játszma

2011. április. Az óvodában, ahová a fiam hároméves korától, vagyis szeptembertől járni fog, nyílt napot tartanak. Anyukák, egy-két apuka, a második otthonukat elhagyni készülő nagycsoportosok és a leendő ovisok zsúfolódnak össze egy kis terembe. A fiam is úgy tűnik, elvan a fajátékokkal, feltalálja magát, bár egyelőre nemigen közeledik a többiek felé.
A szemem a polcokat kutatja. Igen, a társasjátékokat.

Alapvetően játékos család vagyunk, nem kell senkit sokáig noszogatni, ha társasozásról van szó. Persze a gyerekek a legaktívabbak, jöhet minden, ami új és izgalmas, mégis sokszor van egy-egy kedvenc, amit egyszerűen nem tudnak megunni. Régen, ilyen volt a Gazdálkodj okosan, amivel engem a világból is ki lehet kergetni (egyetlen poénos geg a játékban, ami minden alkalommal megnevettet, az a „tiltakozz a háború ellen, lépj az 56-os mezőre” felirat), de szerencsére hamar sikerült olyan játékokat beszerezni, amik hamar kiütéses győzelmet arattak a butácska klasszikus fölött. Hogy hat évesektől tizenegy évesekig mi az igazán menő? Ez abból derül ki, hogy a gyerekek mit választanak!

Na, mit játsszunk, mihez lenne kedvetek? Ilyenkor szokott a nagy vita kialakulni, hiszen más a kedvence a kisebbeknek és a nagyobbaknak. Van, aki Catanozni szeretne, mások a Szellemlépcsőt vennék elő, vagy éppen Csótánypókerezne, mégis vannak olyan játékok, amelyek az ilyen vitás helyzetekben is mindenki kedvére válnak, erre az egyik legjobb példa az Év Játéka díjas Zooloretto. Az állatkert építés nem tűnt se túl fiús, se túl lányos témának, gyors, könnyen megtanulható, és tele van a gyerekek kedvenc állataival, így hamar borítékolható volt a siker, mégis az Év Játéka díj volt az, ami eldöntötte, hogy beszerezzük a játékot. A társas alapötletét a tervező, Michael Schacht régebbi pörgős kártyajátékából, a Colorettoból gondolta tovább, ami szerintem táblás játékként sokkal jobban működik, mint elődje. A játékosok különféle állatokat pakolhatnak föl teherautókra, majd azokat saját kertjükbe szállíthatják, hogy kifutókon mutathassák be kengurukat, elefántokat, pandákat és a világ egzotikus élőlényeit a nagyközönségnek. A karámokban és istállókban gyűjthetjük az állatokat, pavilonok fölhúzásával csalogathatjuk be a látogatókat, valamint a szerzett összegből bővíthetjük a létesítményeket, a lényeg, hogy a játék végére a mi állatparkunkban legyen a legtöbb lakó, minél jobban kihasználva a hely adottságait.

Nem nehéz megtanulni a Zooloretto szabályait, hiszen minden körben csak pár akció közül választhatunk, a játék állatai és grafikája nagyon kedvesek, és a gyerekek különösen élvezik, amikor a fiú és a lány állatok „összehoznak” egy kis kölyköt, csak legyen, aki elmagyarázza nekik a dolgot. Mindenki építkezik, a teherautók megtöltésénél együttműködhetünk, de ugyanúgy ki is lehet szúrni a másikkal, no persze csak annyira, hogy ne legyen belőle sértődés.

Az utóbbi időben egyre inkább szeretnénk kipróbálni a kiegészítőket, amelyekkel újabb elemek bonyolítják a játékot, szerencsére elég nagy a választék. Az Zooloretto XXL-ben állatokat adományozhatunk külföldi kerteknek, új állatokat és kisebb teherautókat kapunk a kétszemélyes játékhoz. A Bossban állatkerti munkásaink segítségével különleges akciókat hajthatunk végre az irodában, és állatkertünket új karámokkal bővítve lehet új taktikai lehetőségek nyílnak meg előttünk. A Zooloretto Exotic egy új dzsungel ösvényt ad a játékhoz, amin a legkülönlegesebb állatokkal találkozhatnak a látogatók, így megküzdve a legtöbb látogató elcsábításáért. Az Aquaretto különálló játékként is funkcionál, itt egy medencékkel és akváriumokkal felszerelt vízi parkot kell igazgatnunk, viszont az eredeti játékkal összeépítve a beszámolók szerint még izgalmasabb lesz az egész.

Igen, minden kisgyerekes anyában legalább egyszer-kétszer felmerül a vágy, hogy komoly kárt tegyen kibírhatatlan gyermekében, de ezúttal nem erre próbálok kreatív megoldást kínálni - csupán arra, miként kössük le izgalmas játékkal a kölyköket. Mert erre a célra a Rattlesnake remekül megfelel.

Nehéz olyan gyerekjátékot találni, ami ugyanolyan kihívást jelent a szülőnek, mint a gyerekeknek, ráadásul a különböző korú gyerekeket is sikerrel ülteti le egy játék köré. Az Elvarázsolt Labirintus egy trükkös memóriajáték, ahol minden játékos egy láthatatlan útvesztőben próbál mágikus kincseket összegyűjteni, mindezt egy olyan zseniális trükkel megvalósítva, ami mindenkit az első percben elvarázsol.

A játéktábla alatt egy tetszőleges nehézségűre beállítható labirintus húzódik, a felszínen mozgó mágneses bábúkra pedig alulról egy kis, fém golyót tapasztunk, majd igyekszünk úgy végigmenni a láthatatlan folyosókon, hogy nem ütközünk neki egy falnak se. Ha a figuránkat mégis áttoljuk egy fal fölött, akkor a mágnes elengedi a golyót, és az nagyot koppanva gurul ki a tábla egyik sarkához. Kiskapuként jelentkezett az ez első játékoknál, hogy lassan tolva bábunkat, a fal mellett meg lehet érezni, hogy a golyó ellenáll az akadálynak, de hamar kiegészítettük a szabályt azzal, hogy csak határozottan lehet lépni a két mező között, a kis házi szabállyal már tökéletesen működött a mechanika. Egyre-másra húzzunk kis korongokat, amikért a verseny folyik a játékban, miközben mindenki próbálja a fejében megrajzolt térképen kiigazodni.

A gyerekek nálunk nagyon hamar ráéreztek a dolog ízére, egymás után szerezték meg a különböző mágikus tárgyakat ábrázoló tokeneket, és még a játék vége felé is volt olyan, hogy nagyon el kellett gondolkodnom, hogy egyes falak merre is húzódnak. A labirintusok egyre kuszábbak lettek az idővel, minden partinál bonyolultabb útvesztőket találtunk ki. Amikor csak a kicsik játszottak a pár éves korkülönbséget is kiegyenlítettük köztük úgy, hogy a kisebb oldalára eső részre kicsit kevesebb falat raktunk, így lett hamar a kedvenc gyerekjátékunk az Elvarázsolt Labirintus.