játszma

A törpés kártya (amelynek, Baloghné Simon Ágnesnek hála, most már a mai nevét - Meserét - is tudom, így hamarosan be fogjuk szerezni) helyett magyar kártyával játszott pirospacsi szinte azonnal meghozta az étvágyat további kártyajátékok megismerésére, így a különböző, éppen kézbe akadó kártyakészletekkel további játékok megismerésére nyílt lehetőség

Ma ünnepelné százhetedik születésnapját Reich Jenő, vagy, ahogy mindenki ismeri Rejtő Jenő! Az ő neve mára egybeforrt az utánozhatatlan stílusú, humoros kalandregényeivel, és rövid alkotóidőszaka ellenére, rengeteg máig kultikus történet fűződik a nevéhez. A keményöklű légiósok, részeges matrózok és veszedelmes alvilági kalandorokból álló világa a mai napig sokak kedvence, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy 2010-ben megjelent (és már a második kiadást éli) az első igazi rejtői ihletésű társasjáték, a Piszkos Fred a kapitány!

Az irodalom és a társasjáték kéz a kézben jár, rengeteg jó történetből született már játék, és akármennyire is furcsa lassanként a dolog fordítva is működni kezd! Már megjelent, és Németországban sikeres is lett a méltán népszerű Catan telepeseiből készült könyv, valamint már több helyen olvasható, hogy a Parker Brothers kiadó olyan kultikus játékaiból készül könyv illetve film, mint a Monopoly, a Rizikó vagy a Cluedo. Ki tudja mekkora jövője lesz ezeknek a kezdeményezésnek, ugyanakkor egyre több díjnyertes regényes ihletésű társasjáték jelenik meg a piacon. De mi a helyzet idehaza? Sajnos a magyar társasjáték kultúra, és a társasjáték kiadás még nagyon gyerekcipőben jár, kicsi a piac, rengeteg a külföldi „bestseller”, így szinte alig lehet magyar irodalmi vonatkozású játékot. Néhány kvízjátékon és egy-egy említésre sem méltó „dobunk és lépünk” játék került csak piacra egészen 2010-ig, amikor Aczél Zoltán és Árvai Péter játéka, a Piszkos Fred, a kapitány társasjáték megjelenésével végre a figyelem középpontjába kerülhetett – a magyar irodalom egyik kultikus alakja mellett – egy modern és magyar társasjáték!

És a siker nem maradt el, a karácsonyi szezonban és év közben is rengetegen keresték, vették meg és játszottak vele, és majdnem minden külföldi címet kenterbe vert abban az évben idehaza, megadva az esélyt, hogy végre Magyarországon is észrevegyék az emberek, hogy a társasjáték már rég nem a Ki nevet a végén?-t jelenti. De mégis minek köszönheti a sikerét a Piszkos Fred? Nézzünk bele bővebben a játékba, és hamar ki fog derülni mindenki számára!

A játékot pár egyszerű, mégis ötletes szabály uralja, így pár perc alatt előpakoljuk, pikk-pakk megtaníthatjuk, és már mehet is a parti, amikor majd minden úgyis eldől. A játékosok a rejtői kocsmavilág egy-egy rosszarcú bandavezérét alakítják, akik fogdmeg legényeiket megformáló figuráikat küldik ki egyesével a négy mulatóba, hogy ott egy-egy csetepatéban maguk mellé állíthassanak egy-egy jól ismert rejtői szereplőt. Minden kocsmában a többséget megszerző játékos választ először a két véletlenszerűen lerakott, számozott lap közül, a második helyezett pedig a másik kártyát veheti a kezébe, és ezekért a jelzett pontot leléphetjük a győzelmi pont jelölőnkkel. A regényekből, és a Korcsmáros képregényekből ismert szereplők kártyáit megszerezve egy csapatot szervezhetünk belőlük, hogy bevessük őket a forduló második felében, a Nagy Balhéban. Itt egy számsort igyekszünk az összegyűjtött lapokból kirakni, akár az előző játékosokét fölhasználva próbáljuk a legtöbb pontot itt is bezsebelni. Minden forduló két ilyen kisebb fázisból áll, először a banditáinkkal próbálunk a lehető legjobban helyezkedni, hogy a nagy értékű és később használható lapokat begyűjtsük, majd a Nagy Balhéban minél nagyobb sort kiteríteni a tábla közepére. Ilyen egyszerű lenne? Igen is, meg nem is, hiszen azért van a dologban egy csavar! A „Piszkos Fred-trükk”-nek keresztelt fordulat az, hogy a játék minden esetben a lemaradó, azaz a kevesebb ponttal rendelkező játékost segíti. Amikor a kocsmákban igyekszünk többséget szerezni, akkor döntetlen esetén az a játékos van előnyben, akinek a pontjelzője hátrébb áll, ráadásul ő nem csak beelőz, hanem mindkét kártyát elveheti a helyéről, így tehet szert előnyre. A Nagy Balhéban a játékosok pontszámuk szerinti sorrendben következnek, így is a lemaradó játékosok juthatnak előnyhöz, hiszen lapjaikat az előttük lerakott lapokhoz illeszthetik, így extra pontokat begyűjtve.

