A szilveszter estét (és újév reggelét), a hagyományoknak megfelelően, barátainknál, keresztfiunk, a Miskával egykorú Marci családjával töltöttük. Az is hagyomány, hogy ilyenkor társasjátékokat is játszunk, csupán az volt az újdonság idén, hogy ezt jelentős részben a kölykökkel tettük. Ezúttal Marci játékait próbáltuk ki, közülük is az első a Quoridor Kid, amely ott a jóvoltunkból került a karácsonyfa alá. Az igazat megvallva, eredetileg a Viva Topo!-t szerettük volna Marcinak adni, de a doboz az ünnepek előtt elfogyott, és gyorsan próbáltam valami más, jónak tartott játékkal pótolni – ekkor találtam rá a témájában egészen hasonló Quoridor Kidre, amelyben színes egerek és sajtok egyaránt megtalálhatók.

Amint az talán a névből is kiderül, egy nagyobb játék – igen, a Quoridor – gyerekverziójáról van szó (létezik belőle még nagyobb, deluxe változat is, azt sógornőm kapta tőlünk az esküvőjére, mert kedveli; mi nem játszottunk Quoridort egészen mostanáig). Az említett, számos díjat besöprő absztrakt stratégiai játék olyan egyszerű, amilyen nagyszerű. A cél, mint annyi más társasban, a figuránk átjuttatása a tábla másik végébe. Ehhez, amikor sorra kerülünk, mindig két akció közül választhatunk: lépünk egyet vagy lerakunk 2-2 mező közé egy falat (a falakkal nehezíthetjük egymás útját, de teljesen nem zárhatjuk el a másikat a szemközti oldaltól). Aki először átjuttatta a figuráját az ellenfél alapvonalára, nyer.

A játék ilyen borzasztóan egyszerű, úgyhogy ezen már a gyerekverzió sem könnyít sokat – a szabályok elmagyarázása így is irtó gyorsan megtörténik –, de mégis megpróbálja a gyerekeknek emészthetőbbé tenni az egészet, egyrészt a tábla dimenzióinak csökkentésével (9×9 helyett 7×7 mezőből áll), másrészt az egészhez némi téma hozzápasszintásával: figuráinkból bájos egérkék lesznek, akik a szemközti oldalon elhelyezkedő, nekik megfelelő színű sajthoz szeretnének átjutni. Ja, és a tábla és szép színes lesz, az éppen kapható változatban narancssárga, rajta zöld falakkal.

A szabály tehát egyszerű, de a jó stratégiai játékoknak megfelelően annál izgalmasabbak a taktikai megoldások és a több játék során felfedezhető stratégiai mélységek. Remek érzés például, amikor az ember megérzi, hogy a „teljesen nem zárhatjuk el a másikat a szemközti faltól” szabályt javunkra is fordíthatjuk, és ügyes fallerakással eljuthatunk egy olyan helyzetbe, amikor az ellenfelünk már sehogyan sem tudja megakadályozni az átjutásunkat (mert például minden gátló fallerakással már teljesen elzárná az átjárónkat).

Persze efféle mélységeket a legkisebbektől még nem remélhetünk, és ilyen szempontból kissé kérdőjeles is a játék létjogosultsága. Igaz, négy éves és pár hónapos kölykökkel játszottuk az ötéveseknek ajánlott társast, de taktika, stratégia szempontjából még mit sem sejtve rakosgatták a táblára a falakat vagy mozgatták az egerüket – a tábla kisebbé tétele még nem igazolja kellőképpen azt, hogy ez a változat maga is a kisebbeknek szólna.

Kicsit talán úgy is éreztem, hogy bár nem unatkoztak, azért más, bugyutább gyerekjátékok mégis csak sokkal inkább felkeltették a kicsik érdeklődését, lekötötték őket.

Ami persze nem is baj: cserébe a felnőttek jól eljátszottak a Quoridor Kiddel még akkor is, amikor a törpék a meleg szobákban a kint ropogó tűzijátékok ellenére is vígan húzták a lóbőrt.

Mi, felnőttek tehát folyamatosan visszavágót követeltünk, én pedig magamban eldöntöttem, hogy előbb-utóbb beszerzem az „igazi” Quoridort. Mert amikor Miska kellőképpen érett lesz ennek a stratégiai mélységeihez, akkor már a komolyabb dizájn sem fogja zavarni.