A nyár eleji nagy hajrá mindenkit leköt valamennyire (én magam is pár vizsga miatt tűntem el az utóbbi hetekben), viszont ahogy elindul a nyaralószezon, végre több időnk lesz a pihenésre, és természetesen a társasjátékozásra! A Drakula dühe című társasjáték sem témájában, sem hangulatában nem kötődik a napsütéshez, inkább ködös városok fölött pislákoló telihold képét idézi, mégis a játék tökéletes arra, hogy egy-egy esti sütögetés mellett bizonyítsuk ismerőseinknek, hogy könnyed, baráti kockadobálás sokkal izgalmasabb is lehet, mint a végeérhetetlen Rizikó vagy a Monopoly.

A játék a 19. század végi Európába kalauzol minket, ahol a titokzatos erdélyi nemes, Drakula gróf gyűjti erejét, hogy élőhalottak seregével népesítse be az egész kontinenst, ahogy azt Bram Stoker klasszikus rémregényéből ismerhetjük. A játékosok két csoportra válnak szét, egyikük a vámpírgróf szerepébe bújuk, és célja, hogy vérszívók hadával árassza el a világot, addig a többi játékos a négy bátor vadász köpönyegét öltik magukra, akik pedig körmük szakadtáig igyekeznek elpusztítani az ördögi Drakula grófot. A játékötlet alapja kísértetiesen hasonlít az egyik, manapság már lassan feledésbe merülő társasra, ami Scotland Yard, illetve magyar másolatként Police 07 néven futott. Aki nem emlékezne, annak röviden elmesélném, hogy a két játék arról szolt, hogy a négy nyomozó egy adott nagyvárosban (London vagy épp Budapest) igyekezett egy szökevény bűnöző, Mr. X nyomára akadni, aki különféle tömegközlekedési eszközökre szállva próbált az időt húzva kereket oldani. A Drakula dühében ezt az alapot turbózták föl a készítők, hiszen egyszerű menekülésen kívül, amolyan amerikai módra megspékelték egy rakat fegyverrel, misztikus eseményekkel és egy igazi vérre menő küzdelemmel.

A nagy hajtóvadászat kezdetén Drakula gróf tartózkodási helyét még homály fedi, az őt irányító játékos dönti el, melyik európai városban bújjon meg, majd a minden körben le kell raknia a táblán látható kártyasávra egy lefordított helyszín lapot, amelyen mindig egy város (vagy egy tenger) neve szerepel, rárak készletéből egy bonyodalom lapkát (farkasok, zsiványok, vihar, vagy épp köd) ezzel titkosan jelölve a vámpír útvonalát. A vadászok sorban utazgatnak Európa nagyvárosai között és igyekeznek Drakula nyomára lelni, hiszen ahol már járt a vámpír ott a grófot megszemélyesítő játékos fölfedi a megfelelő lapot és a rá helyezett bonyodalmat, amely életre kelti egyik csatlósát vagy egy misztikus természetfeletti jelenség próbálja hátráltatni az üldözőket. A sokszor életveszélyes nyomokra bukkanva a nyomozók igyekeznek fókuszálni erőiket, hogy kisakkozzák ellenfelük búvóhelyét, a földerített nyomvonalakból számolgatva lehet következtetni Drakula jelenlegi hollétére, hogy bekeríthessük és legyőzhessük a megfelelő pillanatban. A macska-egér harcot fűszerezi, hogy a napszakok váltakozására is figyelnie kell mindenkinek, hiszen a napfényben a vámpírok erejüket vesztik, viszont, amint leszáll az éj, természetfeletti hatalmukkal a legfelkészültebb ellenfeleit is képes elpusztítani. A harcrendszer egy kő-papír-olló (támadunk, kitérünk vagy menekülünk) és kockadobás ötletes ötvözete, amit természetesen különféle tárgyakkal, eseményekkel, és képességekkel fordíthatunk a saját javunkra.

Megmondom őszintén már régebben, a magyar megjelenés után próbáltam ki a játékot, tetszett is, de nem voltam tőle elájulva. Az ember manapság tobzódik az újdonságokban, és hajlamos úgy válogatni a társasjátékok között, hogy az összetettebb, szerencsétől függetlenített, agyalósabbakat választ, így most amikor újra előkerült a Drakula dühe, már csak legyintettem, hogy na, én az ilyeneken már túl vagyok. És persze olcsó sznobériámra jött az arculcsapás, amikor az embert elkapja egy játék hangulata, amikor eszeveszetten kezdi gyűjteni a karókat és az ezüst pisztolygolyókat, számolgatja, hogy hogyan is lehetne sarokba szorítani a vérszomjas grófot, hogy a hajnal virradtával lecsaphassunk rá. Egy hét telt el, és amikor a harmadik parti után győzködi ellenfeleit, hogy ugyan már, csak egy vércseppen múlott, igazán belefér egy visszavágó, akkor jössz rá, hogy nincs értelme összetettség alapján válogatni a játékokat, hiszen mindig az a lényeg, hogy jól szórakozzuk, legyen szó teljes civilizációk felvirágoztatásáról, egy vállalkozás beindításáról, vagy épp egy kis könnyed, esti vérszívásról.