebb Alhambra enyhén továbbfejlesztett változata, minimális mértékben módosított szabályokkal és megjelenéssel – falak helyett ezúttal 1–3 oldalon víz határolja az épületeket, és a játék egyéb tartozékai ezúttal egy közös, méretes táblát kaptak.

Utóbbival egyelőre nem nagyon foglalkoztunk, ellenben a lapkákat lehetett pakolgatni ügyesen egymás mellé: egy-egy lapkát felhúztunk, és leraktuk magunk elé, a saját „alhambránkba”, úgy, hogy víz mellé csak víz kerülhetett, lehetőleg a területünk végig bejárható maradt, és esetleg még az egyszínű épületeket is igyekeztünk minél inkább egymás mellé letenni. 25-30 darabos kirakósokon edződött fiamnak ez a szórakozás tökéletesen megfelelt, ahogy az is, hogy játék közben alakítgattuk a szabályokat.

Másnap, ezen felbuzdulva, elővettem a korábban, rájuk gondolva beszerzett Carcassonne gyermekeit, amelyet 4 éves kortól ajánlanak. Sejtettem, hogy nem lesz még elég érett hozzá, de a lapkákkal azért csak el tud játszogatni, gondoltam. Így is lett: a nagyméretű lapkákon látható illusztrációk (utakon, épületek környékén szaladgáló gyerekek és állatok) lekötötték a figyelmét, sőt egyelőre ezek talán jobban is érdekelték, mint a játék maga. (Nem csoda, a Carcassonne kiadója a gyerekverzió megrajzolására azt a Rolf Vogtot kérte fel, aki a legtöbb sikeres Drei Magier-gyerekjáték képi világáért felel mostanság.)

Pedig a játék menete is érdekes, de tényleg nagyobb gyereket kíván, még akkor is, ha Miska tökéletesen megértette a szabályt – azaz azt, hogy ha a lerakott lapkákkal bezárul egy út, az összes rárajzolt színes ruhás gyerekre ráteheti a megfelelő színű játékos a saját gyerekfiguráit, és az nyer, aki először lerakja az összes bábuját. Taktikus, stratégikus lerakosgatásról nem beszélhettünk, sokkal inkább esztétikai alapokon történő pakolgatásról, de annyira bejött a játék, hogy még így is visszatapsolta, így kétszer játszottuk végig. Én pedig ezután elraktam a Carcassonne gyerekeit jól, a szekrény mélyére, hogy nyárig ne vegyük elő újra; szeretném, ha legközelebb már „komolyabban” is játszhatnánk vele.

Így aztán a fiam harmadnap ismét a Granada dobozát szúrta ki a szekrényben, én pedig, ha már nagy volt a lelkesedés a kártyák iránt is, úgy döntöttem, eggyel továbblépünk, és meglátjuk, mit kezd egy összetettebb játékszabállyal. Az eredeti szabálynak megfelelően kiraktunk négy lapot a négy kártyahelyre, illetve négy épületlapkát a négy kártyaszínnel jelzett mezőkre. A kezünkbe húztunk három-három kártyát (annyit, amennyit többé-kevésbé még magától is meg tud fogni legyezőformában), és ismertettem az új szabályt: ahhoz, hogy megvegyen és magához lerakjon egy épületlapkát, a lapka mellett jelzett színű kártyával kell fizetnie. Ha ez megtörtént, a lapkát lerakhatja az épületébe az eddigi lerakási szabályok szerint, majd a felcsapott kártyák közül választhat egyet. Végül a felhúzott lap és lapka helyére újakat csapunk fel, és én következem.

Valószínűleg a két nappal korábbi tapasztalat miatt is, de gond nélkül vette az akadályt. És nemcsak hogy koncentrált, hogy el ne felejtse, mikor mit kell csinálni, de láthatóan élvezte is, hogy kivételesen efféle komolyabb, apajáték-féle világba tehet kirándulást.

A későbbiekben nem erőltettem persze ezt a játékot, hiszen bőven találni a korának megfelelő, színes, vidám, fejlesztő gyerekjátékot, amelyeknek a témája és működése is rá van szabva, azonban a tapasztalat neki is, nekem is igen jól esett. Nekem azért, mert megint láthattam, milyen rohamléptekben fejlődik a gondolkodása és hogy ez milyen sikerélményt okoz neki, neki pedig azért, mert bár ezt nem mondtuk ki, valami nagyfiús, mondhatni, felnőttes dolgot csináltunk ezen a vasárnap délutánon.