Még mindig karácsony, bár az alább részletezendő játékot valamiért csak újévkor sikerült kipróbálnunk Miskával. A Nacht der Magier, vagyis a Varázslók éjszakája című játékot igazából legalább annyira én kaptam, mint a gyerekek, mert igazán régen szerettem volna kipróbálni, és nem is csak 2006-os Kinderspiel des Jahres (Az év gyerekjátéka) jelölése miatt.

Az alapötlet és a történet egyszerű, a Drei Magier sok más játékához hasonlóan varázslós (lásd a Miskával és Borcsával is már régen játszott, itt is ismertetett Kis varázslóinasok gyerekszereplőit vagy Az elvarázsolt torony gonosz mágusát), a játékmenet pedig részben taktikai, részben ügyességi. Röviden: ha jól értem, valamiféle varázslómester-választás kedvéért gyülekeznek éjszaka a varázslóink a sziklás, fenyőfás területen, a tűz körül, hogy aztán az legyen a varázslómester, aki kellőképpen bizonyítja rátermettségét azzal, hogy a saját varázsüstjét juttatja el a tűz alatt található varázskörbe.

A játék előkészítése egy kicsit hosszadalmas, de néhányadik próbálkozásra már gyorsan megy: fel kell rakni különböző méretű fakorongokat három körben, fenyőfákat egy körben,

plusz még egy belső körben az üstöket is (minden varázslónak három üstje van, amely a jeléről felismerhető, csakúgy, mint az ovisok holmijai), és persze középre kerül a varázskör, arra rá pedig a tűz maga.

 

Mindeddig még talán nem túl izgalmas, de mivel a játéknak az a címe, hogy a Varázslók éjszakája, talán be kellene sötétíteni…

Mármint… teljesen.

Igen, így már jó lesz. A játék izgi különlegessége az, hogy koromsötétben játszható! A szabály egyszerű. Az első körben megfogom a varázslómat, a sötétben kitapogatom, hogy hol a tábla széle, és elkezdem befelé tolni, a tűz közepe felé. Ha már a táblán van, nem emelhetem fel többet a következő körig, csak tolhatom. Lassan, óvatosan. A cél az, hogy a megtolt kövekkel arrébb toljuk a fenyőfákat is, az üstökkel a tüzet tartó nagy korongot is, hogy alatta előbukkanjon a varázskör…

…de persze mire idáig eljutottunk, már párszor másik játékosra került a sor. Amint ugyanis valami (főleg korong vagy fenyőfa) leesik a tábláról (ezt főleg a koppanásból tudjuk), a varázsló megáll ott, ahol van, és a következő játékoson van a sor. Szerencsétlen következő játékosnak fogalma sincs, hogy mi mennyire romboltuk szét a pályát, ezért lehet, hogy a varázslója még csak fel sem kerül a táblára, és már leesik miatta egy újabb korong…

A terep azonban minden egyes lepottyanó darabbal tisztul, és csak idő kérdése, mikor sikerül valamelyik játékosnak egy üstöt (remélhetőleg a sajátját) betolnia az idővel előkerülő varázskör közepére. Akinek először bejut az üstje középre, megnyeri a játékot!

Meg kell jegyeznem, hogy a játékot világosban is lehet játszani, felnőtt szemmel talán érdekesebb is úgy, sokkal többet taktikázhatunk és sokkal kevésbé a véletlenen múlik, hogy leverünk-e valamit a tábláról, illetve hogy mennyire tudunk keresztbe tenni az ellenfeleinknek. Gyerekekkel viszont a sötétben játszott variáció egyértelműen szórakoztatóbb.

Azt azonban ezúttal komolyan kell vennünk, ami a dobozon látható: 6 éves kortól. 5 év alatt legalábbis semmiképp nem ajánlanám a Varázslók éjszakáját, több okból sem –pedig a szabálya egyszerű és könnyen elsajátítható. A gyerekek kézügyessége folyamatosan fejlődik az óvodás kor alatt, márpedig itt igazán ügyesen kell mozgatniuk a figurákat. De még akkor sem könnyű megérteni, hogy hogyan mozognak a kör alapú tárgyak, ha egymásnak tolódnak, és főleg nem könnyű alkalmazni a megértetteket. Vagyis ezt a játékot jól játszani tényleg nehéz hatéves kor alatt.

A dolog lelki oldaláról nem is beszélve. „Anya, most ne nézz ide!” „Most forduljatok el!” mondják a gyerekeim általában a mindennapok során, amikor valami olyat szeretnének csinálni, amiről tudják, hogy nem szabad. Ezekről a szuper dolgokról nem azt tanulták meg (még), hogy nem jó, ha megteszik, hanem azt, hogy ha meglátjuk, hogy megtették, azért szidalmazást kaphatnak. Hát valami efféle kísértést érezhetnek akkor is, ha töksötétben játszunk egy játékot. Borcsa a Nacht der Magierhez télen még kicsi volt, de négyéves vendég lánnyal is játszottunk (Miska magyarázta el a játékot), és neki is nehéz volt a sötétben betartani minden szabályt – nem felemelni a varázslót mozgatás közben; lassan és óvatosan tolni, hogy az első leeső darabnál rögtön megállhassunk; ilyenkor tényleg megállni és így tovább.

A játék eleddig néhány alkalommal került elő; úgy hiszem, jövő télen, nagyobb gyerekekkel már nagyobb sikere lesz. Ilyenkor, május tájt már kevésbé javaslom, hogy ezzel játsszunk, hiszen már akkor sem tudunk teljesen besötétíteni, amikor a gyerekek aludni mennek a játékhoz egyébként ideális szobájukban, amelynek plafonjára és falára a lelkes apukájuk sötétben világító csillagokból éjszakai égboltot varázsolt a legnépszerűbb és a saját csillagjegyüknek megfelelő csillagképekkel…


Tetszett a cikk? Kövesd az oldalunkat facebookon is, hogy ne maradj le az új cikkekről és a blogban meg sem jelenő színes tartalmakról!