Van egy játék, amiről már akkor akartam írni nektek, amikor még meg sem jelent, aztán, amikor Amerikában piacra került, és olvashattam az első visszajelzéseket, ez a vágyam a kétszeresére növekedett. Úgy terveztem, hogy a Boardgamegeek Toplista sorozat után kerítek sort ezen játék bemutatására, hiszen szoros testvériségben áll a nemzetközi társasjátékos közösség véleménye szerint legjobbra értékelt társasával, a hidegháború éveit feldolgozó, kétszemélyes Twilight Struggle-al. Most viszont, amikor túl vagyok az első lejátszott partimon, úgy érzem, hogy a dolog nem várhat, hiszen egy olyan társasjátékról és egy olyan témáról van szó, ami reményeim szerint nagyon sokatok érdeklődésére számot tart majd.

A történelem mindig is fontos szerepet játszott a társasjáték kultúrában. Ha megnézzük a piacon lévő játékokat láthatjuk, hogy nagy részük az őskorba, az ókoron és a középkoron át a XX. századig az ember történetének valamiféle fontos, meghatározó időszakába röpít minket, kezünkbe helyezi a falanxok vezetését, az Újvilág meghódítását, vagy éppen az ipari forradalom gazdasági csatározásait. Mégis ritka pillanat, amikor egy olyan játékot vehetünk kezünkbe, aminek tematikája magyar vonatkozású, ráadásul Magyarországnak nagyon is fajsúlyos szerepe van benne. A hazai játékkiadás még csak éledezik, egyenlőre az újkori játékok megismertetése a cél, amiben összetett történelmi játékok nem kaphattak érdemben helyet, és nem is igazán álmodhattunk róla, hogy az egyik legnépszerűbb amerikai játéktervező, Jason Matthews, az egyik legnagyobb amerikai kiadónál, a GMT Games-nél egy olyan társasjátékot ad ki, aminek témája nem más, mint az 1989-es közép-kelet európai rendszerváltás, a Szabadság Hajnala.

Mint már a bevezetőben is említettem a Dawn of Freedom közeli rokonságban áll a BGG első helyezett Twilight Struggle-al (így a fő mechanizmusok onnan is ismerősek lehetnek), csak itt nem a két szuperhatalom verseng a világtérképen a kontinensek uralmáért és a totális hatalomért, hanem a nem szovjet, szocialista vezetésű államok próbálják levetni magukról az elnyomást, velük szemben pedig ellenfelük próbálja ezt megakadályozni, vagy legalábbis a legjobban kijönni a rendszerváltásból. A játéktábla nagy részén egy térképet láthatunk, rajta Kelet-Németország, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Románia és Bulgária legfontosabb városainak (valamint olyan nem földrajzi pontjainak, mint az egyetemek – idehaza az ELTE, a legnagyobb keresztény egyházak, és az értelmiséget képviselő írók) hálójával, a játék során ezekre igyekszünk minél több befolyáspontot helyezni, bizonyos mértékkel megelőzve ellenfelünket az irányításhoz. Minden országban meg vannak jelölve úgynevezett „hadszíntér” helyszínek, amelyek irányítása után az értékelésekkor pontot kapunk, minél jobb pozíciót sikerül megszereznünk, annál több pontot léphetünk előre, vagy vissza a pontozósávon. A játék igazi történelmi hangulatát maguk a játékkártyák adják, amelyből minden körben nyolcat kapunk, és ezekkel kell megfelelően gazdálkodnunk. Minden kártya sarkában van egy csillag (kék a demokratának, vörös a kommunistának és az ezüst a semleges) és benne egy pontszám, amit az adott körben elkölthetünk befolyások lehelyezésére vagy egy Átszervező dobáshoz, amivel különböző rizikófaktorral hajthatunk végre radikális változást egy helyszínen. Ezen kívül azonban minden lapon látható egy esemény, ami a csillag színével megjelölt játékos számára kedvező, leírt hatást váltja ki. A kártyákat azonban nem külön-külön, hanem egybekeverve osztjuk ki a játékosoknak, így nagyjából ugyanannyi ellenséges lap is a kezünkbe kerül, mint sajátunk, és ha ezeket pontértékéért kirakjuk, akkor a rajta olvasható, ellenfelünknek kedvező esemény is bekövetkezik. Körönként csak egy laptól szabadulhatunk meg a Tiananmen Square-en ahol ellenfelünk lapjához hozzáadhatjuk egy kockadobás értékét, ami ha elér egy bizonyos szintet, akkor előrébb haladhatunk, valamiféle kis előnyt szerezve (a hidegháborús változattal ellentétben itt a két játékosnak különböző nehézségi szintűek az egyes állomások, ez némileg befolyásolhatja a taktikánkat). Ezek a játékelem már a hidegháborús változatban is mindig kínzó döntéseket követel meg, ezt fűszerezi, hogy az egyes országok értékelése sem fix, hanem a kártyák közé kevert értékelő lap kirakásakor kell leszámolnunk a befolyásokat.