A Piszkos Fred, a kapitány Rejtő utánozhatatlan irodalmi világát és Korcsmáros Pál képregényeit idézi meg a táblán és a kártyákon, mindehhez kapcsolódik egy ötletes és pörgős játékmenet, ez teszi a Piszkos Fredet egy igazán jó családi- és kocsmajátékká! Rejtő történeteinek szerelmesei külön élvezettel fognak felröhögni, amikor a Vadsuhanc vagy Fülig Jimmy vigyorog vissza rájuk egy-egy kártyáról, ugyanakkor, akiknek még nem volt szerencséjük egyik remekműhöz sem, azok lehet, hogy pont a játéktól fognak kedvet kapni. Mindig az van előnyben, aki lemaradt, mégis a célunk, hogy minél több pontot gyűjtsünk – ez teszi igazán ötletessé, és trükkössé a legjobb magyar irodalmi ihletésű társasjátékot! Én magam részéről remélem, hogy ez a siker jelzi a magyar tervezőknek, hogy egy-egy ötlet sokkal izgalmasabb, ha valami ismerős téma köszön róla vissza, szerintem mindnyájan szívesebben ülnénk le egy magyar vonatkozású társasjáték mellé. Persze a sikerhez kell még egy jól működő ötlet, elszánt tesztelés, és valami kis trükk, amire mindenki emlékezni fog!

Múltkori kérdésre kiderült, hogy legszívesebben Nemes István Warlukjában, Gárdonyi Egri várában vagy Böszörményi Világfáján játszódó társasjátékot próbálnátok ki. Mostani kérdésem az lenne, hogy szerintetek milyennek kellene lennie egy sikeres, magyar irodalmi társasjátéknak? Egyszerű szabályok uralta családi játéknak vannak jobb lehetőségei a magyar vásárlóknál, vagy inkább az összetettebb, részlet gazdag irodalmi játékok fognák meg a rajongókat?

A társasjáték ipar egyre nagyobb virágzását éli, így gyakorlatilag egy teljes, új kulturális ágazat alakult ki, amit ezért sokan a könyv- és filmiparhoz hasonlítanak. Vannak befutott szerzők és kiadók, minden országnak saját szakmai díjai vannak, és nagy fesztiválokon, vásárokon gyűlnek össze révről-évre a játékok szerelmesei. Ahogy a film- és a könyvkultúra rendszeresen összefonódik, sikerregényekből készülnek blockbuster mozik, és sokszor egy-egy mozgófilmet adaptálnak bestseller reményű könyvekké, úgy egyre gyorsabban zárkózik föl a társasjátékok világa. A nagy márkának számító történeteknek már szinte mind vannak saját játékaik, elég ha csak az olyan klasszikus fantasykre gondolunk, mint a Gyűrűk Ura (a legismertebbek a War of the Ring, a LOTR: The Card Game, vagy a Knizia féle Gyűrűk Ura), a Lovecraft Cthulhu-legenda (Arkham Horror, Elder Sign, Witch of Salem) vagy épp az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Trónok Harca (Battles of Westeros, valamint a Trónok Harca táblás és kártyajáték). Lehetne sorolni még rengeteg klasszikust, amit elért a társasjáték adaptáció, akár a Dűnét, a Drakulát vagy a Három testőrt megemlítve, de kevés olyan nagyszerű irodalmi-társasjáték látott eddig napvilágot, mint a Ken Follett díjesőben úszó történelmi regényeiből készült Pillars of Earth és a folytatásként aposztrofálható World Without End.

Pillats of Earth – A katedrális

 Mindkét játékot egy összeszokott szerzőpáros, Michael Rieneck és Stefan Stadler jegyzi, akik saját bevallásuk szerint különös kihívást láttak a népszerű könyvek „társasjátékosításában”, miközben igyekezték az adaptációk minden rákfenéjét kiirtani játékukból. A magyarul Katedrális címen megjelent történet a XIII. századi Angliába kalauzol el minket, ahol a királyi és egyházi intrikák közepette épül a középkori Britannia leghatalmasabb temploma. A játékosok építészek bőrébe bújnak, és a céljuk, hogy szakértelmüket bemutatva a lehető legnagyobb hírnévre tegyenek szert. A feladataink közt van az erőforrások beszerzése, amire munkásainkat kell beosztanunk, a különféle mesteremberek felfogadása és gyakran magunknak is fel kell keresnünk a királyi udvart, a helyi rendházat vagy a bíboros otthonát.

