játszma

Az év vége felé jótékonysági társasjátékos aukció indult, és én gondoltam, beszállok, felkínálva licitre pár régen nyakamon lévő, nem rossz, de egyszerűen nem nekem való játékomat (ezek egy részét magam is nyertem), és a befolyt összeget megtoldva néhány, az óvodának szánt játék megvásárlására költöm. Bár a bevételek nem szárnyaltak az egekig, azért végül két játékot is beszereztem és átadtam az óvodának: a Pappsatt és a Smart Car címűt. Ezek kiválasztásában közrejátszott az is, hogy nem sokkal előtte, a szülői értekezleten az óvónők beszámoltak arról, hogy a gyerekek két kedvenc benti játéka a memória és a fa építőkockák.

Előbbivel még nem jutott volna eszembe ellátni az ovi mini csoportját (amelybe január végén három-három és fél éves kölykök jártak), hiszen a korhatár-besorolása 4+ év, és nyilvánvalóan ezek a besorolások viszonylag jól működnek a gyerekek átlagát tekintve. Azonban azt hallottam, hogy a keresztfiamék az ő ovijukban állatkerti, állatetetős játékot játszanak, amelyben kockával kell dobni és körbe kell menni a ketrecek körül, márpedig ez alapján a németül Pappsatt, angolul Feeding Time névre hallgató társast véltem felismerni. Ezért aztán erre esett a választásom, de biztos ami biztos, vasárnap kinyitottam Miskával, hogy kipróbálhassuk, mielőtt az ovinak valami egyelőre használhatatlant adományoznánk. Ekkor láttam, hogy valójában csak nagyon is korrekt volt a kiadó: míg más esetekben gyakran látni alacsony korhatárbesorolást, amikor egy játéknak csak egyetlen, gyengus szabályváltozatát tudják játszani a kicsik, itt a 4 éves kortól való ajánlás a teljes szabályra vonatkozik, miközben némi javasolt módosítással a kisebbek számára is élvezetes lehet.

A törpés kártya (amelynek, Baloghné Simon Ágnesnek hála, most már a mai nevét - Meserét - is tudom, így hamarosan be fogjuk szerezni) helyett magyar kártyával játszott pirospacsi szinte azonnal meghozta az étvágyat további kártyajátékok megismerésére, így a különböző, éppen kézbe akadó kártyakészletekkel további játékok megismerésére nyílt lehetőség

Októberben az Essenből hazahozott Obstgärtchen (Kis gyümölcsöskert) olyan nagy sikert aratott, hogy bár eredetileg más terveim voltak, végül úgy döntöttem, karácsonyra beszerzem Miskának az "eredeti", "nagy" változatot, Anneliese Farkaschovsky 1986-os játékát, amelynek sikere nyomán a gyümölcsöskert Németországban franchise-zá nőtte ki magát számos kis játékkiadvánnyal, de még mesékkel is ellátva az apró rajongókat.

Az ember keveset lát abból, hogy az óvodában milyen játékokkal játszik a gyereke. Miska társasozós fejlődésének így van egy fontos ága, amelyről keveset tudok, de azért igyekszem megfigyelni. Azt például látom, milyen társasjátékok vannak a polcokon - leginkább semmilyenek (a májusban megismert Make 'n' Break a nagycsoportosoké volt, nekik is való). Ezért aztán szívesen segítenék, amikor a szülők körében a csoportnak vásárolandó karácsonyi ajándékokról esik szó.

Október Essen és a nagy nemzetközi játékvásár ideje. Négynapos (két nap utazás, két nap a vásáron) kint tartózkodásom idejére annyi találkozót beszéltem meg, annyi standot kellett végigjárnom, hogy csak a második nap vége felé jutott idő, energia arra, hogy a hazaérkezésemen gondolkodjak: valamiféle vásárfiát nézzek a gyerekeknek.

A lányom alig múlt még egyéves - két évvel ezelőttről már megvan a tapasztalat, hogy akkor Miskának nem tudtam még semmit sem hozni; most Borcsa az, akinek végül egy rendkívül szép karkötőt veszek (amelytől otthon juszt is elsírja magát, de sebaj, majd később tetszeni fog neki), a háromévesnek viszont már lehet találni játékokat. A korosztálynak ráadásul tele vannak dobozokkal a használtjáték-árusok, hiszen ahogy a gyerekek kinőnek a legkisebbeknek való játékokból, a szülők szép csendben meg is szabadulnak ezektől. Mármint nem a gyerekektől, hanem a játékaiktól. Így aztán amellett, hogy szerzek egy Ravensburger promó-kirakóst, Miskának végül (emlékezvén, hogy mintha ez valami ismert név lenne) egy jó állapotú Obstgärtchent szerzek be. Hogy pár héttel később itthon is megtalálom a játékot Kis gyümölcsöskert címen, az teljesen mellékes: a lényeg, hogy ezt a dobozt tényleg Németországból hoztam, neki.