Értelmiségi (sznob) és „túl régen voltam gyerek” körökben illik szidni, lenézni Bartos Erika könyveit (Anna, Peti és Gergő-sorozat, Bogyó és Babóca meg a többiek). Nyilván nem is minden alap nélkül: mind a nyelvezet, mind a narratíva ezekben néha bántóan gyenge. A helyzet azonban az, hogy mégis csak tudhat valamit, konkrétan azt, hogy miként szólítsa meg a gyerekeket – ehhez talán sok dicsért művésznél is jobban ért. A célzott korosztály (bölcsisek és óvodások) nagyon is kedveli ezeket a műveket. A Bogyó és Babóca alapján készült animációs sorozat ráadásul a maga profi gárdájával (animációs rendezők, zene, narrátor) jóval az alapanyag fölé emeli a meséket. Nem véletlen, hogy a menő katicalány, a két lábon járó csigafiú és a rovarnép történeteire immár egész franchise épül, pólók, kegytárgyak – és társasjátékok formájában.

A társasjátékok többsége a korosztálynak és a sorozatnak megfelelően tökegyszerű, bár aki régóta olvassa ezt a rovatot, az talán már láthatja, hogy a korosztálynak is lehet izgalmasabb játékokat kínálni. Másfél éve, ismerősök szilveszteri partiján például már játszott Miska az Úton az oviba című szimpla kockadobálósdival, amely nemigen lép le az indiai eredetű Kígyók és létrák című játék által több ezer éve kitaposott útról. Vagyis dobunk és lépünk, és bizonyos mezőkre lépve még előrébb juthatunk, másikakról visszacsúszhatunk (esetleg kimaradunk dobásból stb.).

A húsvétra nyuszitól megkapott Bogyó és Babóca társasjátéka nem játék, hanem szokásos kétmesés könyv, de a borító belsejében megtalálható a pálya is, a hátlapon belül pedig a szabályok. (Az egyik mesében egyébként társasoznak a kis állatkák, és megtanulhatjuk, hogy méltósággal el kell viselni a vereséget, mert még az is jobb, mint egyedül játszani.) No, ez a játék sem több a fentinél, bár a játékhoz figurát keresve egészen sikerült feldobnunk a dolgot a Starfarers of Catanhoz kiadott speciális, festett űrlényfigurákkal. Két év, nyolc hónaposan ezt már Borcsa is tudta játszani, engem pedig a kiadvány tervezésének alapvető logikai hibája szórakoztatott: ötletes és dicséretre méltó ugyan, hogy a mesékhez ezúttal bónuszként játékot is kapunk, de így, hogy egy-egy mezőre lépve a figurákat felemelve kellene ellapoznunk a könyv hátuljára, hogy rájöjjünk, mi a teendő, az első pár játszma mindenképpen fejfájást okoz…

Amelyik Bogyó és Babóca társasjátékról viszont érdemes írni, az az általunk az év elején próbált (kölcsönbe kaptuk) Szülinapi meglepetés címet viselő… dob és lép játék. A korábbi tapasztalat alapján, be kell vallanom, nem számítottam tőle sokra, de kellemes meglepetésben volt részem. A sztori szerint főhőseink itt születésnapi meglepetéssel igyekeznek Baltazár, a méhecske házához, csakhogy oda a meglepetés, ha lebuknak, ezért nem szabad, hogy Baltazár találkozzon velük az úton, és főleg: előbb kell odaérniük nála.

No, ez egy kooperatív társasjáték (írtam már ilyenekről, konkrétan a Gyümölcsöskert két inkarnációja kapcsán), ami azt jelenti, hogy vagy mindenki nyer, vagy mindenki veszít; teljesen mindegy, ki érkezett elsőként a házhoz, ha közben nem segítettünk a lemaradónak Baltazár elkerülésében. A feladat pedig nem könnyű. Mert igaz ugyan, hogy mi járhatunk a rövidebb (narancssárga) útvonalon is, igaz, hogy egy-egy bábunak segítői is akadhatnak (Sün Soma és a madár is elvisz valakit a hátán), közben azonban Baltazár minden egyes figura mozgatása után lép, csupán eggyel kevesebbet, mint az aktív figura.

A játék kezdettől fogva izgalmas és jól kiszámított, mindig benne van a levegőben, hogy Baltazár utolérhet minket. Itt jön képbe a hangyák segítsége: hangyafejes mezőkre lépve választhatunk egyet a képpel felfelé fordított korongok közül, amelyek különböző segítségeket nyújthatnak a játékosoknak. Még azt is megkockáztatom, hogy az ezekhez kapcsolódó döntések (léphetünk más helyett, léphetünk valaki mással is, elrejtőzhetünk egy bokorba, hátráltathatjuk Baltazárt…) a doboz által jelzett négyéves korosztály jelentős részének képességeit meghaladják (hiszen ezek időzítésének mérlegelése ilyenkor még fejletlen taktikai érzéket kíván). Ám mivel a játékhoz (egy-egy mező kapcsolódó szabályának felolvasásához stb.) úgyis szükséges, legalább kezdetben, egy felnőtt jelenléte, a nehézségeket a szülő rendesen át is tudja hidalni.

Aztán, ha a vége felé esetleg kezdenénk túlságosan nagy előnyre szert tenni Baltazárhoz képest (nem fogunk), még egy kis izgalom jön a képbe: a méhecske (hosszabb) útján pár születésnapi meghívó levél hever, a galambpostás ejtette el őket. Ha ezeket Baltazár meglátja, oda a meglepetés! Szóval még ezeket is össze kell gyűjtenie valakinek…

A tábla színes, a történet bájos, az izgalom adott (bár Borcsa kezdetben még csak a korongokat rakosgatta, később már ő is beszállt a játékba, főleg úgy, hogy dobott a kockával és azt csinálta, amit mondtunk neki), és bár a szabály nem ad egyértelmű választ minden kérdésre, a Szülinapi meglepetés nekem okozta a legnagyobb meglepetést. Egyszerűen… jó.

Tetszett a cikk? Kövesd az oldalunkat facebookon is, hogy ne maradj le az új cikkekről és a blogban meg sem jelenő színes tartalmakról!