játszma

Ennek a cikknek az elkészítésével megszenvedtem. Na, nem azért, mintha a játékról nehéz lenne írnom - csupán szeretek mindig saját fényképeket tenni a cikkeimbe, azonban ezt a játékot, amelyet a gyerekek karácsonyra kaptak a nagyszülőktől, mintha a föld nyelte volna el, így nem tudtam pótolni a karácsonykor el nem készített fotókat (végül társasklubban sikerült, most szerdán). A cikk legnagyobb tanulsága tehát rögtön az első bekezdésbe kerül: az apró dobozos gyerekjátékok nagy hátránya, hogy a lakásban bárhol elbújhatnak, különösen rendetlen kisgyerekek esetén - márpedig a nagyon rendrakós gyerek tudomásom szerint meglehetősen ritka (még nem hallottam ilyenről, persze biztosan akad).

Borcsa karácsonyra a 2011-es év gyerekjátékát kapta meg, így Miska sem kaphatott kevesebbet: ő a 2013-as év gyerekjátékát találta a fa alatt. Az 5 éves kortól ajánlott Az elvarázsolt torony az ő választása volt: ahogy azt karácsonykor írtam, több játékot megmutattam neki az interneten, hogy aztán ő válasszon közülük kedvére (persze csak azért, hogy beleírhassuk a kívánságlista-levélbe…). Az egyébként számára is érdekes, kalózos tematikájú Piratissimo és az Év gyerekjátéka-díjas, ám a későbbi Kis varázslóinasokra túlságosan hasonlító Az elvarázsolt labirintus, de a valamivel nagyobbaknak való Hotel is szóba került. Mégis, ahogy az lenni szokott, olyan játékra esett a választás, amit biztosan nem tippeltem volna meg.

Miskának már egészen ismerem a társasjátékos ízlését. De vajon Borcsa minek örülne, ha egyáltalán? Karácsonykor ezt a kérdést a gyerek-társasjátékdíj, a Kinderspiel des Jahres odaítélőire bíztam. Megnéztem, mikor jutalmaztak olyan játékot, amely már négyéveseknek is ajánlott - bár Borcsa még csak alig volt három és fél ekkor, a nagyobb bátyó miatt remélhettem, hogy ez a szint már neki is megfelelő lehet - és ezt írtam a Karácsonyi Ajándékhozó listájára.

A gyerekeket nem nehéz megfertőzni a klasszikus fantasykkel, még akkor sem, ha csak információmorzsákat pötyögtetünk róluk - hiszen színtiszta mesékről van szó. A fene akarta a Csillagok háborúját (science fantasy) vagy Tolkien világát lenyomni a gyerekeim torkán: a filmeket például a mai napig nem látták (jó hogy), de a könyveket sem olvastam fel. Mégis, idővel az összes szereplőt jó eséllyel megismerték minden plakáton, fotón, bábuban, és Miska nap mint nap szeretne további részleteket kiszedni belőlem Bilbóval, Frodóval vagy éppen Ben Kenobival kapcsolatban (a szuperhősökről inkább óvodás társaitól érdeklődik).

Ezért végül én voltam az, aki elővette otthon a The Hobbit - An Unexpected Journey Kartenspiel című kisdobozos játékot, mert amellett, hogy úgy éreztem, a témájára igencsak vevő lesz, azt is megtippeltem, hogy a King Arthur után ennek a szabályaival és alapvető stratégiáival is sikerrel fog megbirkózni. Így kivételesen én voltam az, aki egy nyolcéves kortól ajánlott játékot adott a kezébe - a következő számos alkalommal viszont már ő kérte, hogy ezzel játsszunk.

A Kang-a-roo egy olyan játék, amit nem akartam beszerezni. A gyakorlott társasozók meglehetősen gyenge értékelést adnak neki, úgyhogy sosem érdekelt igazán. Aztán egy kedves ismerősöm beszerezte, és beszámolt róla, hogy a gyerekek, akikkel próbálta, mennyire élvezték ezt az "egyszerű szabályú, de hangulatos játékot", amellyel vagy nyolcszor is játszottak egy nap alatt. Az érdeklődésemet sikerült felkelteni, és amikor a keresztfiamnak, Marcinak valami kis társasjáték-féleséget kerestem az ötödik születésnapjára, végül emellett (a doboza szerint 6 éves kortól ajánlott játék mellett) döntöttem.