A névnapja négy héttel követi a fiam születésnapját, így szeptember végén remek alkalom nyílt arra, hogy Miska valami apróságot – például egy újabb játékféleséget – kaphasson. Ekkortájt látogattunk el egy kedves ismerős családhoz is, ahol a fiamnál fél évvel idősebb kölyöknek (és fiatalabb húgának) kellett szintén beszereznem valamiféle vásárfiát. A választásom egy különleges memóriajátékra esett: bár a Memory különböző válfajai szinte minden háztartásban megtalálhatók, úgy gondoltam, hogy ez a kihívást jelentő verzió már egyáltalán nem ilyen elterjedt. És mivel éppen sok gondolkodási időm nem volt, rögtön két példányt is vettem belőle, hogy Miska is ezt kaphassa a névnapjára.

A fiam, bár számos képességével meghaladja a korát (nehéz megállnom, hogy ne tegyem hozzá apai büszkeséggel: „természetesen”), ezen a területen nem jeleskedett kifejezetten. Lehet, hogy korának tökéletesen megfelelt, csupán erős konkurenciát kapott az ismerős, szintén nem buta kölykök személyében, de mintha azt vettem volna észre, hogy koncentráció, különösen a koncentráció akarása terén vannak enyhe elmaradásai. Szép, fából készült memóriajátékot már réges-rég beszereztem neki, de sosem tudtuk megtenni a nagy lépést előre: ez mindig is „párkereső” maradt, sosem memóriajáték; hatnál több lap lefordítása esetén már zavarta, hogy nem találja meg rögtön a párokat, márpedig, főleg ebben a korban, ha nem tetszik neki, az effélét nem kell erőltetni.

Az új, névnapra kapott Chelona („görög kínai”) párkereső (Pair Discovery/Pärchen Entdecken) keményebb dió volt, mint gondoltam. Különlegességét a szép ábrákon kívül az jelenti, hogy a lapkapárok egyike mindig lyukas, és a lyukon keresztül ellenőrizhető, hogy a két különböző (!) ábra mennyire illik egymáshoz.

Ötletes és szép rajzokról van szó, csupán a feladvány jóval nehezebb annál, mint amit a dobozon írnak – a dobozon 3 éves kortól szerepel, de a közel négyéves ismerős kisfiúnak sem volt könnyű elsőre megtalálnia a párokat, amikor apjával a felfordított lapok között keresgéltek. Klasszikus, „lefordított lapok közül fordítsunk fel párokat” módszerrel ez a játék a korosztály számára még egyszerűen túl nagy falat, különösen úgy, hogy a dobozban nem kevesebb mint 24 pár szerepel, amelyeknek ráadásul némelyike nem átall még hasonlítani is egymásra.

A párok megkeresése ennek ellenére remek szórakozást jelentett, ahogy az egytől hároméves korig igazán népszerű „pakolgatós” játék is – hiszen neki már maga az is élményt okoz, hogy a párokat összerakja egy kupacba, majd azokkal módszeresen kitölti a dobozt, és amikor teljesen kitöltötte, akkor újra ki lehet borítani az egészet (az ötödik után már apát is), hogy újra megkeressük a párokat és újra összegyűjthessük őket a dobozba.

 

Memóriajáték terén azonban nem történt sok előrelépés. Csak most, négy hónap távlatából látom a fényt az alagút végén – memóriajátékok hadával edzettük azóta a képességeit, sosem erőltetve. Mindezekről talán egy későbbi bejegyzésben esik szó, de hol a különböző Fekete Péter-kiadásokat („klasszikus” régi rajzos, „L’ecsós”, sőt „Gyűrűk urás”) használtuk némi párkeresésre és memóriatréningre, hol egyéb játékok váltak párkeresővé. És rendre előkerült a nagyobb gyerekeknek való Csupa csupasz tyúkeszű is, amelyet bár lépésről lépésre közelítettünk a valódi szabályai felé (még nem járunk ott), egészen mostanáig, február elejéig nem szerette, ha a megkeresendő párokat képpel lefelé tartottuk a tyúkok sétakörének közepén. Február első hétvégéjén azonban hirtelen nemcsak hogy hagyta ezt (noha előtte, mint a fenti képek mutatják, a Chelonával továbbra is felfordított lapokkal játszottunk), de egy-egy megtekintés után 75%-os valószínűséggel meg is mondta, hogy melyik ábrát hol látta, amitől őszintén elámultam. Nem utolsósorban azért, mert hiába akartam segíteni neki, rendszeresen ő tudta jobban, hol rejtőznek a keresett rajzok; máskor meg konkrétan fogalmam sem volt, hol keressem ezeket, ő pedig szinte tévedhetetlen magabiztossággal emelte fel a megfelelő lapkákat. De aztán végül, váratlanul mégis azt javasolta, váltsunk át a képpel felfordított párkeresőzésre.

„Miért? – kérdeztem tőle. – Hiszen olyan ügyes voltál!” Erre ő rám nézett a legőszintébb arcával, kerekre nyílt szemekkel, és barátságosan belém rúgott: „Mert szeretném, ha apa is tudná játszani a játékot.”