Az ember keveset lát abból, hogy az óvodában milyen játékokkal játszik a gyereke. Miska társasozós fejlődésének így van egy fontos ága, amelyről keveset tudok, de azért igyekszem megfigyelni. Azt például látom, milyen társasjátékok vannak a polcokon – leginkább semmilyenek (a májusban megismert Make ’n’ Break a nagycsoportosoké volt, nekik is való). Ezért aztán szívesen segítenék, amikor a szülők körében a csoportnak vásárolandó karácsonyi ajándékokról esik szó.Akinek még nincsenek óvodás korú gyerekei, talán kevéssé lát bele, hogy a szülők változatos köre milyen mókás módon egyet nem értő csapatot alkot: a nevelésről mindenkinek más az elképzelése hozzávetőleg minden kis és nagy témában, így ha közösen kell a csoportnak valamit szerezni, akkor nemcsak az árról (mennyit áldozzunk rá) és a beszerző, döntésvégrehajtó személyéről, de magáról a beszerzendő dolgokról is lehetetlen konszenzusra jutni. Akár annak kapcsán is egyet nem értés alakulhat ki, hogy ildomos-e Benedek Eleket vinni az óvodába - a szerencsére konszenzusra törekvő vita vége az lett, hogy bár nem mindenki van tisztában azzal, hogy mire van szüksége egy óvodás lelkének, szakképzett és láthatóan felkészül óvónőink minden bizonnyal tudják, mikor mit adjanak át a kicsiknek.

Ajándékok terén mindenesetre kijelenthetjük, hogy ha konszenzusra törekedtünk volna, még húsvétra sem vettünk volna játékokat a szülők által összedobott pénzből. Akadt is morgolódás, de én értékeltem (akkoriban teljesen elhavazva), hogy egy proaktív anyuka várakozás helyett magára vállalta az olcsó, de jó játékok beszerzésének feladatát, így teszkóilag megvett egy olcsó, de jó kirakóskészletet, memóriajátékot, továbbá a Kipkopp rakosgató társasjátékot, illetve megkért engem, hogy ha már olcsón tudok szerezni, vegyek egy Csigafutamot – be is szereztem másnapra. A beszerzett játékokról nemcsak e-mailben tájékoztatott, de minden anyukát kinyomtatott papír is várta a beszerzések fényképével regge. Hónapokkal később, a szülőin hallhattuk is az óvodapedagógusoktól, hogy ezek a játékok mennyire népszerűek lettek a kicsik körében.

Én persze otthon próbáltam érdeklődgetni. A Kippkopp rakosgató társasjáték kapcsán például kifaggattam otthon a fiamat, hogy miről is szól. Különben is remek hallgatni egy alig három és fél éves kölyök magyarázatait.

-         Vannak árnyékok a lapkákon, és rájuk kell rakni a képeket. – magyarázta tökéletesen, csupán én még nem ismertem a játékot, ezért visszakérdeztem.

-         Meg kell keresni a képekhez tartozó árnyékokat?

-         Ilyen… olyan, mintha egy árnyék lenne, olyan hűvös… olyan kicsi, puha… ilyen, olyan négyzet… olyan… valami!

A játék leírása szerint a rétet ábrázoló, színes táblákon öt-öt furcsa, hiányzó rész található: segítenünk kell Kippkoppnak, hogy megtalálja hiányzó képecskéket egy izgalmas kártyajáték során, amelyben a megfelelő öt kártyát össze kell gyűjtenünk jól taktikázva. Bár nem olvastam a játékszabályt, szinte biztos vagyok benne, hogy hároméveseknek a szabály simán csak a táblán látható képek megkeresését tűzi ki célul, taktikai kártyázás nélkül. Szülőin aztán a kezembe vettem a dobozt, minőségi táblák és erős kártyalapok – az óvónők mégis azt mondták, egyelőre ritkán veszik elő a játékot, mert ha nem ül mellettük egy felnőtt, a részben még ügyetlen kezű, részben még vigyázni nem tudó (esetleg nem akaró) kicsik összegyűrhetik a lapokat.

A másik játék a Csigafutam, ami nem sokban tér el az év elején otthonra vásárolt, későbbi fejlesztésű Kunterbunte Autorellitől – ám sokkal régebbi annál. Az európai típusú társasjátékok egyik ősatya-tervezője, a 2004-ben elhunyt Alex Randolph (Malacbanda) 1985-ben tervezte hároméveseknek ezt a játékot, amelyben a csigák egymás melletti sávokban haladnak előre a kockadobásoknak megfelelően. A játékosok, amikor sorra kerülnek, egyszerre két színes dobókockával dobnak és mindkét megfelelő csigát előrébb mozdítják eggyel (vagy ha ugyanazt a színt dobták, akkor ugyanazt a csigát kettővel). („Két dobókockával szoktatok játszani?” „Nem, az egyik eltűnt, de egy még megvan.”) A csigák nem tartoznak játékosokhoz; bőven elég, hogy a gyerekek a színeket és a szabályokat egyaránt gyakorolhatják ezzel a versennyel. Továbbá a tippelgetést: nincs meghatározva a módja és ideje, de a gyerekek megtippelhetik, hogy melyik csiga ér be elsőként és melyik utolsóként a célba. Ily módon még nyertese is lehet a játéknak – és az utolsó pillanatig izgulhatnak a kicsik.

Hogy mindez a fiamnak mennyire tetszik, azt csak közvetve tudom. Tudom például, hogy az óvónők szerint ez a gyerekek kedvence karácsony óta. És az egyik reggel sikerült meglesnem azt is, hogy mennyire magával ragadja a játék. Történt ugyanis, hogy az óvodába érve észrevettük, hogy az alvóállatkáját (Kutyi néven ismeretes) elfelejtettük bevinni. Miután tehát Miskát átadtam az óvónőknek, én hazasprinteltem Kutyiért, és vissza az oviba, ahol bekukkantva már láttam, hogy Csigafutammal játszanak. A fiamat hiába szólongattam a nevén, csak azt láttam, hogy lelkesen figyeli a táblát. Ezért aztán úgy döntöttem, behajítom hozzá a kutyáját. Kutyi az asztalon landolt, épp a keze mellett. A szomszéd játékos éppen átadta Miskának a kockát – rátette azt az alvóállatkára. Miskának nemcsak én nem tűntem fel, de úgy vette kezébe a kockát, szemével a színes facsigákat fixírozva, hogy azt sem vette észre, kiről emelte fel azt…