A játék egyik érdekessége, hogy magára a katedrális épülésére nincs befolyásunk, hiszen hat fordulóban mindenképp felépülnek az épület egyes részei, mi csak a kitermelt nyersanyagokat tudjuk mestereinkkel győzelmi pontokká alakítani. Szobrokat faragtatunk, falakat huzatunk fel vagy éppen önttetünk, a lehető legjobban kihasználva lehetőségeinket. Amíg folyamatosan ezekkel kalkulálunk, számolgatjuk, hogy is lesz a legkifizetődőbb, addig minden körben igyekszünk a vidék regényből ismert fontos embereinél kulcsolni, és erre is egy igazán különleges mechanizmussal rukkoltak elő az alkotók. Minden játékosnak van három építészfigurája, amelyeket egy vászonzsákba rakunk, majd a kezdő játékos sorra húz belőlük. A kihúzott színhez tartozó játékos eldöntheti, hogy fizet és fölhasználja az építész figuráját, vagy passzol. A döntés azért nehéz, mert az elsőnek kihúzott bábú fölhasználása 7 aranyba kerül, a második 6-ba, a harmadik 5-be és így tovább. A passzolt figurákat a játékosok később sorban kiküldheti ingyen, de az igazán fontos helyszínekre időben oda kell érni, az igazán égető kérdés, hogy ez mennyit ér meg nekünk. Az építészeinkkel szerezhetünk további munkásokat és mestereket, felkereshetjük a királyt az adó elengedéséért, vagy éppen a bíboros oltalmát kérhetjük a zavaros időkben.

A Pillars of Earth nagyszerűen használja a munkáslehelyezős mechanikát egy két körös rendszerben, mindezt megfűszerezve a regényből ismert karakterekkel és eseményekkel. Jól elegyednek a jól bevált játékelemek és az ötletes, újító megoldások, így nagyszerűen működik családi és gémer játékként is, nem is csoda, hogy a játékot szinte minden fontosabb díjra jelölték. Mindenképp meg kell említenünk mindkét játéknál grafikai munkát, ami szó szerint lélegzetelállító! A festménynek is beillő tábláért és kártyákért Michael Menzel felel (többek közt az ő munkáit csodálhatjuk a Dominion-ban, Stone Age-ben vagy a Thurn und Taxies-ban, hogy tényleg csak kapargassuk a hatalmas és páratlan munkásságának csúcsát), aki minden ecsetvonásával tökéletesen idézte meg a középkori Kingsbridge vidékét.

World Without End – Az idők végezetéig

A Pillars of Earth hamar nagy siker lett a játékosok körében, és az eredeti regény rajongóit is közelebb hozta a társasjátékok világához, így kérdés sem volt, hogy hamarosan Ken Follett következő regényéből is hamar megszületik a társasjáték változat. Az idők végezetéig csak részben tekinthető folytatásnak – a regény és a társasjáték változat egyaránt -, hiszen a történet maga 200 évvel később veszi fel az események fonalát Kingsbridgeben. Az idő átformálta a várost, és a világot egyaránt, az ismert szereplőknek csak távoli leszármazottai élnek a vidéken, és az Európát megmételyező Fekete Halál is gyorsan közeledik a kontinensről. Ehhez mérten a társasjáték változat is igyekezett a regény történetéből egy szintén újszerű, mégis kicsit ismerős világot teremteni, ami méltó „folytatása” lehet sikeres elődjének.

Az alapötlet itt is egy gazdasági jellegű erőforrás menedzsment, ahol több célunk és kötelezettségünk között próbáljuk a lehető legpraktikusabb utat megtalálni, mégis a két játék hasonlósága ennyiben ki is merül. Kikerült a kétfordulós munkáslehelyezés, ehelyett kaptunk egy 12 lapból álló akciókártya paklit, amelyből minden körben kiválasztunk egyet, amit érvényesíteni szeretnénk, és egy másikat, amit eldobva már teljesen kizárunk az adott fordulóra (ebből négy van minden partiban, amit hat kisebb körre osztunk, így fogy el a tizenkét lapunk minden fordulónkban). Ez az játékötlet nagyon komoly tervezést kíván meg a játékosoktól, hiszen előre ki kell találnunk melyik hat akcióra lesz szükségünk, és sokszor vész esetére is kell készülnünk alternatívákkal. Az akciókkal lehetőségünk van nyersanyagokhoz jutni, a városba tervezett épületek fölhúzásában segédkezni, a piacon üzletelni vagy éppen többek közt imádkozni. Ez utóbbinak fontos szerepe van hiszen ez az egyik útja hogy Vallásosság tokenhez jussunk, amire nagy szükségünk lesz a fordulók végi közterhek lerovásához. Minden ilyen szakasz végén a játékosoknak meg kell etetniük a családjukat két gabona visszaadásával (most biztos sokaknak az Agricola ugrott be), ki kell fizetnünk a dobókockával meghatározott királyi adót aranyban, és az említett vallásosság tokenből kettővel bizonyítanunk kell az egyház felé is minden alkalommal. Amennyiben ezeket nem tudjuk teljesíteni, kénytelenek vagyunk győzelmi pontokkal bűnhődni és a megfelelő hátráltató büntetést magunkra vállalni a következő szakaszra, így kénytelenek vagyunk Koldulni, a Királyi bíróság elé állni vagy Bűnbánatot bemutatni. Sokszor érdemes kalkulálni ezekkel a büntetésekkel, mert lehet, hogy a „templomi ima” elmulasztásával föl tudunk húzni egy házat a városban, ami végső soron több hasznot hozhat, mint, amit a büntetéssel elvesznek tőlünk.