A játékba új elemként érkeztek a Hatalmi Harcok (Power Struggle), amit minden értékelés előtt meg kell vívnunk, és ehhez egy külön pakli áll a rendelkezésünkre, benne sztrájkokkal, felvonulásokkal, petíciókkal, és különféle társadalmi osztályok vezetőivel. Az alapján kapunk lapokat, ahány várost irányítunk (az első helyszínünkért 6 lapot, minden továbbiért 2-2), viszont ezek közül vezetőinket csak akkor rakhatjuk ki, ha van megfelelő ikonnal jelölt városunk (például Budapest a bürokratáké, Szombathely képviseli az elit réteget, a magyar írók pedig az értelmiségieket). A hatalmi harcban körről körre összerakunk két lapot, majd a lap értéke fölé próbálunk dobni, hogy ezzel szerezzük meg a kezdeményezést a következő körre, addig amíg valakinek el nem fogy a lapja, ő alul maradt az összecsapásban. A harcot megfűszerezik speciális lapok, és az elején pókerszerű, lapdobásos licit, de azért csak a többség győzedelmeskedik általában. Az eredmény tekintetében dobunk 1-1 kockával (ezt módosíthatja, ha rálicitáltunk, és eldobtunk a hatalmi harc előtt kártyákat), ez után kap a győztes győzelmi pontokat, a vesztes pedig kénytelen levenni megadott mennyiségű befolyáspontot az adott országról még az értékelés előtt, ami már egy parti után is egy nagyon erős büntetésnek tűnik.

A Hatalmi Harcok során a demokraták előtt áll egy nagy lehetőség, hiszen, ha győztesként kerül ki, és legalább 2 győzelmi pontot zsebelt be, akkor sikeresen elszakíthatja az országot a kommunizmus befolyása alól, és ilyenkor ezen ország értékelője kikerül a játékból, és csak a játék legvégén pontozzuk le, ekkor már hatalmi harcok nélkül. A szabadság szele azonban megállíthatatlan, így a kommunista játékos nem tudja teljesen elfojtani a kormányok önállósodását, viszont mindig résen kell lennie, egy-egy országgal a végsőkig kitartani, mert ez a demokrácia vesztét okozhatja. Ha a hatalmi harcot a kommunista játékos nyeri, akkor megtartja a hatalmát, amiért súlyos pontokat gyűjthet be, valamint a játék végén minden megtartott országért hatalmas pontszámokat kap, amivel könnyen kiütheti a szabadságharcosokat (minden országért 4 pont jár). A tízedik kör végi értékelés után a több ponttal rendelkezőt győztesnek hirdethetjük, viszont, ha bárki a játék közben 20 ponttal lehagyja ellenfelét, az azonnal megnyeri a partit.

A játék közel sem annyira komplex, amennyire látszik, a Twilight Struggle ismerőinek pedig könnyed ujjgyakorlat lesz, a Dawn of Freedom, ami elődje alapjaira jól építkezett és a témához is nagyszerűen igazodott. A játék hangulata kitűnő, végig feszült, és izgalmas, mégis legnagyobb előnye, hogy a mechanizmusban és a kártyák eseményeiben folyamatosan ráismerhetünk a már nem is oly közel múlt eseményeire. Kezünkbe vehetjük az irányítást, újraírhatjuk a történelmet, és nagyon sokat tanulhatunk a rokon sorsú országok történelméről – reméljük ők is jobban utána olvasnak a Magyarországi eseményeknek (ahogy azt láthatólag a szerzők is alaposan megtették). És, hogy mi lett a mi első partink eredménye? Sajnos az utolsó pillanatban elbukott az általam vezetett demokrácia, így Európa egy részére újabb sötét évek borultak. Na, de várjatok! A történelem újrajátszható… és újra, és újra.

A fényképeket köszönjük Szepessy Juditnak!