Ezerszer eszembe jutott már, hogy ha a sakk olimpiai sportág lehet, akkor más társasjátékok miért nem részesülhetnek ilyen kitüntetett figyelemben? Még, ha csak a klasszikusnak számító játékok kerülhetnének be, akkor is több száz új versenyszámmal gazdagodna a világ legnívósabb bajnoksága, így akár külön Társasjáték olimpiát is lehetne rendezni a legkiválóbb szellemi sportoknak. 2012-ben, az londoni olimpia évében végre megvalósul ez az álom, hiszen ha minden a tervek szerint alakul elindul a játékosok legnagyobb és legszéleskörűbb megmérettetése a Társasjátékos Olympia!

A Nebuló Alapítvány és a Társasjátékos Klub igyekezett felkeresni minden játékos klubot, hiszen az Olympia selejtezőit mindenki a saját játékos közösségében tudja majd megvívni, így megkönnyítve, hogy az ország minden pontjára eljuthasson a verseny. A klubokon kívül más szerveződések, és baráti körök is nevezhetnek, első körben a játszani kívánt társasjátékok neve, és a tervezett résztvevők számát várják február 8-ig.

Mint az igazi olimpián, itt is legalább olyan fontos a „diplomácia”, hogy közelebb kerülnek egymáshoz a játékosok, és együtt vehetnek részt az Olimpia játékos megmeredtetésein, és persze itt sem csak érem jár, hanem többféle nyeremény is jár majd a legjobbaknak. Azok a klubok, akik a legtöbb versenyzőt delegálják, külön nyereményeket és kitüntetést kapnak, ezen felül a játékosok az eredményeikkel a saját klubjuk játékgyűjteményét is gyarapíthatják!

Az Olimpia szeretne minden játékos embert megszólítani, így külön „családi” és „gémer” kategóriában is meg lehet magunkat mérettetni, és a versenytől sem kell megijedni, hiszen végső soron csak játék az egész!

A Társasjátékos Olympia csak úgy lehet teljes, ha figyelembe vesszük a toborzók és jelentkezők véleményeit. Ha jelentkezni szeretnétek, vagy bármilyen kérdésetek, észrevételetek lenne az olimpiával kapcsolatban, keressétek meg a rendezvénysorozat főszervezőjét, Hegedűs Csabát, a Társasjátékos klub vezetőjét az alábbi e-mail címen: tarsasjatekosolimpia@gmail.com.

Egy címkefelhőben az eddig nevezett játékok: DOMINION - 7 CSODA TICHU - PISZKOS FREAD, A KAPITÁNY OFFBOARD KRYSIS - SZÁGULDÓ ROBOTOK KAMISADO HIVE CUBULUS CSÓTÁNYPÓKER - JUNGLE SPEED – SWISH CARCASSONNE ALHAMBRA REPELLO RUMMIKUB STRATEGO WIZARD CATAN – GOMOKU - SMALL WORLD SET - DICSŐSÉG RÓMÁNAK – QWIRKLE

Ti melyik társasjátékkal neveznétek még az Olympiára?