Németországban ezekben a pillanatokban hirdetik ki a Kennerspiel des Jahres (az év játéka gyakorlott játékosoknak) és a Spiel des Jahres (az év játéka) nyerteseit. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy bár a díj lehet (biztos), hogy nem az igazi „gémereknek” szól, és ízlések és pofonok nyilvánvalóan különböznek, a szakmai zsűri szinte minden évben rendkívül jó munkát végez, amikor megkeresi a legjobb, legélvezetes játékok közös nevezőjét, illetve tavaly óta nevezőit, amelyek a lehető legszélesebb közönségrétegnek nyújtanak minőségi szolgáltatást. Továbbá nem nevezhetjük jelentéktelennek a díjat, amelynek odaítélése legalább megharmincszorozza a játékok eladott példányszámát (a tavaly indult Kennerspiel kapcsán még nincsenek friss adataink, bár A 7 csodából első évben eladott 200 ezer példány hasonló sikert sugall).

Lássuk tehát, idén melyik játékok lettek a „szerencsések”!

A gyakorlott játékosoknak szóló Kennerspiel des Jahres díjat 2012-ben a Village nyerte. Inka és Markus Brand játéka sok szempontból az a „hagyományos” munkáslehelyezős játék, amely kategóriából szinte minden évben láthattunk egyet a jelöltek között, de mind a Stone Age, mind a Fresco, mind a Lancaster (szerény véleményem szerint jogosan, bár a Lancaster kiemelkedően jó játék) alulmaradt az adott év díjazottjaival szemben. A Village hasonló felépítésű játék, mondhatni, egészen szokványos – miközben minden részletében kicsit más, a tervezők egyszerűen mintha küldetésüknek érezték volna, hogy minden akciómezőt friss, sziporkázó ötletekkel töltsenek meg.

A játék, amelynek tematikus keretéül a falusi életmodell szolgál, fő újításként bevezeti a generációk intézményét. Az embereink első, második, harmadik és negyedik generációhoz tartozhatnak (első generációsakkal kezdünk, és ők „teremthetik meg” a következő generációkat). Akcióink egy része idővel jár, öregíti-betegíti figuráinkat, és bizonyos „idő” elteltével figuráink elhaláloznak, természetesen generációs sorrendben. Ekkor pedig már csak az a kérdés, hogy jut-e hely nekik a történelemkönyvben, vagy enélkül kerülnek be pusztán a temetőbe…

A játék hangulata közel sem ilyen sötét, legfeljebb kissé determinisztikus; embereinkkel különféle életpályamodelleket követhetünk, és persze vissza is hívhatjuk őket, de ez esetben biztosan nem tudják kihasználni a bennük rejlő igazi potenciált. Az egyik vásárolni megy, a másik ugyanott kitanul egy mesterséget és magának állítja elő a termékeket. A piacokon való vásárlást egyetlen játékos váltja ki, de akkor mindenki beszerezhet a piacról valamit. Indulhatunk vándorútra is a szomszédos településekre, vagy a polgármesteri állásért is küzdhetünk, kihasználva az egyre nagyobb hivatali befolyásunkat, illetve papnövendéknek is állhatunk, de persze nem mindenkiből lesz pap, aki növendéknek áll… A Village ötletes, szép játék, korrekt játékidővel, mindenkinek csak ajánlani tudom.

A nagyközönség számára még fontosabb Spiel des Jahrest 2012-ben a Kingdom Builder nyerte, szintén megérdemelten. Ezzel talán a gyakorlott társasjátékozók is elégedettek lehetnek, hát még Donald X. Vaccarino, a Dominion tervezője, aki a második játékával ismét elnyerte a díjat (bár ezúttal nem tudott részt venni az átadáson).

A játék alapszabálya (húzz egy területkártyát, és a megfelelő típusú területre rakj le három házat, amennyiben lehetséges, a már lerakott házaid mellé) pofonegyszerű; a játékot ezúttal is, mint a Dominionban, az variálja meg, hogy a hozzávalóknak csupán egy része kerül elő játékonként. A nyolc térképtáblából például csak négy, ráadásul ezeket szabadon variálhatjuk a változatos geometria eléréséhez. Minden térképtáblához tartozik valamiféle speciális akció, amelyre jogosultságot a megfelelő falvak elérésével lehet megszerezni (így idővel minden játékosnak minden körére jut egy-két-három különleges akció, ami lehet például egy negyedik épület lerakása, valamelyik épület áthelyezése és így tovább). Ráadásul vannak még olyan kártyák is, amelyek azt mondják meg, a játék végén miféle teljesítményekért jár pont (például egy-egy térképtáblán való többségért, vagy minden sorért, amiben épületünk van stb.); ezekből is egyszerre csak három kerül játékba.

Az egyszerű, első ránézésre nagyon szerencsefüggőnek tűnő, de valójában elég sok szabadságot adó játék tehát valójában egyszerűségében nagyszerű; csupán remélni tudjuk, hogy a jelenlegi súlyos árfekvés a díj következtében kedvezőbbre válthat (hiszen biztosan javítja a költséghatékonyságot, ha egyszerre százezer példány kerülhet nyomdába), vagy esetleg egy magyar kiadás javít az árakon… Már csak azért is, mert a már megjelent első kiegészítő is csak tovább fokozza a játék utáni vágyakozást.

Idén tehát a zsűri, miután a jelölések kihirdetésekor még láthatóan mindenféle igényeket igyekezett kielégíteni, a két választásával főként a(z európai típusú) társasjátékozás kedvelőinek szája íze szerint választott. Emiatt semmiképp nem bosszankodunk, de azért ne is gondoljuk, hogy ez mindig így lesz: inkább örüljünk, hogy a zsűri (vagy a felhozatal) idén nekünk kedvezett.