Eljött hát a karácsony, és a fa alatt sok díszbe csomagolt doboz várt arra, hogy türelmetlen kezecskék tépjék le róluk a hosszas munkával rájuk öntött, színes papírokat. Talán nem meglepő, hogy társasjáték is akadt ezek között.

Mégpedig Miska ajándékát ő maga választotta, ahogy azt nemrégiben írtam: az általam előszűrt játékokat az interneten végigmutogattam neki, meséltem ezekről, aztán persze nem tudott választani, de este, amikor szóba hozta ezeket, kettőt emlegetett, így hát ezek kerültek a kívánságlistájára. Ezek közül az egyik a Die kleinen Zauberlehrlinge címet viseli, amit meg sem próbáltam felolvasni neki; elég az, hogy tudja, melyik játékról van szó.

A Drei Magier kiadó társasjátékáról van szó, amely láthatóan próbál építeni a saját Kinderspiel des Jahres (Az év gyerekjátéka)-nyertesük, az elvileg hatéves kortól javasolt Elvarázsolt labirintus sikerére, és nem is teszi rosszul: 2011-ben be is került az év három Kinderspiel des Jahresre jelölt játéka közé.

Elődjénél valamivel még könnyedebb játékról van szó, így az ajánlott alsó korhatár 5 év, vagyis a 4 és egyharmad éves kölyöknek abszolút bevált, a téli szünetben nem volt olyan nap, hogy legalább egy-kétszer ne játszottunk volna vele a kérésére.

Hogy miben hajaz az egész az Elvarázsolt labirintusra? Itt is négy varázslótanonc (szintén Rolf Vogt kedves rajzai) próbál boldogulni a táblán, feladatokat végrehajtván járkálni ide-oda, miközben próbálják a tábla alatt elrejtett mágneseket elkerülni. Igaz, ezúttal némi ügyességi elem is kerül a játékmenetbe, ami több mint üdvözlendő, hiszen, mint már írtam, nemcsak hogy fontos a kézügyesség fejlesztése, óvodás korban általában ezen a téren a fiúk valamelyest le vannak maradva a lányokhoz képest.

No szóval, miről is szól a játék? Ha Miskát kérdeznénk, biztosan elmondaná, sokaknak elmagyarázta már: „Az a lényeg, hogy a tűzgolyót csak akkor próbálhatod meg betolni középre, ha már a színes golyókat betoltad a megfelelő színű üstökbe, ami nem könnyű, mert el lehet esni a mágnesekben, és ha jól toltad be a tűzgolyót, akkor felgyullad a láng”, de egyelőre inkább maradok a hagyományos szabályismertetésnél, amelyben először megtudjuk, hogy mi a cél és ennek elérése érdekében mit is teszünk a saját körünkben.

A sztori szerint varázslótanoncok vagyunk, akik igyekeznek eljuttatni a megfelelő alapanyagokat (színes fagolyókat) a megfelelő (színű) üstökbe, amelyek a tábla négy sarkában helyezkednek el. Minden játékos a tábla valamelyik oldalától indul, és a figuránkat, amelyre ráhelyezünk egy-egy golyót, egy kis pálcával tologatjuk ide-oda a táblán. Csakhogy vigyáznunk kell, nehogy elessünk: a tábla alatt mágnesek rejtőznek, és ha figuránkat rátoljuk egy ilyenre, akkor az megbotlik, az alapanyag-golyó kiesik a kezéből, és buktuk ezt a kört: visszamegyünk a kezdő pozícióba, majd a következő játékoson a sor.

Amikor pedig sikerült mind a négy üstbe eljuttatnunk a megfelelő színű alapanyagot, bebizonyítottuk, hogy méltók vagyunk a nagyobb feladatra. Körünkben végre megpróbálkozhatunk a tűzgolyó célba vitelével is: ehhez a középen álló nagy tűzhely közepére kell betalálnunk, amit ha sikeresen megoldunk, még a lángok is felgyulladnak (remek kis mechanikus látványeffektus, még a felnőtteknek is örömet csal az arcára).

Ahogy az Elvarázsolt labirintusban, itt is fontos szerephez jut a memória. A mágnesek elhelyezkedése ugyanis mindig más, és a labirintussal ellentétben a játék kezdete előtt nem is látjuk, merre lehetnek ezek a rejtett akadályok. A tábla alatt elhelyezkedik nyolc fix mágnes – négy az üstöknél, négy a középső tűzhely körül –, amelyek segítenek a golyók megfelelő helyre juttatásában (ezeknél jókor billennek meg figuráink), miközben persze elkerülendő akadályt jelentenek. De van még négy mágnes, amelyeknek a helyét véletlenszerűen határozzuk meg: a játék előtt megrázzuk az egész dobozt, amelynek a tetején a tábla fekszik, és a mágnesgolyócskák csak ezt követően állnak meg valamelyik rejtett bugyorban, hogy ezután gonosz vigyorral várják a mit nem sejtő varázslótanoncokat.

Nos, a játék sikere itthon a várakozásaimat is felülmúlta. Az egy dolog, hogy rögtön egy nap alatt öt partit nyomtunk le belőle, de ezt követően minden vendégünknek játszania kellett vele, elfogadható kifogás nincs. Ennek megfelelően Miska tényleg gyakorolhatta azt is, hogyan kell játékszabályt magyarázni (egyelőre, hacsak nem volt muszáj nem szóltam közbe, idővel úgyis megtanulja), de az biztos, hogy a vendégek nem tudtak ellenállni az invitálásának. Erre talán a legfőbb bizonyíték az, hogy karácsony másnapján még édesapámat is megtanította rá, pedig amióta felnőttként társasozom (tehát mintegy tíz éve), az öreget nekem sosem sikerült rábeszélnem, hogy csatlakozzon a játékunkhoz…