Én esküszöm, nem erőltetem a fiam korát meghaladó játékok kipróbálását, de néha nehéz nemet mondanom. Az Abandon Ship azon társasok közé tartozik, amelyeknek annyira gyerekbarát, kölykök számára vonzó a külseje, hogy többször elővettük már azelőtt is, hogy a szabályait megtanultuk volna. Sőt a hihetetlenül hosszú, kétrészes tábla (a hajó és a tenger), illetve a patkányfigurák annyira gyerekjátékot sugallnak, hogy felnőtt társaságban már többször, többen (kezdők és haladók egyaránt) elutasították, hogy ezzel játsszunk, pedig ha a 10+-os amerikai korhatár-besorolással nem is értek egyet, egy 8+-t én is simán megszavaznék neki.

Persze, ahogy lenni szokott, Miska februárban addig kérdezősködött, míg végül elmondtam neki a szabályokat, és hamarosan már játszottuk is az Abandon Shipet rendesen, a „felnőtt szabályok” szerint, ami őt nem kis elégedettséggel töltötte el annak ellenére is, hogy nyerni még nem volt sok esélye – a játék maga kellőképpen gyerekbarát elven alapul és szórakoztató ahhoz, hogy a győzelem másodlagossá váljék. Az pedig egyszerűen nem is zavart minket, hogy elvileg csak hárman vagy többen játszhatnánk…

Ebben a játékban hét színes patkány (lila, kék, piros, sárga, zöld, narancs, fekete) próbál felfelé menekülni a csillagos éjszakában a meglehetősen Titanic-szerű hajó fedélzetére, hogy az elsők között hagyhassák el a süllyedő hajót – illetve, hogy egyáltalán túléljék az egészet. Néhány lemaradó patkány ugyanis szinte biztosan vízbe fullad majd, miközben a többiek fölfelé rohanván egy-egy sajt kedvéért állnak meg, feljutásukat szintén kockáztatva ezzel.

A játék, amely némileg a titkos kártyás King up! és a dobókockás Ki nevet a végén?-féle dob és lép játékok összeházasításának nevezhető, azzal kezdődik, hogy minden játékos húz egy mentőöv-korongot, amely titokban meghatározza, hogy melyik három patkánynak drukkolunk majd, vagyis melyik három patkány hozhat a játék végén pontokat nekünk. És már kezdődhet is a játék: dobunk nyolc kockával.

(A játék szabálya egyébként rémesen van megfogalmazva; egyszerűen komoly kihívást jelent a helyes játékmód elsajátítása – elsőre nem is sikerült; angol nyelvű fórumokon fedeztem csak fel a félreértéseket. De rögtön az elején megtorpantam, amikor először évekkel ezelőtt próbáltam értelmezni a szabályokat: a hét patkányt ugyanis nyolc kockával kell mozgatnunk – a nyolcadik egy fehér, amelyről a szabály egyetlen szót sem szól. Később ír csupán arról, hogy ha olyan számot vagy jelet dobunk, amely be van karikázva, akkor bármely színű patkányt mozgatjuk, és ezt olvasván, ha komolyabban megvizsgáljuk, észrevehetjük, hogy a fehér kockán minden oldalon bekarikázott jelek vagy szimbólumok láthatók, de tényleg nem lehetett ezt például beleírni a szabályba? És tényleg olyan színnel kellett elmagyarázni az egyik jelet, amilyen színben az a jel nem is létezik…?)

Aki dobott a kockákkal, kiválaszt, félrerak egyet, és végrehajtja a rajta jelölt akciót. Vagyis, ha számot lát, ennyivel tolja fölfelé a megfelelő színű patkányt; nyíl hatására előremozgatja a patkányt az előtte álló következő patkány szintjére; vasmacskát választva pedig lefelé mozgatja a patkányt a mögötte lemaradt patkány szintjéhez. Bekarikázott szám vagy szimbólum esetén pedig kiválaszthatja, melyik patkányt mozgatja (komoly tatkikai, döntési lehetőség). Ezt követően a maradék kockákat megkapja a következő játékos, és most rajta a sor: (bár a szabályból elsőre ez nem volt világos) neki is dobnia kell, kiválasztania egyet a maradék kockákból, félrerakni, végrehajtani az akciót és így tovább. Ha olyan számot választottunk, amelyik mellett egy x látható, akkor azt nem rakjuk félre; a következő játékos megkapja ezt a kockát is.

Az igazi izgalom akkor következik, amikor a következő játékos már csak egy dobókockát kap. Ekkor ugyanis süllyed a hajó, és felfedünk egyet a víz süllyedését jelző korongok közül, amely megmutatja, hogy hány mezőnyit süllyed a hajótest a vízbe (ennyivel toljuk lejjebb a hajótáblát a keretben). Ha nem ért patkányt a víz, hurrá!, viszont ha egyet utolér, akkor annak kampec, a dobókockáját is ki kell venni a játékból. (Ha többet ér utol, akkor csak akkor süllyeszt el egy egeret a víz, amikor az aktuális legalsó patkány szintjén már csak egy patkány marad.)

Külön mókát jelentenek a fedélzeten található, 1-2 pontot érő sajtjelölők (a pontszám a játék végéig titkos marad); ezeket az kapja meg, aki egy patkányt melléjük mozgat. Márpedig pár pont igen fontos lehet, hiszen a játék végén összesen tíz pontot fogunk kiosztani, a tervező szokásainak megfelelően trükkös módon. Amelyik patkány ugyanis elsőként ér a fedélzetre – semmit nem kap, ugyanis elvész a pánikba esett utasok között. A második patkány a nagy nyertes: ő 5 pontot ér, a harmadik 3-at, a negyedik 2-t. Amikor már négy patkány felért (ha maradt ennyi egyáltalán), a játék véget ér, és a játékosok felfedik a mentőöv- és sajtlapkáikat – természetesen azokért a patkányokért kapunk pontot, amelyek színe a lapkánkon látható.

A játék nem kifejezetten egyszerű, főleg egy négy és fél éves kisfiú tapasztalati szintjéhez mérve, de Miska egészen ügyesen megbirkózott vele. Valószínűleg azért, mert nehéz döntések ide vagy oda, mégiscsak a legalapvetőbb gyerekjátékokat idézi az, hogy kockákkal kell dobni és (általában) a megfelelő színű figurákkal lépkedni előre, afféle versenyt idéző módon. Persze „az első patkány nem kap pontot” szabály elsajátítása beletelt két játékba – és még ekkor is javasolta, hogy legközelebb úgy játsszunk, hogy az első patkány ugyanannyit kapjon, mint a második –, a saját színek titokban tartása pedig szintén nem igazán megy még, de akkor is, az Abandon Ship meglepően jó szórakozást jelentett az ovis kölyök számára. Elő is kerül időről időre, így a „NVRSNKS” nevet viselő gőzhajó (magyarra fordítva kb. „SHSMSLLYDL”) időről időre elsüllyed kellemes vasárnapjainkon.

Tetszett a cikk? Kövesd az oldalunkat facebookon is, hogy ne maradj le az új cikkekről és a blogban meg sem jelenő színes tartalmakról!