A World Without End-ben is bőséggel vanak a regényre utaló esemény kártyák, azonban ezek itt a külső események befolyásán kívül egy újabb szerepet kaptak. A kezdő játékos húz egy lapot az aktuális forduló paklijából, végrehajtja az eseményt, majd irányítottan le kell helyeznie a táblára. Ez azt jelenti, hogy egyrészt a lap négy sarkában látható javakat a megfelelő irányba ülő játékosok kapják meg, valamint a lapon látható kis nyíllal megszabja, hogy 0-tól 3-ig hányat lép a tábla Kegy sávján, amin különböző plusz győzelmi pont és anyagszerzési lehetőségek láthatóak. Mint eddig, itt is nagy a dilemma, hogy a lap forgatásával kinek mit osszunk, sokszor a Kegyek nyújtotta lehetőségek is bezavarnak a döntésünkbe.

Ha ez még nem lenne elég, a játék felétől beköszöntenek a pestis sötét évei, amit a tervezők nem csak a különösen gonosz eseményekkel idéztek meg, hanem külön lehetőségünk van a Kingsbridgei betegek gyógyítására. A játék elejétől gyűjthetünk orvosi szakértelmet jelző könyvecskéket, amelyekkel a körönként megbetegedő helyieket gyógyíthatjuk, ha megvan hozzá a megfelelő mennyiségű szaktudásunk, ezzel szintén győzelmi pontokhoz és hálaajándékokhoz jutva pácienseinktől. A járvány berobbanását és a lassanként elcsendesedő pusztítás és az ellene folytatott küzdelem is nagyon jól beleillik a mechanikába és a tematikába, érdemes mindenkinek odafigyelnie a sok építkezés közepette a betegek ápolására.

Két nem mindennapi társasjátékról beszélünk, amit bizton állíthatok, nem csak Ken Follett olvasói fognak élvezni, hanem minden játékos kedvű ember. Mert egyszerűen mindkét játék nagyon jól működik! Kiválóan összecsiszolt mechanizmusok és ötletek, egy varázslatos történelmi kor, mindezt Menzel csodálatos tálalásában, könnyű beleszeretni mindkét játékba. Az irodalom nagyon jól megfér a társasjátékokkal, és sokkal kellemesebben lehet kezelni ezeket a játék adaptációkat, mint a sokszor szidott filmes változatokat, csak az a fontos, hogy a tervezők ne a téma hátán akarják elvinni az egész projektjüket, hanem maguk is dolgozzanak meg kétszeresen a sikerért.

Mindenhol keressük a hazai ízeket, így az irodalmi társasjátékokban is, szerencsére már van egy Piszkos Fred-ünk, amiről legközelebb olvashattok kicsit bővebben, viszont addig is szeretnék minden olvasót megkérni, hogy kommentben írjátok meg bátran milyen könyv játékváltozatát próbálnátok ki, és melyik az a regény, aminek hiánya már nagyon égető a társasjáték piacon! Gyertek, beszélgessünk róla, és a végén még lehet, hogy ötletet is adunk valakinek a jövő sikerjátékához!

Októberben az Essenből hazahozott Obstgärtchen (Kis gyümölcsöskert) olyan nagy sikert aratott, hogy bár eredetileg más terveim voltak, végül úgy döntöttem, karácsonyra beszerzem Miskának az "eredeti", "nagy" változatot, Anneliese Farkaschovsky 1986-os játékát, amelynek sikere nyomán a gyümölcsöskert Németországban franchise-zá nőtte ki magát számos kis játékkiadvánnyal, de még mesékkel is ellátva az apró rajongókat.

A LogicBox 1 és 2 után íme, egy másik logikai egyszemélyes játék a rendkívül termékeny tervezőtől, Reiner Kniziától! Ezúttal városnegyedeket fogunk építeni…