játszma

Kezdjük egy gyors magyarázkodással, ha már felmerült a kérdés, nem is először: nem, nem vagyok "hétvégi apuka" a szó elterjedt értelmében - boldog, szerető családban élek a feleségemmel és a gyerekeimmel, csupán általában este kevés időm jut a gyerekeimre, és főleg hétvégén próbáljuk minél jobban bepótolni a hétköznapi mulasztást. A rovat címe pedig azért lett Hétvégi apuka, mert ezzel hétvégenként jelentkezem lassan másfél éve, és azon bejegyzéseket akartam megkülönböztetni ezzel, amelyek a gyereke(i)mmel való társasjátékozásról szólnak. Hogy a blog jelenleg csak ebből a rovatból áll, az már más történet, és elmesélésére egy másik alkalommal kerül sor…

És akkor némi visszatekintés is a blog korábbi cikkeire: már a rovat legelső bejegyzésében írtam, hogyan kezdődött a társasozás a fiammal - észrevette, hogy a szekrény tele van "apajátékokkal", és kíváncsiságát nem tudta legyőzni, én pedig szívesen nyitottam ki vele esténként egy-egy dobozt, hogy megnézzük annak tartalmát, esetleg eljátszadozzunk vele. A Beppo der Bockot már három éve beszereztem, és Miska nemegyszer el is játszogatott az alkatrészeivel és különösen a két kis fémgolyóval, amelyek igen mókásan viselkednek a mágnes közelében. Éppen egy éve meg is említettem ezt már a blogban:

"a Beppo der Bock (…) remek kis játék. Ám ehhez már nemcsak ügyesség, de némi fizikai ismeret, legalábbis tapasztalat kellene: a társas, amelyben a kis vasgolyót úgy kell beindítanunk a mágnes felé, és a kecskefigurát úgy kell elhelyeznünk a mágnesen, hogy amikor a golyó hirtelen odapattan, a kecskét a megfelelő helyre lője ki, egyelőre teljesíthetetlen kihívást jelent. De ez nem jelenti azt, hogy immár legalább egy éve ne vennénk elő időről időre, hogy egy kicsit szórakozhassunk a vidám figurákon és a mágnes csodáján."

Amint megismerte a kezdőknek való verziót, Miskát teljesen magába szippantotta A Gyűrűk Ura (Reiner Knizia gyerek-társasjátéka) világa. Rögtön újrajátszást követelt, ráadásul a haladó szabályokkal. Ezek több témát, több (gyerekekre méretezett) döntést, és főleg: több mókát visznek a játékba, úgyhogy rögtön az első ismétléskor már a haladó szabályok szerint játszottunk.

Amint azt a legutóbb leírtam, a játékban a Megyétől jutnak el hobbitjaink (kockadobások segítségével) a Végzet hegyéig, Szauronhoz (ahogy Miskának elmagyaráztam, a nagyon rossz varázslóhoz). Útjuk során barátokra tesznek szert és ellenségekkel küzdenek (mindkettő lapkák formájában került a táblára, illetve az ellenfelünk útjának nehezítésére használt nazgűlok fabábukként); az nyer, akinek sikerül a pálya végén legyőznie Szauront.

Másfél évvel ezelőtt, kíváncsiságból, használtan, de jó állapotban vásároltam meg a nagydobozos Gyűrűk Ura társasjátékot. Mármint nem a nagyon régi, kooperatív játékot (az is megvan évek óta; talán arra vár, hogy a gyerekek felnőjenek hozzá?) és nem is az utóbbi években kiadott rengeteg Gyűrűk ura-játék valamelyikét, hanem egy igazi ritkaságot, ami itthon talán soha nem is volt kapható: egy 2003-ban megjelent gyerekjátékot (konkrétan annak egy holland kiadását, egy kedves, holland fickótól, de ez mellékes információ). Ezt egyébként ugyanaz a Reiner Knizia tervezte, aki pár évvel korábban a magyarul is kiadott kooperációs játékkal új életet lehelt az együttműködős társasokba, kijelölve az utat számos mai népszerű társasjátéknak.

Talán emiatt is, vagy esetleg az ebben a játékban is felhasználható segítő lapocskák miatt, a Bogyó és Babóca - Szülinapi meglepetés társasjátékot játszva eszembe jutott, hogy Miska már valószínűleg ezzel is nyugodtan tudna játszani. Mivel a (gyerekjátékhoz képest meglepően sok tartozékkal felszerelt) dobozon 6+ szerepelt életkor-ajánlásként, a kezdőknek javasolt, egyszerű változattal kezdtük az ismerkedést.

Értelmiségi (sznob) és "túl régen voltam gyerek" körökben illik szidni, lenézni Bartos Erika könyveit (Anna, Peti és Gergő-sorozat, Bogyó és Babóca meg a többiek). Nyilván nem is minden alap nélkül: mind a nyelvezet, mind a narratíva ezekben néha bántóan gyenge. A helyzet azonban az, hogy mégis csak tudhat valamit, konkrétan azt, hogy miként szólítsa meg a gyerekeket - ehhez talán sok dicsért művésznél is jobban ért. A célzott korosztály (bölcsisek és óvodások) nagyon is kedveli ezeket a műveket. A Bogyó és Babóca alapján készült animációs sorozat ráadásul a maga profi gárdájával (animációs rendezők, zene, narrátor) jóval az alapanyag fölé emeli a meséket. Nem véletlen, hogy a menő katicalány, a két lábon járó csigafiú és a rovarnép történeteire immár egész franchise épül, pólók, kegytárgyak - és társasjátékok formájában.

Különböző okokból kifolyólag (szakmai érdeklődéstől kezdők játszatásáig) rendszeresen beszerzek családbarát, könnyed társasjátékokat, amelyek mellé a gyakori (és gyakran komplexitásmániás) társasozók le nem ülnének játszani - így gyakran szórakoztató játékoktól és eredeti ötletek megismerésétől esnek el. A Rondo 2012 végén jelent meg, és ránézésre afféle Keltis-jellegű mókát ígért (a tervezőjük mindenesetre megegyezik, Reiner Knizia). Nos, valójában annál is könnyedebb, tökegyszerű kis játékról van szó, amely elsőre okozott is nekem kisebb csalódást, mielőtt mind a család, mind a nem gyakorlott társasozók csapata, akiknek bemutattam, keblére ölelte volna.